Akik ma rácsodálkoznak arra, hogy a jelenlegi kurzus Nagy Imre távozását tervezi a Parlamenttől, feledékenyek. Szembe találkoztunk ezzel a gondolkodásmóddal már akkor, amikor 1996-ban születésének 100. évfordulóján hat országgyűlési képviselő - Donáth László (MSZP), Mécs Imre (SZDSZ), Rajk László (SZDSZ), Szekeres Imre (MSZP), Vitányi Iván (MSZP) és Zwack Péter (független) - Nagy Imre emlékének törvénybe iktatását kezdeményezte. A törvényt 167 képviselő szavazta meg, nemmel szavazott 77, tartózkodott 64. Az MSZP képviselőin (voltak közöttünk olyanok, akik nemmel szavaztak) kívül két SZDSZ-es és két kisgazda képviselő támogatta a javaslatot. Álljon itt mementóul az akkori előterjesztés néhány mondata.
„DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Az előterjesztők kezdettől arra törekedtek, hogy Nagy Imre, az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke emlékét megörökítő törvény az 1956-os forradalmat és szabadságharcot és az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakításának emlékét megörökítő cikkelyekhez hasonlóan széles körű, többpárti konszenzussal kerüljön a parlament elé. Sajnos ez az elképzelésünk többszöri kísérletünk ellenére nem valósulhatott meg. Különösen zavaró ez a tény annak ismeretében, hogy 1990-ben még konszenzus volt a pártok között abban, hogy a már említett, 1956-ról szóló törvény tartalmazza Nagy Imre emlékének megörökítését is. Előttünk máig sem ismert, hogy akkor kik és milyen szándékkal akadályozták meg ezt a szavazás előtti napon (...)
Nagy Imre tragikus nagysága abban áll, hogy élete döntő pillanatában fel tudott magasodni, és egy történelmi percben tudatosan vállalva a mártíromságot, végleg szakított valamivel, ami hazug volt. 1953-ban, amikor miniszterelnök lett, mélységesen hitt az általa meghirdetett politikában, és az emberek is hittek benne. Az általa meghirdetett és akkor új szakasznak nevezett politika a gazdasági reformokért, a társadalmi igazságtalanságok, a törvénytelenség ellen harcolva jutott el a teljes emberi újjászületésig, addig a szilárd elvhűségig, amellyel 1955 tavaszi leváltása után is kitartott programja mellett, és megtagadta, hogy állítólagos hibáiért hamut szórjon fejére. 1955-től Nagy Imre neve a humánus, a nemzeti és a demokratikus szocializmus lehetőségének és programjának jelképe volt. De sem mint a földosztó miniszter, sem mint az új szakasz miniszterelnöke nem tudott kilépni a kommunista rendszer ideológiai, politikai és uralmi viszonyaiból. Nem is tehette, hiszen maga is elfogadta a rendszer lényegét. Nagy Imre élete éppen attól emberi és történelmi, hogy nem egységes. Ha Saulus megmaradt volna keresztényfaló római ügynöknek, ma senki sem tud róla, de a damaszkuszi úton Paulus lett belőle. Attól, hogy ezen az úton nálunk hat-hét éve igen nagy a tülekedés, még létezett valóságos megvilágosodás (...)
1956. október 23-án este a forradalom egyik legszebb pillanatában tízezrek követelték a Parlament előtt Nagy Imrét az ország élére. Előbb megakadályozta, hogy a felkelés gócait katonai erővel verjék szét, majd elismerte a népi megmozdulás demokratikus és nemzeti céljainak jogosságát, végül kinyilvánította a többpártrendszert és az ország semlegességét. Nem adta nevét a forradalom kegyetlen, véres letöréséhez. A letartóztatás, elhurcoltatás, a börtön, majd a mártírhalála vállalásával ország-világ előtt ő hitelesítette, hogy a szabadságjogokért vívott önvédelmi harc demokratikus célkitűzései az egyetemes emberiség legnemesebb törekvéseiben gyökereznek (...)
Nagy Imre jelképes személy a magyar történelemben, nyilván vannak, akik vitatják eszményét az értelmesen és demokratikusan megvalósítható szocializmusról, de ők sem vitathatják emberi, politikusi tartását. Azon tragikus életű államférfiak sorában áll, akik mint Batthyány vagy Bajcsy-Zsilinszky, nem akarták politikai eszméjüket elválasztani a haza, a nép sorsától. Nagy Imre az 1989-90-es rendszerváltás jelképe is. Az ő és társai koporsójánál mondta ki a magyar társadalom az ítéletét a múltról, és tett ígéretet a jövendő generációk számára. ”
Nagy Imrét egyszer már megpróbálták kiradírozni az emberek emlékezetéből, akkor sem sikerült, mert az igaz emberek emlékét megőrzi az emlékezet. Az MSZP akkor jár el méltóan, ha mindent megtesz azért, hogy Nagy Imre ott maradjon, azon a helyen, ami őt megilleti: a Parlament előtt. Nem engedünk '48-ból, '18-ból és '56-ból!