„Elváltunk. Apuka külföldön él, támogatást alig lehet kisajtolni belőle. Mit tehetek?” – kérdezi egy elhagyott asszony, aki ráadásul fogyatékossággal élő gyermekét ápolja, s a gondozási díj mellett nincs más jövedelme. Szerencsésebb helyzetben van az a nő, aki két gyermeket nevel, és az Angliában élő volt férje négyszáz eurót fizetne. Az asszony azonban kevesli ezt, és hajlandó perre is menni, de kérdéses, hogy milyen sikerrel.
A hasonló esetek már egyáltalán nem szokatlanok: 2010 óta magyar szülők több mint nyolcvanezer gyermeke valamelyik másik uniós tagországban látta meg a napvilágot. Így mind aktuálisabb például az a kérdés: mi történik, amikor egy EU-tagállamban született magyar állampolgárságú gyermekkel jön haza a válás után az anya vagy az apa? Persze fordítva is kérdéses: mi lesz akkor, ha valakit Magyarországon hagy magára a közös gyerekkel a párja, s valamelyik uniós tagállamba költözik?
Becslések szerint ma már legalább hétmilliónyi uniós polgár nem a hazájában, hanem valamely másik tagállamban él, és az EU-n belül minden hetedik-nyolcadik házasság eltérő állampolgárságú nő és férfi között köttetik. És nagyjából ugyanennyi házasságot fel is bontanak később. Ha a szülők szétmennek, gyakori, hogy valamelyikük az újrakezdéshez másik államba is kíván költözni. Ilyenkor élesen merül fel a szülői felügyelet, a gyermek elhelyezésének és a különélő szülőt megillető kapcsolattartás és a tartásdíj kérdése is.
Ami biztos: a tartási kötelezettség alól nem mentesülhet senki, a helyzet azonban kétségkívül bonyolultabb, ha a szétment párok más államba költöznek. Családjogi ügyekben jártas szakértők szerint ilyen esetekben elsősorban a megegyezésre kell törekedni. Például a két gyermek tartására felajánlott négyszáz euró akár méltányos összeg is lehet.
Nincs persze akadálya annak, hogy bárki a külföldön élő volt párja lakóhelyén – akár nem uniós tagországban – nyújtson be keresetet a tartásdíj összegének megállapítása iránt, de akkor minden ezzel kapcsolatos költséget is vállalnia kell. Ezzel akár jobban is járhat, aki megteheti, hogy viseli a pereskedéssel kapcsolatos kiadásokat, hiszen a Ptk. szerint itthon a tartásdíj összegét „gyermekenként általában a kötelezett átlagos jövedelmének tizenöt-huszonöt százalékában kell meghatározni”, de figyelembe kell venni a gyermek indokolt szükségleteit is.
Szóval hiába keres valaki havonta milliókat Magyarországon, nincs olyan hazai bíróság, amely ilyen esetben a tizenöt-huszonöt százalékhoz tartaná magát. A gyermek indokolt szükségletei ugyanis a Ptk. szerint azt jelenti, hogy nem a létminimum biztosítása – a „szűkös tartás" –, hanem a jogosult igényeinek egyéniesített, átlagos színvonalú kielégítése lehet a cél. A megélhetéshez, egészségügyi ellátáshoz, neveléshez és taníttatáshoz szükséges rendszeres kiadások e körbe tartoznak, de az esetleges luxusigények nem. Így a különóra beleférhet, az okostelefon már nem.
Ez van itthon, de az EU tagállamaiban ettől eltérő szabályozás lehet érvényben. Egy 2009-es uniós rendelet kötelezően előírja, hogy a tartással kapcsolatos ügyekben általában miként kell eljárni. Ebben a jogszabályban konkrét összegekről nem esik szó, viszont az kiderül, hogy általánosságban az ilyen ügyekben a tagállamok illetékes kijelölt központi hatóságainak mit kell tenniük. Vagyis, ha valaki egy uniós tagállamban élő volt párjától követel tartásdíjat, annak az igazságügyi tárca segítséget nyújt, s megkeresi az adott állam társhatóságát. Onnan a tartásra kötelezett címét, jövedelmét, munkáltatóját és a vagyonát illetően is adatokat kaphat. A tisztességes eljárás feltétele persze az, hogy mindezen adatok birtokában hazai bíróság a fizetésre kötelezhető személyt megidézze, s biztosítsa számára az ellenérvek előterjesztésének lehetőségét.
Ha mindez megtörtént, és az érintett bizonyíthatóan értesült az eljárásról, de azzal kapcsolatban nem reagált, a hazai bíróság a távollétében is dönthet. Ha a végzés jogerőre emelkedik, az uniós tagállamban élő alperesnek számolnia kell azzal, hogy a tartásdíjat fizetnie kell.
