Épp harminc évvel ezelőtt úgy lettem középiskolai tanár, hogy Ibi néni - három nappal később: Ibi igazgató kolléga - augusztus végén ráébredt a régi iskolámban, hogy több az osztály, mint az angolos. Így aztán ötödévesen ott álltam a katedrán, és miközben három osztályt teljes felelősséggel tanítottam, csendben abszolváltam az egyetemen kötelező tanítási gyakorlatot is.
Igaza van tehát a Klik-elnök Hajnal Gabriellának, amikor azt állítja, hogy természetes jelenség a betöltetlen tanári állás a tanév előtti utolsó percekben, mert valóban, mindig volt ilyen. Az viszont nagy bátorságra vall, hogy egyúttal azt is kijelenti, nincs országos pedagógushiány. Egyrészt, mert ha valaki, éppen ő tudhat pontos számokat, ezeket viszont a hivatala valamiért nem hajlandó elárulni; másrészt, mert a tapasztalatok pont ellenkező tendenciára utalnak. Jelesül, hogy a Fidesz nyolc év alatt csak a hőzöngő deklarációk szintjén tette vonzóvá a pedagóguspályát, a valóságban semmivel sem jobb a helyzet, mint tíz, húsz vagy harminc évvel ezelőtt.
Mert sikernek azért csak nem nevezhető, hogy tizenöt éve már lasszóval fogták az országban a fizikatanárokat, és most sincs belőlük egy darab sem; vagy hogy a potenciális nyelv- és informatikatanárok vidáman elmennek asszisztensnek meg programozónak, mert ott van pénz és perspektíva. A belengetett életpályamodell kiszámítható jövedelem növekedést, a teljesítmény honorálását ígérte a tanároknak, de egy pillanat alatt lelepleződött a hazug szólam, amikor az alapbérüket nem kötötték a minimálbérhez, és már a második évben nem kapott elég pénzt a Klik a költségvetéstől.
Ötvenedszer is át lehet bútorozni a NAT-ot, és persze lehet naponta tornázni, énekelni, gombot varrni is akár, de a lényeget nem lehet megspórolni. Jó iskola nem létezik elégedett, a hivatásukra bizalommal tekintő tanárok nélkül.