Ha Rafik Schami legális úton próbálna Damaszkuszba menni, a több mint 45 éve németországi emigrációban élő szír származású író úgy gondolja, élve sosem érkezne meg. Ha mindent kockára téve illegálisan utazna szülővárosába, az elsők között gyermekkora buja-színes élményvilágába, a Fűszerpiac illatdzsungelébe vetné bele magát. – A 2010-es évek környékén, a polgárháború előtt én is kacérkodtam azzal, hogy más emigráns alkotókhoz hasonlóan élek az Aszad-rezsim amnesztia-ajánlatával. Aztán a bizalmatlanság erősebbnek bizonyult a honvágynál. Így magam helyett a regényem főhősét, a több évtizede Rómában élő szír származású üzletembert, Szalman Baladit indítottam útnak. Szalman gondolataiban, mondataiban persze visszaköszön az egykori tépelődésem – nyilatkozta a Népszavának a magyar közönség előtt a Szofia avagy minden történet kezdete című regényével debütáló szerző.
A 72 éves Schami kisebbségi keresztény családból származik. A kötelező katonai szolgálat elől huszonévesen Libanonba szökött. 1971-ben emigrált az akkori NSZK-ba, Heidelbergben szerzett vegyészmérnöki és fizikusi diplomát. – Heidelbergbe egy bőrönddel érkeztem, ami tele volt kéziratokkal, elbeszélésekkel meg két regénnyel. A kíváncsi tudós mellett mindig is élt bennem az elbeszélő, a mesélő. A vegyészmérnöki énem írás közben állandón riadót fúj. Azzal bököd, hogy tényleg körül jártam-e, megkutattam-e egy adott témát – tette hozzá.
A mesélős stílusa miatt a német nyelvterület egyik legnépszerűbb szerzőjének számító Schami eddig közel hatvan művet, köztük gyerekkönyveket jegyzett. A Szofia sajátos műfajt, az önéletrajz, a családregény, szerelmi történet és egy titkosszolgálati thriller elegyét képviseli. – Tudtam, hogy a családi vagy szerelmi szálak nem fogják sokáig lekötni az olvasók figyelmét. Ezért gyúrtam bele a Szofiába azt, hogy mi lesz az egykori rezsimellenes gerillákból. Míg a néhai fegyvertársak közül Szalman külföldre menekül, unokatestvéréből, Eliasból a tizenhárom szír titkosszolgálat egyikének ezredese lesz. Az ügynöksztorival kellő, de elkötelezett távolságot teremtettem. Olyan a viszonyom a Szofiával, mint egy sebészé a páciensével – hangoztatta a Münchenben élő szerző.
Az emigrációt Schami veszélyes, de megszelídítve komoly mutatványokra is képes fenevadnak nevezi. Az önként vállalt száműzetést először úgy élte meg, mintha meztelenre vetkőzött volna idegenek előtt. Miután sikerült beilleszkednie, azon vette észre magát, hogy sokkal bátrabban kezdett beszélni, a nyelve megszabadult egy láthatatlan béklyótól.
A 2015-ös menekültválság vegyes érzelmeket keltett benne. A pályaudvarokat járva megható volt látni, hogy sok német – a történelemből tanulva – próbált segíteni. Schamit ugyanakkor felháborította, hogy a menekültek között mennyi Aszad-hívő bújt meg. Szomorúan konstatálta, hogy a menekültkérdés miként deformálta, forgatta fel a német társadalmat, milyen szellemeket szabadított ki a palackból. – Mindig azt hangoztattam, hogy a menekültek nem angyalok. Ha azok lennének, akkor nem Németországba, hanem a mennyországba mentek volna. Vannak köztük bűnözők, szerencsevadászok is, de a többségük nem azt érdemli, hogy egy-egy bűncselekmény miatt ilyen gyűlölet zúduljon rájuk – fakadt ki Schami, aki 2016 márciusában publikálta a menekülteknek szóló tíz pontját. E viselkedési katalógusban – jelentős részben saját tapasztalatai alapján – azt foglalta össze, hogy mi a sikeres nyugat-európai beilleszkedés kulcsa. Például annak megértése, hogy míg az arab-muzulmán világban a vendég „nemes fogoly”, addig az európai civilizációban az idegeneket korlátozott jogokkal bíró vendégnek tekintik. Akitől tiszteletet, így a nemek egyenlőségének respektjét, s nem pedig alávetettséget várnak el. S ezen a kontinensen az alkotmány a legfőbb törvény, nem a saría vagy a törzsi-kláni becsület.
Schami szemében szégyen, hogy a gazdag arab országok, elsősorban Szaúd-Arábia és az Öböl-menti monarchiák cserben hagyták és hagyják a Szíriából, Afganisztánból és más válságövezetből menekülő hittestvéreiket. Az arab-muzulmán társadalmak állapotát szerinte jól kifejezi, hogy e kultúrkörben még a krimikben sem lehet bizonyos kérdéseket feszegetni. Például egy (szír) nyomozó sosem hallgat(hat)ja ki az országot uraló klán, pontosabban maffia tagjait. Mert a krimiírók is tudják: ha egy hús-vér felügyelő ilyesmire merészkedne, akkor gyorsan véget érne a rendőrségi karrierje. És nagy valószínűséggel az élete is.
Infó:
Rafik Schami
SZOFIA
Lábnyom Kiadó
2018.
492 oldal
