Ha valaki az Erzsébet hídi tüntetések valamelyikén időnként fiesztára gondolt, hát most magára vessen: kósza fantáziáit elcsípte a gondolatrendőrség. Persze inkább valószínű, hogy a helyszín magától értetődő: az államalapítás háromnapos ünnepére színpad épült Szent Gellért szobra alatt. Az idő jó, és nem rossz a hely – épp csak a stadionhangzást nem lehet visszaadni a Duna-partján −, de ingyenes koncerteknek ne hallgasd vájt füllel a hangzását.
„Isten éltessen, Magyarország!” − szólt az idei szlogen. Augusztus 20-a előestéjén nem csak az 1018 éves magyar államiságot lehetett ünnepelni, a Tankcsapda alapító-énekese, Lukács László ötvenéves, a majdnem harmincéves zenekar erre építette fel Fél évszázad címmel futó turnéját. A fővárosban május 4-én volt már egy nagy buli – Budapesten amúgy nem játszik túl gyakran a banda −, most viszont az AWS és a Zanzibár koncertje után olyan tömeg gyűlt össze az ingyenes „ráadásra”, amekkorát talán Magyarország egyik, ha nem a legnépszerűbb rock and roll zenekara sem látott még. Rajongók, ismerkedők, egyszerűen szórakozni vágyók a rakpartról, a Magyar ízek utcájából jövet-menet, ahol minden második portéka megkapta a „kézműves” jelzőt. A szorongók persze gondolhattak Genovára, de még az ég sem szakadt le.
Egy majdnem harmincéves zenekar történetéhez hozzátartozik, hogy a régi hívek egy része ragaszkodik a kezdeti hangzásvilághoz, egykori élményeihez. A rajongók egykor karon ülő gyermekei felnőttek, hozták karon ülő gyermekeiket, ám Lukácsék korosztályának morózusabbik része sem állíthatja, hogy tinizenekar vált volna a kedvencükből. Persze így is akadtak ortodox tankerek, akik a bandát számon kérték a közösségi oldalán, miért lépnek fel állami ünnepen, ami felesleges kérdésnek tűnik: egy muzsikus zenélni szeret, augusztus 20-a amúgy sem pártpolitikai rendezvény. A bálványosi nyári egyetem – ahol a Tankcsapda is többször fellépett – sem csupán a miniszterelnökről szól, a legnagyobb erdélyi fesztiválként bejáratott koncerthelyszín. Persze az ottani fellépőknek sem garancia, hogy egyszer ne szülessen róluk nemzetféltő házmesteri feljelentés a „szókimondó szövegeik”, vagy a „züllött, liberális életvitel propagálása” miatt.
Mindenki megkapta a magáét – a másfél órás best of koncerten az első, Baj van! című albumtól a legújabb dalokig a Tankcsapda egy becsületes, nem hakni koncertet adott, pirotechnikával megfűszerezve. Meglehet, csak nekem új, de meglepő volt tapasztalni, hogy a tapsgép után feltalálták a pogógépet is: a nyolcvanas években, főként a punkok körében divatosnak számító baráti lökdösődés lámpák parancsára is indult. A Tankcsapda acélosságáért aggódók is megnyugodhattak, Lukácsék előadták a 2012-es, Mi a f… van? című nótájukat is: „Magyarország, mi a f.. van veled, mondd csak! Beteg vagy, vedd észre, felment a lázad. Semmi okom nincs rá, hogy pezsgőt bontsak, mer' amit látok, meg amit hallok: az gyalázat.” Szóval kiállták a „bátorságpróbát” – bár e dal szövege Elvis Costello, Elton John vagy Morrissey Margaret Thatcherhöz címzett dalaihoz képest sehol sincs a politikai karcosságot tekintve.
Ilyesfajta „kockázatokkal” nem kellett szembenéznie a Ghymes alapítójának, Szarka Tamásnak, akit arra kértek fel, hogy a budapesti tűzijátékhoz írjon zenét. Az István király dicsérete című mű több dala először 20-a délelőtt hangzott el először a Kossuth téren a tisztavatáshoz és a köztársasági elnök beszédéhez kapcsolódva. Szarka korábban Tokody Ilonával is koncertezett, idén a miskolci operafesztiválon Miklósa Erikával is láthattuk-hallhattuk, így csak a Szarka Tamás munkásságát kevésbé ismerőknek lehetett meglepetés, hogy utóbbi kiváló szoprán a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Honvéd férfikar és Szarka Tamás zenekara kíséretében egyik főszereplője lett a produkciónak. Szarka Tamásról persze azt is tudni kell, hogy klasszikus képzettségű hegedűsként mélyült el a népzene világában, költőként pedig sok dalszövege irodalmi értékű.
Az útitárs című szerzemény Miklósa Erika szöveg nélküli, angyali énekével, az erőteljes kórussal és a rézfúvósok karakteres játékával rendkívül hatásos szerzeménynek, jó kezdésnek bizonyult. A szám fő dallamának felvezető része egyébként erősen emlékeztet egy közismert ladinó (spanyol zsidó) dallamra. E dal a XVI. században honosodott meg az európai keresztény kultúrában – még ma is hallható könnyűzenei istentiszteleteken −, Smetana is feldolgozta a Moldvában, de az izraeli himnusz, a hatikvá (a remény) is erre a dallamra íródott. Szarka Tamás persze erősen „megbolondította” kortárs klasszikus motívumokkal.
A Szent István intelmeiből a zeneszerzői szándék az irgalmasságot és az alázatot emelte ki. Az Intelem az irgalomról balkáni felhangú, Szarka remek hegedűjátékát megmutató nóta. „Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, légy kegyes a külföldiekhez is” – áll Szent Asztriknak tulajdonított Intelmek utolsó fejezetében, sőt: „Ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni.” Bár az ószövetségi és újszövetségi idézetekben gazdag, Imre hercegnek címzett irodalmi alkotás kifejezetten a királyt inti attól, hogy tartózkodjon a bűnöktől, Szarka Tamás olvasatában egészen másról esett szó: „Bűnösnek folyjanak a könnyei, a reményt mégis csak hagyd meg neki” – éneklik a fülbemászó refrénben.
Csörgő Anikó ifjúságnak szánt, honismereti könyvének címe, a Csodaország, Magyarország köszönt vissza az utoljára bemutatott dalban. A Csodaország slágeresnek szánt, kiforratlan dal, élvezeti értékét nemcsak a hosszú napon állás, vagy a hangosítás csorbította. „Magyarország, hát akkor hajolj most hozzánk, mosolyod hegyekből fonták, a gyermekek a neved szépen tudják” – nos, nemcsak e lapos, képzavartól sem mentes sorok miatt hittem úgy, hogy rosszul hallok. Persze, ha este a tűzijáték rakétái épp akkor robbantak, amikor ez újra felhangzott, talán mindegy is.
