A liberalizmus Magyarországon az utóbbi száz évben szinte folyamatosan kárhoztatott eszme, bár az országnak nem sok része volt benne. Na de mégis, mit takar e szitokszó? Mi az, amitől annyira féltenek minket? Mit vallanak a liberálisok? És hogyan viselkedjünk velük szemben? Ezekre a kérdésekre adja meg a feleletet Sarda y Salvany Felix spanyol áldozópap A liberalizmus bűn című 1884-ben megjelent kurzusbarát szakmunkája. Saját szavai következnek.
A liberalizmus eretnekség. Ennél nagyobb bűnt a kereszténység törvénykönyve nem ismer. Liberálisnak lenni nagyobb bűn, mint a káromkodás, rablás, házasságtörés, gyilkosság vagy bármi más, amit az Isten törvénye tilt és az isteni igazságosság büntet.
A liberalizmust ma némelyek bizonyos politikai formának tartják, mások a türelmesség és a nagylelkűség szellemének, mely a zsarnokság és a kényuralom ellen irányul; nem kevesen jogegyenlőséget értenek alatta, a legtöbben pedig valami nem könnyen meghatározható dolgot, amely mindazt magában foglalja, ami az önkényes kormányzással ellentétben áll.
De íme az úgynevezett liberális elvek az ő legdurvább radikalizmusukban: az egyén és a társadalom függetlensége Istentől - a népnek törvényhozási és önkormányzati joga - politikai, erkölcsi és vallási téren minden fék nélküli szabad gondolkozás - nem eléggé korlátozott sajtószabadság s ugyanilyen társulási szabadság. Ezen elvek közös alapja az észelviség, a racionalizmus. Ebből fakad a vallásszabadság, a laikus, vagyis a vallástól teljesen független oktatás.
Tökéletes liberális ember, hála Istennek, aránylag csak kevés van; ebből azonban nem következik az, hogy ama liberálisok, akik a liberális romlottság végfokáig el nem jutottak, nem valósággal liberálisok. A liberálisokat három osztályba sorozzuk:
1. Dühös vagy telivér liberálisok.
2. Mérsékelt liberálisok.
3. Olyanok, akiket a liberalizmus szele pusztán csak meglehelt.
A telivér liberálist legott meg lehet ismerni, mert ez gonoszságát sem nem tagadja, sem nem takargatja. A mérsékelt liberális közönségesen éppen olyan gonosz, mint az előbbeni, csakhogy rendkívül vigyáz, hogy ezt valahogy el ne árulja. Finom modor és társadalmi illendőség, ez az ő mindene.
Ha a telivér és mérsékelt liberálist tetteiről lehet megismerni, a liberalizmus szele által megcsapott embert gyöngéd érzelmei árulják el leginkább. Ámbár ő maga minden tekintetben becsületes, sőt igazán és őszintén vallásos ember, mégis úgy okoskodik, úgy beszél, úgy cselekszik, mint egy valódi liberális. Főelve a szeretet, s ő maga is a megtestesült szeretet. Már maga a "harc" szó is izgatottságba hozza, mert csakis békés úton óhajt minden kérdést megoldani.
Az ilyen liberális katolikusok azt gondolják, hogy az ő eszüknek - csak úgy, mint másokénak - szabadságában áll hinni vagy nem hinni. A hitetlenséget nem tekintik bűnnek. Ezért borzadnak minden erkölcsi vagy fizikai pressziótól, mely az eretnekséget bünteti vagy akadályozza. Előttük a téves meggyőződés csak olyan szent, mint az igaz, mert mind a kettő csak egy szent elven alapul, s ez a szellemi szabadság. Ezen elv mellett dogmát csináltak még a toleranciából is.
Sajnos az ember bűnös eredetét tekintve elmondhatjuk, hogy az ember természeténél fogva liberálisnak születik. S romlott természeténél fogva a függetlenség és a féktelen életmód utáni természetes vágyból mintegy szükségszerűen rokonszenvez a liberalizmussal, a katolicizmustól pedig ugyanúgy irtózik. De ezeken kívül vannak a liberalizmus fennmaradásának más különös okai is. Úgymint:
- Az erkölcsök romlottsága. A színi előadások, könyvek, képek, a köz- és magánélet mind merő ocsmánysággal és tisztátalansággal vannak tele.
- A hírlapok, melyek liberális légkörrel veszik körül a polgárokat. Működésüket rendkívül megkönnyíti a népnek különös szellemi állapota.
- A vallási ügyekben majdnem általános járatlanság. Annyira vagyunk, hogy honfitársaink nagy része, ámbár keresztény, semmivel sem ismeri jobban saját vallását, mint Mohamedét vagy Konfuciuszét.
Sajnos nem lehet elkerülni a liberálisokkal való érintkezést, mert mindenütt ott találod őket: az üzletekben, a szórakozás helyein, a látogatásoknál, néha még a templomban és talán saját családodban is. Miként viselkedjünk tehát valahányszor ilyen ragályosokkal érintkeznünk kell?
Legfontosabb, hogy az ember liberálisokkal soha se lépjen szorosabb viszonyba, mint ahogy azt a társadalmi élet szüksége magával hozza. Feltétlen kerülni kell a liberális kérdések körül forgó minden társalgást. A magánéletben pedig ilyen ragályosokkal nektek semmi közösségtek se legyen! Házaikat ne látogassátok, velük ne barátkozzatok! Különben már Pál apostol is óva intett az e fajta emberektől.
Mi, meg kell vallanunk, verjük a liberálisokat - verjük pedig igen gyakran, (természetesen csak szavakkal) -, de hát ki következtetheti ebből azt, hogy mi őket nem szeretjük, s velük semmi szeretetet sem éreztetünk? A liberálisok legföljebb csak azt hozhatják föl ellenünk, hogy mi nem azt a szeretetet gyakoroljuk velük, amelyet ők óhajtanának. Ámde azért a szeretet, amelyet mi velük éreztetünk, szintén csak szeretet, sőt mondhatjuk, igazán nagy szeretet.
Ugyanis minden jó között a legnagyobb jó Isten dicsősége. Következőleg a szeretetet, melyet embertársaink iránt gyakorolnunk kell, mindig alá kell rendelnünk annak a szeretetnek, mellyel Urunknak tartozunk. E szeretetet gyakorolása közben - Isten szolgálatában és dicsőségéért - felebarátunknak az ő javának előmozdítása végett kellemetlenséget okozhatunk, megsérthetjük, megalázhatjuk, sőt akár meg is ölhetjük, ha kell. Mindezen tettek (föltéve, hogy szükségesek és igazságosak) erényes cselekedetek, melyekre sokszor éppen a szeretet kötelez. A modern liberalizmus ezt nem akarja megérteni. S éppen azért tévutakon jár. Az a fogalom, melyet magának a szeretetről alkotott, hamis fogalom.
Magyarországon ennek a hamis fogalomnak olyanok szegődtek uszályába, mint Széchenyi, Kossuth, Petőfi, Jókai, Deák, Andrássy, s a két Tisza. S olyanok átkozták, mint Kun Béla, Horthy, Szálasi, Rákosi vagy Kádár.