Miközben tízezrével küszködnek itthon munka- és kereset nélkül a magyar munkások és alkalmazottak, különböző törvényhatóságok és testületek külföldről rendelnek milliárdokra menő ipari cikkeket. Cselekszik pedig ezt a keresztény és nemzeti kurzus zászlóhordozói, akik nem győznek eleget papolni a hazafiságról, akik ezzel a jelszóval kelnek és fekszenek és lehazaárulóznak mindenkit, aki nem hajlandó kritika nélkül az ő frázisaikat bevenni.
A keresztény és nemzeti kurzus szóvivőit kénytelen a kormány meginteni és fegyelmi eljárással fenyegetni, hogy visszatartsa őket attól, hogy az éhező magyar munkástömegek elől a kereseti lehetőségeket elvonják.
Így fest a gyakorlatban az a bömbölő hazafiság, amellyel hét esztendeje kormányozzák és teszik tönkre az országot és annak jövendőjét. Ha nem ők volnának, ha nem fémjelzett nacionalistákról és tizenhárompróbás keresztényekről volna szó, bizonyára kórusban üvöltenének és megtorlást sürgetnének. Így azonban mélyen hallgatnak és még azt sem tartják szükségesnek, hogy ezt a szép hazafias cselekedetüket valamivel mentsék.
A kormány, amely kölcsönhöz segítette a vidéki törvényhatóságokat, hogy beruházhassanak és építkezhessenek, természetesen csak a forma kedvéért fenyeget, de valószínűen esze ágában sincsen, hogy komolyan elejét vegye ennek a gazdaságpusztító eljárásnak. Nem is teheti, mert egyrészt más területeken: a közszabadságok eltiprásában és a jogfosztás hatályosabbá tételében a kormány szövetséget tart a külföldi ipart és tőkét hizlaló és gyarapító vidéki törvényhatóságokkal, de nem teheti azért sem, mert a kormány hatásköre alá tartozó üzemek, intézmények és hivatalok is megszámlálhatatlan értékű olyan külföldi árucikkeket hozattak már be, amelyeket a hazai ipar is előállíthatott volna.
A kormány tehát semmivel sem különbözik azoktól, akik a magyar munkásság borzalmas helyzetét fumigálva, külföldre engedik azokat a tökéket, amelyekkel az itthoni termelést kellene talpraállítani.
Népszava 1926. augusztus 12.
