Luxus, nyugalom, és bizalom - ez jellemzi a közeget, ahol diszkrét eleganciával folyik az antik tárgyak kereskedelme, nem mindig legálisan. London, Berlin, vagy éppen Genf kiváló infrastruktúrát kínál ezekhez az ügyletekhez. Nagy összegek forognak, és talán nem véletlenül, ebben az üzletágban a készpénz az úr. Az illegális műkereskedelem értékét elemzők évi 6 milliárd dollárra teszik.
Megtalálják a külön utakat
Július elején összesen negyvenmillió euró értékű archeológiai leletet foglaltak le egy Europol (Európai Rendőrségi Hivatal) által irányított rendőrségi akció. Az Olaszországra, Nagy Britanniára, Spanyolországra és Németországra koncentráló "Operation Demetra" (Demetra-művelet) keretében 25 000 illegális, olasz és görög eredetű műtárgyra bukkantak, mintegy 40 lakásban. A 250 fős nemzetközi csapat négyesztendős munkája egy olyan bűnbanda tevékenységére derített fényt, amelynek tagjai a fehérgalléros bűnözők legfelsőbb köreihez tartoznak. Fosztogatásból származó antik tárgyak kerültek közreműködésükkel neves európai gyűjtők, valamint tekintélyes múzeumok birtokába.
A hatóságok feltételezése szerint több évtizede módszeresen fosztogatták két szicíliai település, Caltanissetta és Agrigento ókori kincseit. A csempészhálózat kulcsemberei Barcelonától Londonig koordinálták a hálózatot. A letartóztatottak között van egy londoni díler, a 64 esztendős, magyar származású, Svájcban élő Thomas William Veres, aki a hálózat egyik fő irányítója volt. Tavaly Verest már átmenetileg őrizetbe vette a spanyol rendőrség, feltételezve, hogy tucatnyi lopott antik tárgy van a birtokában. De múltja sem makulátlan, 1995-ben 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, miután kiderült, hogy egy i.e. 4. századi, 1,2 millió dollár értékű, illegálisan Amerikába került arany dísztárgy útját egyengette. A banda egyébként nem elégedett meg a csempészáru egyszerű értékesítésével, egyes tárgyakról másolatot készítettek, majd a hamisítványokat eredetiként dobták piacra. Az eddigi ismeretek szerint a tárgyak javát első lépésben Münchenbe szállították, itt hamis eredetpapírokkal tisztára mosták, és helyi aukciókon értékesítve legalizálták a leleteket. Két eddig meg nem nevezett árverőház ellen is vizsgálatot indítottak.
Ahogy már több évszázada, ma is Olaszország és Görögország a kincsrablók kedvenc terepe. Utóbbi országban a gazdasági válság külön lendületet adott a "szakmának", amely egyre szorosabban kapcsolódik a pénzmosáshoz és az adóelkerüléshez. Az archeológiai lelőhelyekre többnyire pénzügyi kényszerből ellátogató kékgalléros bűnözők gyorsan találnak vevőt az elcsent régiségekre. Az antik tárgyak ugyanis biztos befektetést kínálnak, értékük nem függ az alkotó ázsiójának változásától, a műtárgypiacon is működő spekulációs mozgásoktól. A szereplők megőrizhetik anonimitásukat, kidolgozott technikák, különböző alapok, pénzügyi intézmények állnak rendelkezésükre, annak érdekében, hogy az illegális forgalomba került tárgyak, és a finanszírozás nyomai eltűnjenek.
Az UNESCO hiába mutatkozik jó tanulónak a jogi szabályozás terén, a gyakorlatban nem sok eszköze van az illegális ügyletek megakadályozására. A csempészek mindig megtalálják az utat, ha kerülővel is, amelynek végén a legalitás közelségébe kerülnek az eltulajdonított régiségek. Képzett régiségkereskedők, muzeológusok sietnek a segítségükre, akiknek neve, a látszólag kifogástalan renomé ellenére is, ismételten fel-fel bukkan az illegális ügyletek krónikáiban.
Nem sokat kérdeznek
Az utóbbi évek nagy port felvert ügyeiben olyan személyek voltak érintettek, mint Marion True, a Los Angeles-i Getty Museum kurátora, a neves olasz gyűjtő, Giacomo Medici, vagy Christoph Leon és Robert Hecht, Svájcban működő régiségkereskedők, valamint a londoni Robin Symes. A világ tekintélyes múzeumai, így például a Getty, kétes haszonélvezői voltak tevékenységüknek. De a bostoni Museum of Fine Arts gyűjteményébe is több olyan illegálisan kiásott antik tárgy került, amely átmenetileg Giacomo Medici, vagy Robert Hecht raktárában volt.
Robin Symes, épp a napokban, egy i.e. 8. századi görög bronz ló körül zajló vita kapcsán került reflektorfénybe. A Sotheby’s idén májusban Howard és Saretta Barnet kollekciójának árveréséről az utolsó pillanatban visszavonta a "Megtestesült szépség" című tételt, amelynek becsértékét 150-250 000 dollár közé tették. Az aukció előtt néhány nappal a görög kulturális minisztériumtól kapott levél ugyanis arról informálta az aukciósházat, hogy a bronzszobor illegális úton kerülhetett a tulajdonosokhoz, és hogy arra Görögország jogot formál. A Barnet házaspárnak 1973-ban 15 000 fontért Robin Symes adta el a tárgyat, amelyet a papírok szerint 1967-ben a svájci Münzen und Medaillen árverésén vásárolt. A dolog pikantériája, hogy három évtizeddel később a Getty-botrány kapcsán Marion True mellett Symest és partnerét, Christos Michaelidest is bíróság elé citálták, miután kiderült, lopott antik tárgyakkal kereskedő nemzetközi hálózat tagjai voltak.
A tranzitút gyakran Svájcon keresztül vezet, a helyi műkereskedők készségesek, és széles kapcsolatokkal rendelkeznek. A LES Nouvelles de L’archeologie című szakfolyóirat közelmúltbeli írása szerint az alpesi ország számos vámmentes "szabadkikötője", azaz raktára professzionálisan szolgálja ki a tilosban járókat, és mindehhez a hab a tortán, hogy a világ legfontosabb bankjainak hazájában változatlanul virágzik a készpénzfizetés, amelynek előnyei nem szorulnak magyarázatra az olyan üzletekben, ahol az érintettek nem kívánják a nyilvánosságot és a hatóságok figyelmét. Kálvin országában nincs felső határa a készpénzfizetésnek, bőröndnyi bankjeggyel el lehet indulni házat vásárolni, és persze műtárgyat is. Genf, Zürich, Bázel verseng a piacon, készségesen raktároznak, szállítanak, közvetítenek, eladnak, restaurálnak, ha kell rejtegetnek becses tárgyakat.
A genfi piacvezető műtárgyszállítási és raktározási társaság, az 1859 óta működő Natural Le Coultre (NLC), illetve a vámszabad raktár, a Ports Francs de Genève, amelynek résztulajdonosa a Canton de Genève, azaz maga Genf kanton, tökéletes infrastruktúrával áll a műtárgyaik sorsát rájuk bízó gyűjtőkre, akiktől nem sokat kérdeznek. Egyelőre a virágzó üzletmenetnek az sem ártott sokat, hogy az NLC-tulajdonos Yves Bouvier tavaly eladni kényszerült a szállítóvállalatot, miután 2015 óta hatósági vizsgálatok folynak ellene, csalás és pénzmosás miatt. Egyébként az ő kezén is megfordult a közelmúltban árverési világrekordot hozó Da Vinci festmény is, de ez már egy külön történet.
Az időszámításunk szerint 3-400 évvel ezelőtt használt díszes lakomakészlet vélhetően még az 1970-es évek közepén kerültek elő Polgárdi környékén. Az egyik aranyozott ezüsttál feliratán olvasható a tulajdonos neve: Seuso, aki gazdag hadúr, tartományi főtisztviselő volt. Sümegh hivatalos bejelentést nem tett, miután rábukkant a leleltre, feltételezhetően a kincs darabjait az illegális műkincspiacon kívánta értékesíteni. Valószínűleg nyugat-európai és libanoni közvetítők vállaltak szerepet a tárgyak értékesítési láncában, pontosat ma sem tudni erről, ami azonban biztos, 1990-ben a Sotheby's árverési katalógusában felbukkant egy több darabos, rendkívül míves, késő római ezüstedényekből, tálakból, és kupákból álló páratlan értékű kollekció, amelyet egy brit főrend, Lord Spencer Douglas Compton, Northampton grófja kínált eladásra. Egyes források szerint a gróf Svájcban, 14 millió dollárért vette a kincseket egy libanoni ügynöktől. A Getty Alapítvány, amelynek elsőként felajánlotta a kincseket, elzárkózott a vételtől, de a Sotheby's vállalkozott az árverezésükre, a krónikák szerint 40 millió dollárról indulhatott volna a licit. Ám ahogy a New York-i árverési kiállítást megnyitották, előbb Libanon, majd Magyarország és az akkori Jugoszlávia is keresetet nyújtott be, azon az alapon, hogy a kincset a területükön találták meg, és így a gyűjtemény őket illeti. Libanon később visszavonta igényét, Magyarország és a Jugoszlávia utódjaként perlő Horvátország keresetét pedig elutasította a New York-i esküdtszék. A két ország 1993-ban a fellebbviteli bíróságon is pert vesztett, Magyarország nem tudta bizonyítani a tulajdonjogát, ezért a kincsek a birtokosnál maradtak. 2014-ben a magyar állam 15 millió eurót, majd 2017-ben 28 millió euró kompenzációs díjat fizetett a kincsek őrzési(!) jogáért Northampton gróf családi alapítványának, ezzel a Seuso-kincs összes ismert darabja Magyarországra került. A tulajdonjog azonban tisztázatlan maradt.
Provenance vagy provenience?
Nehéz megmondani, hogy egy piacra került antik tárgy görög, olasz, bolgár, vagy éppen török földről származik-e – figyelmeztet Neil Brodie a Glasgow-i egyetem igazságügyi szakértője. Marc-André Haldimann, a svájci vámhatóság archeológiai szakértője ugyancsak az ilyen tárgyak identifikálási nehézségeiről számolt be. A Görögországban vagy Itáliában talált tárgyak hasonlóak, meg kell különböztetni a helyet, ahol az alkotás készült, attól a helytől, ahol végül is rátaláltak, és ez lehet görög, olasz, vagy akár libanoni lelőhely is. Az aukciósházak katalógusaikban sokszor nagyvonalúak, a "Görögországban alkotott", vagy a "görög eredetű" tárgyakat egy kalap alá véve. Martin Wilson, a Christie’s jogi igazgatója arról beszél, hogy miközben a társaság londoni forgalmának ötödét a görög antik tárgyak teszik ki, nincs tisztázva, hogy a szakértők mit is értenek pontosan a "görög archeológiai tárgy" alatt.
A katalógusokban használt "terminus technicus" inkább a marketinget, a vevők érdeklődésének felkeltését, semmint a tudományos definíciót szolgálja. "Provenance" vagy "provenience", azaz az "eredet" vagy a "felbukkanás" közelíti meg hitelesebben a lelet identitását? Napjaink gyakorlatában az utóbbi, azaz a "provenience" meghatározás egyre divatosabb. Az ugyanis mostani megközelítésben arra is utal, hogy a nyilvános piacra kerülést megelőzően kinek a tulajdonában volt a tárgy. Azaz korántsem arra, hogy mely állam földjéből kotorták ki, hanem arra, hogy mely államban legalizálódott. Az utat pedig jótékony homály fedi.
