„Most már nemsokára egy kicsit mást is fogunk játszani. Ígérem, valami szexit” – mondta Lykke Li a Szigeten adott koncertjének derekán. És ez a fekete lakkszerű bőrszerkóba burkolt svéd hölgy ígéretéhez híven próbálkozott is. Előfordult, hogy kicsit letolta a kabátját és vállat villantott a So Sad So Sexy című nótája alatt. Lám, a kevesebb néha több, ötlött fel az örök gondolat – végül is tényleg ez volt a produkció csúcspontja. Fellépésének legvégén előadta az I Follow Rivers című slágerét, ami minden bizonnyal a nagyszínpados meghívás oka volt. Ám épp ez a döntés állította lehetetlen misszió elé az énekesnőt és a fesztiválközönséget. Lykke Li, lényegében depressziós, de mély érzelmű nótái testidegenek voltak ebben a bulizni akaró (talán helyesebb: vágyakozó) környezetben. Olyan szürreális helyzetet teremtett, mintha szereplőivé lettünk volna egy sci-fi-nek, amelyben Lykke Li csupán a háttérben futó szomorú hologram, akin, ha akarunk, büntetlenül áthajíthatunk egy sörösdobozt. Nem az énekesnőnek és zenekarának volt betudható a teljes értetlenség és érdektelenség, ami fogadta őket Budapesten. Egyszer egy intimebb koncertteremben, vagy bárban biztos meghallgatnám őket, mert azért csak izgat, hogyan művészkednek tovább a pop keretein belül.
A Sziget legnagyobb dobásának számító Kendrick Lamar fellépése viszont őrületes berepüléssel jelentkezett be a rendezvény elmúlt huszonöt évének legkínosabb fellépéseinek toplistájára. A fél tízre meghirdetett koncertet sikerült negyed tizenegykor elkezdeni, és miután tizenegyig lehet a nagyszínpadon hangoskodni, a koncert felét elvette tőlünk valaki.
Kendrick Lamar álomszerű karriert futott be, a nyugati partvidéki west coast rapper már a kezdetektől fogva élvezte földije, Dr Dre támogatását, és nemcsak a hip hop kultúra nagy neveivel (Eminem, 50 Cent, Snoop Dogg, The Game és Busta Rhymes) dolgozott együtt, hanem olyan sztárokkal, mint Taylor Swift vagy Beyoncé. Ilyen múlttal nyilván azt gondolja, hogy megengedheti magának, hogy negyvenkét percet késsen Európa legnagyobb fesztiváljának nagyszínpadáról, ahol a 0. napi fő fellépők koncertjei mindig különösen fontosak. Igaz, ezek eddig sem mindig sikerültek a legszerencsésebben – lásd Rihanna két évvel ezelőtti esetét. Lamaron látszódott, hogy nem drogok vagy alkohol hatására nem tudott a színpadra lépni idejében, állítólag „technikai problémák” adódtak, ezért késett (kép nem véletlenül nincs ebben a cikkben Lamarról, mivel megtiltotta, hogy fotózzák).
A hatalmas nézősereg könnyen megbocsátott, Lamar szinte egyedül uralta színpadot, zenészeit sem látni, sem hallani nem lehetett igazából, vokalistákra pedig már nem is tellett neki – vagy lehet, hogy economy csomagot vett tőle a Sziget? Bár aligha várható el, hogy a neosoul díva, SZA is eljöjjön vele Budapestre és szíveket melengető bársonyos hangján élőben adja elő az All the stars vokálját, ami jelentőségének megfelelően a tegnapi koncertet is zárta, de biztosan lehetett volna megoldást találni arra, hogy a playbackekek, az igencsak visszafogott zenei kíséret és Lamar lelkes szónoklása ne klubhakninak tűnjön. Ettől eltekintve a Los Angeles-i Comptonból, az afroamerikai kultúra és a mélyszegénység valamint az ehhez köthető bűnözés egyik bölcsőjéből származó rapper Pulitzer-díjra is érdemes, társadalomkritikus szövegeit hatalmas lendülettel nyomta, és a koncert zárómondataként az is elhangzott a fekete párduc szájából: „I will be back”. Remélhetőleg hamarosan viszontláthatjuk – lehetőség szerint egy olyan színpadon, ami kicsit jobban megfelel a rap alapvetően nem tömegszórakoztatásra, hanem társadalomkritikára orientálódó ágának.
