Kell azért politikusi hevület ahhoz, hogy valaki szinte elszálljon a pulpitusról bejelentvén: a BMW Debrecenben épít hatalmas gyárat, a románokat és a szlovákokat meg emiatt megüti a guta. Kiáll tehát a politikus, és vehemensen előadja színjátékát, amint a ripacsok szokták: mintha vele kezdődött volna a világmindenség. E politikusi onániában aztán megfeledkezik arról, hogy a multinacionális cégek betelepítésének ára van. Nem hülyék, hogy csak a rokonszenv vezesse őket. Így járt el az Opel, a Suzuki, az Audi, a Mercedes is – nem a két szép szemünkért kaptuk a lehetőséget, hogy munkakultúrát, korszerű technológiát hozzanak Magyarországra, olyan termelési volument, amely alaposan megdobja a magyar GDP-t, aminek veszélyeire már Varga miniszter úr is volt szíves felhívni a figyelmet.
A multikra szüksége van az országnak, amely ilyen méretű és minőségű innovációra a saját erejéből nem volna képes. Ám a ripacsok előadásából mindig hiányzik a teljesség: miért éri meg a közösségnek, ha az állam – amit saját hitbizományként kezelnek a pénzünkkel együtt - évekig fizeti a BMW alkalmazottainak a bérét, miért és milyen kedvezményekkel telepítik éppen oda a gyárat, ahol azt a helyiek amúgy kifogásolják. Tragikomikus nézni, ahogyan a politikai ripacsok egyszerre öltik fel a multiellenes és a multitámogató gúnyáját. Mire jó, ez a pofátlan kétszínűség?
Halljuk egyébként, hogy a két korábban titkos összegből bevásárolt szállítógép, meg a pénteken – immár kormányzati felhajtás nélkül - Kecskemétre érkezett business-kisgép is katonai célokat szolgál. Csak mert a katonaság üzemelteti majd. Aztán feltűnik fedélzetükön a külföldre látogató kormányfő. Kivetni való nem ebben, hanem a mindent átszövő ócska mellébeszélésben, a titkolózásban van. (Emlékezzünk Paksra: azt sem tudjuk, szükségünk lesz-e a bővítésre, aminél csak az felháborítóbb, hogy alig valamit tudni az orosz szerződésről.)
A ripacsok meg állnak a nyilvánosság színpadán és hülyének nézik a közönséget. Az pedig úgy tapsikol, mintha művészetet látna.