Kik azok a drúzok? Az angol nyelvű Wikipédia szerint „arabul beszélő ezoterikus etnovallási csoport”. Kissé bonyolult, mégis leegyszerűsítő meghatározás. A hegyekben élő közösség olyan furcsa és titokzatos, hogy még a sokszínű Közel-Keleten is párját ritkítja.
A drúzok története akkor kezdődött, amikor a magyar feudális államé, az előző évezred elején. István királlyal egy időben uralkodott Egyiptomban al-Hákim kairói kalifa (996–1021), álma egy univerzális vallás megteremtése volt, amely magába foglal minden ismert bölcsességet. Miután a fátimida fejedelem eltűnt – feltehetőleg merénylet áldozata lett –, isteni megtestesülésként kezdték tisztelni, aki visszatér az utolsó ítéletkor. Eretnekké nyilvánított hívei az üldöztetések elől kelet felé, a hegyekbe menekültek.
Csodával határos, hogy leszármazottaik ott élnek azóta is. Hadakoztak váltakozó hódítókkal, keresztes lovagokkal, mamelukokkal, a törökkel és franciákkal, később a libanoni polgárháborúban. Az ottomán uralom alatt meglehetős önállóságot élveztek, békeidőben földet műveltek, szőnyeget szőttek, selyemhernyót tenyésztettek félreeső falvaikban. Leghíresebb vezetőjük, II. Fahraddin (Fahr ad-Din) emír európai hatalmakkal szövetkezett a szultán ellen. Bukása után – akárcsak egy évszázaddal korábban Török Bálint – az isztambuli Héttoronyban raboskodott, ott végezték ki 1635-ben.
A drúzok egyistenhite példátlanul eklektikus. Ősi egyiptomi, hellenisztikus, evangéliumi és koráni tanítások keverednek benne. Egyaránt tisztelnek ábrahámi prófétákat (Mózes, Jézus, Mohamed), fáraókat és antik görög bölcseket (Püthagorasz, Platón, Arisztotelész). Misszionáriusaik Indiában átvették a lélekvándorlás tanát. (A drúz szót egyikük, Mohamed ad-Darzí nevéből eredeztetik.) Síita szektának is tartják őket, de önmagukat nem vallják muszlimnak. Elvont istenségükhöz a tudás révén kerülhetnek közel. „Olyan az istened, amilyet érdemelsz”, tartják. Közösségükben a nő egyenrangú a férfival, nincs többnejűség, a férj nem taszíthatja el feleségét, de a válás alapos indokkal megengedett.
Van a drúz vallásnak még egy jellegzetessége, amely élesen megkülönbözteti a kereszténységtől és az iszlámtól: már régóta nem toboroz híveket. Azért hagytak fel a térítéssel, mert hitük szerint a végső kinyilatkoztatás majd csak akkor következik el, amikor az emberiség megérett a befogadására. Titkos tanaikat a közösségen belül is csak a kiválasztottak szűk köre ismeri – erre utal az „ezoterikus” jelző –, nemzedékről nemzedékre adják tovább.
Új hívek nem csatlakozhatnak hozzájuk kívülről, ellenzik a vegyes házasságokat, így alakultak évszázadok alatt fokozatosan önálló népcsoporttá. Ma legföljebb egymillió drúz él, többségük Szíriában. A második világháború után hiába reméltek saját államot, vagy legalább autonómiát, területüket határokkal szabdalták szét Szíria, Libanon, Izrael és Jordánia között. Ennek tragikus következményeként előfordult, hogy drúzok egymás ellen fogtak fegyvert az arab–izraeli háborúkban.
A galileai drúzok lojálisak Izrael államhoz annak alapítása (1948) óta. Megbecsült tagjai a társadalomnak, akadnak köztük közhivatalnokok, orvosok, bírók, diplomaták. Ám jellemzően a hadseregben futnak be karriert, ahol szívesen látják a hagyományosan bátor harcosokat. Ezért érte őket arculcsapásként a július közepén elfogadott nemzetállami törvény, amely a zsidók otthonaként definiálja Izraelt, és kimondja a héber államnyelv elsőbbségét anyanyelvükkel, az arabbal szemben. Úgy érzik, másodrendű polgárrá fokozták le őket hazájukban, hiába szolgálják hűségesen hét évtizede. Dühödt levél kíséretében szerelt le Amir Dzsmall százados, példáját több drúz tiszt követte.
Az Izraelhez mindeddig lojális kisebbség lázadása nem hiányzik a miniszterelnöknek, Benjamin Netanjahu sietős kármentésbe fogott. A héten megígérte, hogy a drúzok különleges státust kapnak, valamint állami pénzeket intézményeik működtetésére és lakásépítésre, katonáik plusz juttatásokra számíthatnak. Az erről szóló javaslatot a törvényhozás, a knesszet elé terjesztené a kormány. A drúz vezetők megosztottak, hogy elfogadják-e az ajánlatot, vagy tovább követeljék az „apartheid-törvényként” emlegetett jogszabály visszavonását. Szombat este tízezernél többen tüntettek Tel Aviv központjában, a Rabin téren.
Eközben a határ szíriai oldalán válságosra fordult a drúzok helyzete. Pedig próbáltak semlegesek maradni, és mostanáig sikerült is távol tartaniuk magukat a 2011 óta tartó vérontástól. Épp akkor éri utol őket a polgárháború, amikor a damaszkuszi kormányhadsereg sikerei nyomán elcsöndesedtek a harcok. Csakhogy a magukat Iszlám Államnak nevező hírhedt terroristák, miután kiűzték őket a városokból, ritkán lakott, sivatagi és hegyi területekre szorultak, és visszatértek a gerilla-hadviseléshez. „Puha célpontként” így találták meg a védtelen drúzokat, akiket elfajzott eretnekeknek tartanak, és úgy is bánnak velük. Július utolsó napjaiban legkevesebb 250 drúzt mészárolták le a Szveida városában, 36 nőt és gyereket elraboltak. Ez a közösség legsúlyosabb vérvesztesége a háború kitörése óta. Külföldi segítségre nem számíthatnak, csak önmagukra: elképesztő rutinjuk van a túlélésben.
