Lágyan hömpölyög a folyó, nem szőke, nem is a Tisza, hanem éppenséggel a Bodrog. Ennek a színe kicsit kékesebb, itt-ott inkább mélyzöld, de a szélén ugyanúgy buja aljnövényzet, felette pedig susogó nyárfák. Vízimérnök mondta egykor, hogy ha messziről, kilométereken át nézzük a folyóparti fákat, itt-ott megtöri a monoton ártéri erdőt egy-egy magányosan álló fenyő, ami gátőrlakot jelez.
Kicsi faluban vagyunk, a főútról lehet lekanyarodni. Régi parasztházak, egyiknek-másiknak az ablaka berogyva, kertje fűvel benőve. Egy domboldalon méltóságteljes középkori templom, régészeti feltárás zajlik benne, próbálják lehántani a falakról az évszázadok alatt rárakott rétegeket. Szinte sorvezetőként látszik, mit tesz egyik vallás a másikkal: jött az egyik, lerombolta a tornyot, visszajött később amaz, lefestette a díszes falfestményeket, befalazta a keresztet. Emberi koponya a lefelé vezető létra alatt, csontok a falban, nem tudunk úgy nézni rájuk, mintha múzeumban lennénk. Hűvös a fal, jeges a lehelete.
Ilyen időtávlatban – mi itt, a pár száz éves maradványok alattunk – lényegtelenné válnak a pár perce még fontosnak gondolt információk. Hogy ki vette meg a falu elején lévő borászatot, meg idébb a másikat, meg azt a szép hotelt emitt - na ki, vajon ki? -, s kié lehet a kissé giccses jacht a folyó mellett. Ennyi nevezetesség egy helyen már elég is lenne, de az ezerfős település kevésbé kérészéletűekben is bővelkedik. Az itteni szőlőművelést, borkészítést a tizennyolcadik században ideérkező zsidó telepesek modernizálták, csodarabbijuk sírja ma emlékhely. „Nagyon egyszerű ember volt, kimondottan ember” - őrizték meg róla a helyiek.
Ám amiért most mi jöttünk, az egy madár.
Egyszerű, hétköznapi, nem turul.
Fülöp, a gólya, aki tizenöt évig élt ebben a faluban, pár hete pusztult el: nekirepült a magasfeszültségű távvezetéknek. Építész hallgatók pedig fekete lábazatú, fehér testű, s égbe törő, piros oszlopú kilátót emeltek a tiszteletére, a Bodrog partján. Fülöp – hivatalos nevén F1MM – ritka madár volt. Hivatalos nekrológjából kiderül, hogy Spanyolországban született, s nyugat-európai társai általában a Gibraltári-szoroson átrepülve érik el Afrikát, míg a magyar gólyák a Boszporusz irányában hagyják el Európát ősszel, hogy ugyanide érjenek. Ellentétben a mi madarunkkal, aki spanyol létére (gólyamigráns!) letelepedett a Bodrog-partján, s nem ment onnét el soha többé.
A helyi férfiak pedig – akik közül nem egy elsírta magát a gólya halálának hírére – arra külön is büszkék voltak, hogy Fülöp, amint tavasszal megérezte a gólyák érkezését, elfoglalta a legszebb fészket, s erőteljes hímként várta, hogy egy tojó mellette landoljon. Válogathatott az üres fészkek között, így két évig a szomszéd falu kompjának közelében lévőt lakta, hat évig a helyi iskola kéményén fészkelt, aztán a polgármesteri hivatallal szembeni villanyoszlopra költözött, majd egy magánház előtt talált új otthonra. Tizenkét költésből 34 fiókát repített világgá, s szabad lélekként, következetesen mindig gyűrű nélküli gólyahölgyekkel párosodott.