„Megmutatja a bélyeggyűjteményét” – szoktunk ironizálni, ha valaki a világ legunalmasabb módján akar meghódítani a célszemélyt. Ki gondolná, hogy egy bélyeggyűjteményből írott könyv az egyik legizgalmasabb olvasmányunk lehet?
Bjorn Berge építészmérnök, kutató. Kicsit megszállott. Oké: egy kicsit nagyon. Évente egy hetet arra szán, hogy szisztematikusan végigjárja Európa tengerpartjait. Egyetlen métert sem hagy ki: tíz évbe telt, mire eljutott a dániai Hirtshalsból a franciaországi Boulogne-sur-Merig. Berge másik hobbija a bélyeggyűjtés. Nem akármilyen bélyegeket gyűjt azonban: ma már nem létező országok használt bélyegeit, amelyek 1840 után kerültek forgalomba. Ekkor jelent meg az első „Penny Black”, a világ első hivatalos, felragasztható postabélyege.
Önmagában persze a gyűjtőkön kívül bárki számára halálosan unalmas lenne egy könyv, amely tintával összekent, megsárgult, szakadozott bélyegekről szól. Berge azonban nem csupán a bélyegek ábrázolásait elemzi Eltűnt országok nyomában című kötetében, de bemutatja az egyes országok történetét, azok földrajzi és gazdasági jellemzőit is. Minden államhoz kapunk egy apró térképet, a legfontosabb évszámokat, illetve – és ez a könyv legfőbb erénye – sok-sok kultúrtörténeti adalékot.
Útikönyv- és naplórészletek, irodalmi művek mellett az adott országhoz köthető filmajánlók, sőt: autentikus receptek segítenek megismertetni az egykorvolt diktatúrákat és köztársaságokat. Megtudhatjuk, mi az a kalakand (édes desszert az egykori Brit-Indiával határos Alvarból), a Fah-Fah leves (kecskeleves az Etiópiával határos Obockból), netán hogyan készítsünk vajas teát (Tannu Tuva nemzeti itala; lehetőleg jaktejjel). A korabeli levelekből, útleírásokból sokkal több derül ki egy helyről, mint a száraz tényekből, és kapcsolódnunk is könnyebb a távoli tájakhoz, ha Susan Sontag vagy Arthur Rimbaud kalauzol azokon. Berge további olvasnivalókat és zenei csemegéket is ajánl, így igazán komplex képet kaphatunk az egyes országok kultúrájáról. Megtudjuk, hogyan nézett ki az igazi Arábiai Lawrence (a legkevésbé sem hasonlított a filmbéli Peter O’Toole-ra) és miért tűztek ki vérdíjat a fejére, és hogy mi köze van Gabriele D’Annunzio költőnek a Carnarói Olasz Régenséllamhoz. A szerző ezerféle forrásból szemezget: békésen megférnek egymás mellett Trockij és Knut Hamsun idézetei, Harold Wilson brit miniszterelnök szavai és Antoine de Saint–Exupéry írásai.
Letűnt korok idilli és gyötrelmes képei, ma is kísértő társadalmi problémák, nagy hódítások és értelmezhetetlen háborúk, népirtások, folyton változó gyarmatbirodalmak – az Eltűnt országok nyomában izgalmas és sokszínű kaleidoszkóp, amely nem romantizál, ugyanakkor nem is didaktikusan, de gyakran szembesít az értelmetlen emberi pusztítással. Naturalista módon idézi, miként hasznosították az elhullt lovakat a búr háborúban a brit Fokföldön, kapunk érzékletes leírásokat építkezési és étkezési szokásokról, de vallási ünnepekről (például a nandgaoni holi fesztiválról) is, és szerencsére mindezt egy lépés távolságból tárja elénk. Nem ítélkezik, nem szépít, de nem is rémiszt szándékosan el. Az Eltűnt országok nyomában az egyik legfurcsább és egyben legérdekesebb könyv, ami az utóbbi időben idehaza megjelent: egyszerre végtelenül szórakoztató és végtelenül lehangoló. Nehéz ugyanis nem azt érezni a sok kérészéletű ország kapcsán, hogy az emberiség nem tanul a saját hibáiból.
Infó: Bjorn Berge: Elveszett országok nyomában
Cser Kiadó, 2018
