Sokan nem gondolták volna, de tény: a 2015-ös Charlie Hebdo merénylet óta a Fidesz politikájának középpontjába állított menekült-, és bevándorlóellenesség több mint három évvel később is működik. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a kormánypárt állandóan új dimenziót adjon a témának: ilyen volt a menekültek szándékos „állomásoztatása” a Keleti Pályaudvarnál, a kerítésépítés, majd a „migránsbarát civil szervezetek” elleni kampány. A jelek szerint most ismét sikerült a Fidesz kommunikátorainak egy új dimenziót találni, amivel akkor is napirenden lehet tartani a kérdést, ha praktikusan a magyar választó már nem sokat érzékel – az egyébként kétségtelenül még meg nem oldott – válságból.
Ez lett az ENSZ-ben zajló tárgyalássorozat a migrációval kapcsolatban. Bár ennek a lényege mindössze annyi, hogy minden tagállam vállalja, megadja azokat a jogokat a menekülteknek, amiket a különböző nemzetközi egyezmények egyébként is garantálnának, Orbán Viktor a Kossuth Rádióban elhangzott szokásos reggeli rádióinterjújában már azt állította: az esetleges ENSZ-döntés a „népvándorlás szabályozásának zsinórmértékéről” szól majd, ezért nem akarunk benne részt venni.
Figyelemre méltó volt, hogy a miniszterelnök egyből egy újabb szintre is helyezte a témát: azt elismerte ugyan, hogy a Világszervezet határozatai semmiben nem kötik az egyes tagállamokat (erre oldalakon át sorolhatnánk a példákat), de szerinte a „puha hatalom alapvetően liberális eszközein, így a médián, az egyetemeken és a bíróságokon” keresztül megpróbálhatja kikényszeríteni a bevándorlóbarát-politika érvényesülését.
Vagyis a miniszterelnök retorikai fordulata révén úgy lehet majd napirenden tartani a menekültügyet a határkerítést „ostromló” menekültek nélkül, hogy egyben a kormány célpontjába a még megmaradt független szervezeteket is beemeljék. Arról már lapunk is írt, hogy a harmadik kétharmadot követően nem csak az dőlt el, hogy továbbra sem lesz semmiféle konszolidáció, de az is, hogy a fő politikai cél a kormánykritikus média, a kormánynak gyakran „nem tetsző” ítéleteket hozó bíróságok, valamint a kormánykörökben egyszerűen csak „liberális, genderista” egyetemi szféra nyomás alá helyezése. A médiakörnyezet átalakítása már régóta folyik, de célkeresztbe kerülhetnek olyan szereplők, mint például az Index, amit az utóbbi hónapokban fideszes politikusok már tendenciózusan „nem online újságnak” neveznek.
A bíróságok politika alá terelésére is megtörténtek már az első kísérletek, nem csak egyes ítéletek nyilvános kritizálásával, hanem például olyan kormánypárti interpellációval a parlamentben, ami azt kéri számon az Igazságügyi Minisztériumon, „hogyan engedheti”, hogy „Soros-barát szervezet” tartson továbbképzést magyar bíráknak, „külföldi befolyásolási kísérletnek” minősítve azt. (Senkinek nem kell aggódnia, Völner Pál igazságügyi államtitkár megígérte, hogy ilyen függelemsértés többé nem fordulhat elő, amíg ez a kormány van.) Azt egyelőre nem tudni, hogy az eddig valóban viszonylag szabadon működő egyetemekkel mik a kormányfő szándékai, de a rádióinterjú alapján nem sok jóra számíthatnak.
Ugyanennek a gondolatmenetnek volt a folytatása a „Soros-pénzből működő álcivil szervezetekkel” kapcsolatos miniszterelnöki megjegyzés, miszerint bár „betiltani nem lehet őket”, „az átláthatóságot meg lehet tőlük követelni” - már sokszor leírtuk, így csak megemlítjük ismét, hogy ezekről a szervezetekről éppen azért tudhatja meg bárki egy-két kattintás után az interneten, hogy „Soros-pénzből működnek”, mert ezt teljesen transzparens módon feltüntetik a honlapjukon, szemben egy sor kormánybarát „civil” szervezettel, melyek finanszírozásáról csak sejtéseink lehetnek.
A rádióinterjú egyik leghangsúlyosabb része az Európai Bizottság ekézése volt, a miniszterelnök gyakorlatilag kétségbe vonta a testület legitimitását azzal érvelve, hogy mivel jövő májusban lejár a mandátuma, „a napjai meg vannak számlálva”. Most tekintsünk el attól, hogy mennyire vall demokratikus gondolkodásra tíz hónappal a Bizottság mandátumának lejárta előtt megkérdőjelezni annak legitimitását (2014-ben természetesen a Fidesz és Orbán is megszavazták Junckeréket, igaz, Orbán előtte nyilvánosan is kifogásait hangoztatta vele szemben), de Orbán Viktor legalább most világossá tette, amiről háttérben a Fidesz képviselői már hónapok óta beszélnek: a legfőbb politikai céljuk a „bevándorlóbarát” Juncker-bizottság munkájának akadályozása, abban bízva, hogy a jövő évi EP-választások után komolyan átalakul az európai politikai térkép, előretörnek a bevándorlás-ellenes erők, ami az új Bizottság összetételére is hatással lesz majd. Abban ugyanakkor valószínűleg igaza van a miniszterelnöknek, hogy a Bizottság legújabb javaslata menekültügyben (minden befogadott menedékkérő után 6 ezer eurót kapna az adott állam) már soha nem válik valósággá – egy ilyen horderejű politikai kérdés rendezésére az EU működését ismerve valóban nem marad már idő.
Azt nehéz másnak nevezni, mint cinizmusnak, hogy a miniszterelnök az interjúban közös nevezőre hozza az amerikai elnökválasztásokba történt orosz beavatkozási kísérleteket azzal, hogy „a térdét csapkodva nevet”, amikor az ezzel kapcsolatos vitáról hall Washingtonban, miközben Amerika „napról napra szerte a világban” beavatkozik választásokba. A miniszterelnök minden bizonnyal tisztában van a kettő közti különbséggel, kettős retorikájára jól jellemző, hogy a Bildnek adott interjújában (ahol egyébként azt is elmondta, büszke a sorosozós kampányra és ha Soros György „sváb lenne”, akkor is folytatnák az ellene irányuló kampányt, mert egy bevándorlást támogató kaszinókapitalista) elismerte, hogy Vlagyimir Putyin valós fenyegetést jelent több uniós tagállamra.
