A Szenvedélyünk Tusványos mottóval kezdődött meg tegnap az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, a szervezők szerint a nemzeti összetartozás-tudat 29. szabadegyeteme. Az esemény idei fénypontja is Orbán Viktor és nagy ívű nemzetépítési víziója lesz a szombati zárónapon.
Az illiberális demokrácia 2014-es meghirdetése óta nem mond újat a „nemzet miniszterelnöke” Tusnádfürdőn sem, nem „robbant” már, csupán megismétli mantráit örökös harcáról, az erős, egyszínű-egynyelvű-fajú nemzetállam szükségességéről. Nem gondol arra, vagy nem érdekli, hogy sok romániai magyar reméli, nem ad ötletet Bukarestnek a magyarok prófétája.
Az egykoron román-magyar, illetve magyar-magyar párbeszéd fórumaként útnak indult kezdeményezés mára belefulladt az öntömjénezés és semmitmondás posványába. A dialógus helyét a monológ vette át, nemhogy együtt gondolkodni nem kell, de egyáltalán nem kell gondolkodni, csupán várni a nemzetpolitikai és az ezen is túlívelő globális vízióba foglalt útmutatásokat. A nemzetpolitika ugyanis ma már egyenes következménye annak az orbáni attitűdnek, amit a legendás mondást parafrazeálva „a nemzet én vagyok”-ként lehet összefoglalni.
A nemzeti összetartozás-tudat emlegetése is igencsak sántít. Tusványos a kezdeti néhány liberális szellemiségű év után, a Fidesszel és Orbán Viktorral együtt fejlődve vált a nemzeti kirekesztés fórumává, ahol a nemzetpolitikai kerekasztalnál csak azoknak a kárpát-medencei magyar vezetőknek jutott hely, akik a Fidesz csatlósaiként működtek, s ahol Orbán Viktor jobbján sohasem tűnhetett fel az RMDSZ függetlenségét féltve őrző Markó Béla.
Miniszterelnökünk szombati útmutatásaira várva a szocialista pártkongresszusok jutottak eszembe, Ceausescu elvtárs kötelezően végrehajtandó nagy ívű beszédei.
Azt hiszem, rég nem vagyok egyedül ezzel.