Az általam nagyon tisztelt Lendvai Ildikó Fejtő széljegyzeteihez (Fejtő és a ballibek, július 17.) szeretnék egy-két megjegyzést fűzni. Nagyon jó, hogy felhívja a szélesebb közvélemény figyelmét a Fejtő kéziratos napló friss publikációjára (Soós Eszter Petronella és Bartus Tamás munkájára). Nagyszerű az is, hogy a reformisták újjászerveződését integrációs alapon képzeli el, tiszteletreméltó, hogy egyik utolsó bátor emberként komolyan veszi a 1990-2000-es évek még itt-ott előbukkanó “ballib” csatakiáltásait. De hát mindennek napipolitika-története is van. A 80-as évek újszocialista reformmozgalmában, a pártállam “eurokommunistái” között a liberalizmusról ideológiaként szó sem volt.
Az akkori szóhasználat szerint persze Horn sem volt “ballib”. Az 1980-90-es évek akkori szabadgondolkozói a szocialistákat nem gondolták szövetségesüknek, számukra ők ellenfelek, egyesek számára ellenségek voltak. Nagy volt mindkét oldalon a megrökönyödés, amikor Horn, ma már nem tudjuk, milyen nyugati tanácsokra, koalíciót ajánlott nekik. Hogy mi maradt fenn - akár a ma is létező seniorpolitikus hálózatként - a másfél évtizedes közös kormányzásból, azt nem tudom. Amit kívülről látok, meglepően kevés. Az egykori aktivisták közötti idegenkedésről viszont mindkét oldalon lépten-nyomon hallok. Úgy látszik, a horzsolások tartósabbak, mint az akkori bástyák (ideiglenes? közös védelmének emléke.
Vitám azonban nem ezzel, hanem alapvetően két módszertani problémával adódik. A leglényegesebb a közértelmiségi (entellektüel) és a pártpolitikusok világképei közötti különbség. A második a politikai szóhasználatok változékonysága.
A baloldali közértelmiségi (és Fejtő egész életében, itthon és az emigrációban ilyen volt) a politikai hatalomtól távol rekedt. Egyébként e szerepek ilyen ellentmondásos összenövése az 1919-es Tanácsköztársaság óta néhány ember - mint például 1945 után Révai, vagy a paraszt-írók - mintázatait leszámítva, lényegében nem ismeretes. Közgondolkodóként mindenki olyan vegyes modelleket, egymással hol valóban kapcsolatban álló, vagy nem álló szellemi hagyományokat használ, amilyeneket tud vagy akar. Miután a tömegpolitikával vagy az államigazgatással nincs kapcsolatban, cselekvési útmutatásokat sem ad senkinek. A gondolatkísérletek embere. Pártpolitikai tanácsaiktól (ha véletlenül ilyenekre vetemedtek volna) kérnek minden érintettet óvakodni. Szabad asszociációikból persze mindenki tanul, amit tud. De aktuális ideológiai szakácskönyvként nem ajánlanám használni őket, még a kiváló Fejtőt sem. Akinek persze soha esze ágában sem volt ilyesmibe belekeveredni - kis fél-illegális értelmiségi szektákat leszámítva, még a harmincas évek közepén-végén.
Egyébként Fejtő a magyar közértelmiségiek azon ritka alakjai közé tartozik, akik egy szerencsésen hosszú életen át nagyon sokáig szellemileg is frissek voltak. Írásai is több korszakon ívelnek át, ezért szóhasználata természetesen folyamatosan változik. Nem kell filosznak lenni ahhoz, hogy felismerjük: 1938-ban, 48-ban, 58-ban és 1968-ban a szocializmus meghatározásának korlátai (ha egyáltalán az adott korszakban bárki, akár Fejtő is ilyesmivel próbálkozott) mások voltak. Ezekben az években a liberális még inkább a XIX. századi nagy ideológiát jelentette - Vázsonyi Vilmost leszámítva, de ő 1926-ban, Fejtő indulása előtt, már amúgy is meghalt. A szabadelvűt mint ideológiai áramlatot a 20-as évektől kiterjedten nem használták.
De mindez mindegy lenne, mert a '89 utáni magyar értelmiségi radikalizmus (amely kis habozás után magát liberalizmusnak nevezte) annyira erőteljes, markáns, kispártként is határozott, tanító/kioktató volt, és nagy média hangerővel bírt, hogy természetesen a 2010-es években még mindenkinek a liberális szóról ez a formáció jut az eszébe, nem pedig a szabadelvű Galilei kör az első világháború előttről. Természetesen amikor a progresszív oldalon kis, vagy legfeljebb kis-középpártok lökdösődnek, szükség lenne egymást toleráló, vagy legalábbis nem lenéző ideológiákra. S ilyenkor abban versenyezni, hogy ki mennyire szabadságközpontú, szépen hangzik, de félrevezető.
A fogorvoslásban használt amalgámot - higany és ónötvözetet - higanytartalma miatt az EU most betiltja. Az amalgám mint fém-elegy, mint ötvözet fogalmát a politikai ideológiákra azonban használhatnánk. A “reformtömésekben” biztosan nem kellene félni tőle. A “ballib” önmagában is ilyen amalgám.