A közelmúltban szinte naponta járt hozzám. Hozta-vitte az iratokat köztem és a cége között, ahová ideiglenesen besegítettem. Az egyik nap, amikor belépett a szobámba, mindenféle számlák hevertek az asztalon, az éves adóbevallásomat próbáltam rendezni. Megállt mögöttem, aztán látva a kínlódásomat félre tolt. „Hagyja, szerkesztő úr, mindjárt megcsinálom…” Leült a helyemre, és néhány perc múlva már rendben is voltak a papírok. „Tudja, nem is olyan régen még mérlegképes könyvelő voltam, csak nyugdíjba küldtek az Államkincstártól…” Olvasom: ma vannak Nyugaton olyan cégek, amelyek azzal keresnek pénzt, hogy fiatalok vállalkozásaihoz közvetítik ki az idős szakembereket.
Innen nézve teljesen rendben is van a dolog. Miért kellene a dolgozni akaró, és arra szellemileg még alkalmas nyugdíjasoknak odahaza, macinaciban téblábolniuk, ha valami értelmes munkával is eltölthetnék az idejüket? Számos nyugati országban már felismerték, hogy vétek elpocsékolni az idősek tudását, tapasztalatait, ha azok a munkaerőpiac számára még hasznosíthatóak.
Ha úgy vesszük, ez most világtendencia, amivel mi homlokegyenest szembe mentünk. 2012-ben született az a kormányrendelet, amely előírta, hogy kötelező felmenteni azokat a közalkalmazotti jogviszonyban álló személyeket, akik elérték a nyugdíj korhatárt, és minisztériumi irányítás vagy felügyelet alatt álló költségvetési szervnél állnak jogviszonyban. Erre hivatkozva számos bírót, pedagógust, orvost is talonba tehetett a kormány. Az utolsó pillanatban ez alól az önkormányzatokat kivonták, kiderült ugyanis, hogy ennek alapján a járóbeteg-szakellátó intézmények zömét akár be is zárhatnák, 6-7000 orvost, nővért is érintene a rendelkezés. Hogy mégse csináljanak papucsot a szájukból, megengedték, hogy ők egyénileg kérvényezhessék a tovább dolgozás lehetőségét. De választaniuk kellett: vagy a nyugdíj, vagy a munkabér.
Így igazságos. Nem? Nehogy már jobb anyagi helyzetbe kerüljön az az „öreg”, aki nyolcórás munkája után felveszi a régi bérét, aztán a hónap elején a nyugdíját is kiviszi a postás! Vagy-vagy! Ez a szigor elsősorban a tovább dolgozó Kovács tanár úrra, Szabó doktorra, Manci óvó nénire vonatkozott, de felmentették ez alól Pintér belügyminisztert, Harrach frakcióvezetőt, meg a többi érintett képviselőt is, mert az ő esetükben el kell ismernie a társadalomnak áldozatos munkálkodásukat. És nem érvényes azokra sem, akik a versenyszférában vállalják, hogy tovább dolgoznak.
Ezzel sikerült is ketté szakítani az „öregek társadalmát”. Az utóbbiak ideig-óráig jobban élhetnek, de akiknek kérniük kell, azok talán nem is vállalják a túlszolgálatot. Közben visszacsinálnák már a szigorú leépítéseket. Naponta hallani, hogy olyan sok a nyugdíjba menő tanár, amennyit a frissen végzettekkel nem is lehet pótolni. Az óvodai pedagógusok több mint a fele már elmúlt ötven éves, s mint tudjuk, a nőknél 40 évi munka után jár a nyugállomány. Ha ők ezt választják, ki marad a kicsikkel?
Széjjel kéne nézni a minisztériumokban, ott amúgy is leépíteni készülnek.