Áldás a nyugdíjas
Az öreg bevándorlókat nem szeretik. Többnyire a gyerekeikhez költöznek, és élvezni akarják az ott elérhető jólétet, szociális gondoskodást, a munkájukkal viszont nem járulnak hozzá a befogadó ország gyarapodásához. Ez a nézet téves. Ha az illető otthonról nyugdíjat kap, akkor már nem teher, hanem fogyasztó (például vásárolhat élelmiszert, ruhát, gyógyszert, utazik a járműveken). Egyetlen dolgot kellene kikötni: az ilyenek az új hazájukban nem kaphatnak ingyenes vagy az állam által dotált orvosi ellátást. De mivel a nyugdíjast a saját országában nem kell már ellátni, a "küldő" állam esetleg beszállhatna az egészségügyi költségekbe is, természetesen csak annyival, amennyibe az illető otthon kerülne. (Ehhez vagy egy államközi megállapodás kellene, vagy egy olyan utalvány, amelyet a befogadó ország is elfogad a kezelési költség bizonyos hányadának fedezetéül.) A magyar nyugdíjból sok nyugati országban meg lehet élni. Igazán csak a lakhatás jelent problémát. Azt pedig meg lehet oldani összeköltözéssel (gyerekekhez, barátokhoz, másik kivándorló nyugdíjashoz). Akinek ez nem elég, és mégis nyugatra törekszik, az meg is érdemli. Legalább ennyit megérdemel. Miért jut ez eszembe éppen most? Az "idegen szívű" nyugdíjasok (akik még látták Kádárt) bátorítása a kivándorlásra politikai haszonnal is járna: növekedne az itthon maradó hazafiak elkötelezettsége, tovább szilárdulna a nemzeti kemény mag. A már nem munka-, illetve közmunkaképes lakosság tervszerű kivándorlása mindenkinek hasznos lenne, és megérne egy kísérletet. Én magam szívesen vállalnám a kísérleti nyúl szerepét. Aztán ha nálam beválik, jöhetnek a többiek is.
Mándy Gábor
Haining
Jane Haininget, a budapesti Skót misszió vezetőjét zsidómentő tevékenységéért 1944-ben a Gestapo letartóztatta, s végül védenceivel együtt, Auschwitzban pusztult el. Fővárosunk rakpartot nevezett el róla, de sem ott, sem a ma is működő Skót misszió Vörösmarty utcai épületénél nem lehet megtudni róla: ki volt és miért tiszteljük. Ez ügyben írtam a fővárosnak, a Missziónak és az Egyesült Királyság nagykövetségének is, ám választ nem kaptam. Most Szunyogh Szabolcs Magyar Menóra című, zsidó emlékhelyekkel foglalkozó könyvéből tudtam meg, hogy Jane Haining a Misszió házán 1982-ben emléktáblát kapott, ám ez egy későbbi tatarozás során eltűnt. Haining az 1940-es évek elején hazament, és otthon is maradhatott volna, de visszatért Budapestre, mert úgy gondolta, a vészkorszak közeledtével a gyerekei mellett a helye. Szomorú, hogy senkinek sem fontos, hogy egy ilyen emberről minden járókelő megtudhassa, ki volt. Augusztus 16-án lesz halálának 74. évfordulója. Még éppen elég idő van ahhoz, hogy elkészítsék és e napon a Vörösmarty utca 51. falára kirakják Jane Haining új emléktábláját.
Fábri Ferenc
