Erős nyár volt 1960-ban: a Billboard magazin sikerlistáját július második felében Brenda Lee I'm Sorry, majd augusztus 15-től Elvis Presley It's Now or Never című örökzöldje vezette.
A kettő között pedig Brian Hyland és főként a bikini hódított. "It was an itsy bitsy teenie weenie yellow polkadot bikini" – dúdolta egész Amerika a 16 éves queensi kamasszal, aki divatot teremtett, hiszen két hónap alatt majdnem egymillió kislemeze kelt el az Egyesült Államokban. A dal azonban nem csupán az USA tájain aratott, hiszen 11 országban szökött fel a Top Tenbe, Nagy-Britanniában a nyolcadik helyig jutott. Hallatlan népszerűségét az is bizonyította, hogy még 1960-ban feldolgozta Dalida, Johnny Hallyday, Richard Anthony, a Caterina Valente, Silvio Francesco testvérpár, valamint a nálunk is ismerős Banjo Boy révén Európa-szerte kedvelt Jan & Kjeld dán kölyök kettős. (Jan Wennick 14, bátyja, Kjeld 16 volt hatvanban; épp annyi, mint Brian Hyland.)
Az első bikinit abban az esztendőben készítették, amelynek során Jan a világra jött. Louis Reard, a lausanne-i születésű francia autómérnök átvette családja fehérnemű-üzemét, és mindjárt támadt egy korszakos ötlete: "Ha a fürdőruhák fedetlenül hagyják a nők köldökét, annak olyan hatása lesz, akár az atombombának!" – jövendölte. Megtervezte a kétrészes – sztereó – modellt (monokini akkor még, fájdalom, nem volt), és saját hasonlata olyannyira megragadta, hogy találmányát a csendes-óceáni Marshall-szigetek Bikini korallzátonyáról nevezte el, az USA ugyanis hatvanhét nukleáris próbarobbantást végzett ott 1946 és 1958 között. Újítását azonban nem egykönnyen fogadták el: jellemző módon csak a Casino Paris sztriptíz-táncosnőinek egyike – bizonyos Micheline Bernardini – volt hajlandó magára ölteni a sok anyagot nem igénylő hacukát az 1946. július 5-én rendezett bemutatón. Reard nem is győzte hangsúlyozni, mennyire kevés textil kell az elkészítéshez: "A fürdőruha csak akkor nevezhető bikininek – mondta –, ha keresztül húzható egy jegygyűrűn." Számításait látszólag semmi nem húzta keresztül, hiszen az International Herald Tribune kilenc cikket szentelt a felforgató felfedezésnek, és Mademoiselle Bernardini rövid időn belül ötvenezer rajongói levelet kapott.
Ezzel együtt Hyland nagyobb sikerre vitte a bikinit, mint Reard a kezdet kezdetén, ám a feltaláló kezére játszott, hogy honfitársa, Roger Vadim 1956-ban megrendezte az És Isten megteremté a nőt című filmet, míg honfitársnője – Vadim felesége –, Brigitte Bardot eljátszotta a főszerepet, s a jelenetek egyikében bikiniben mutatkozott. A bódító B. B.-vel a falatka alsó-felső még annál is lebilincselőbb volt, mint B-vel, azaz Bernardinivel... Majd még inkább világszámmá vált, amikor a James Bond-sorozat 1962-ben bemutatott első darabjában Ursula Andress is bikiniben tündökölt. Ez olyan hatást tett egy gyűjtőre, hogy a Christie’s aukcióján 35 ezer fontot fizetett a Bernben született szexszimbólum filmbeli fürdőruhájáért - 40 évvel a premier múltán. Az alig rejtő strandviselet minálunk hatvanhatban honosodott meg a táncdalok színpadán, amikor Nagy Kati eldalolta Bágya András és G. Dénes György Pardon című slágerét a fülig szerelmes titkárnőjére rá sem hederítő főnök úrról. "Majd észrevesz, kis bikinim oly szerény, ha ajtaján így toppanok be én!" – jött az ötlet a szövegíró "Zsütitől".
De vissza Brian életéhez! Hyland 1960 után is énekelt fülbe mászó dalokat – például a Ginny Come Latelyt –, de az első helyre még a híres Sealed with a Kiss-szel sem tudott felkapaszkodni. Pontosabban Jason Donovan, az ausztrál szappanoperista 1989-ben az angol lista tetejére katapultált a Csókkal megpecsételve feldolgozásával, ám az 1962-es eredeti csak a harmadik helyen landolt. Talán, ha a Bond-széria első filmjében is elhangzott volna...
Szánakozni azért nem kell: így sem futott zátonyra.
