A 2018. április 8-i tanulságok után a múlt hét közepén Simicska Lajos lemondott egyszemélyes pártjának „elnöki” pozíciójáról, és várhatóan vissza is vonul a politikától. „Pártjának” holdudvarát szélnek eresztette, a párt részbeni nyilvánosságát bezárta, a magyar sajtó olyan intézménye, mint a Magyar Nemzet, immáron fejekben létező archívumként működik tovább. A Simicska Párt egy örök várakozás maradt.
Várakozása annak az ellenzéki cselekvési lehetetlenségben és megújulásképtelenségben konzerválódó politikának, amely azt gondolta rezsimdöntő tettnek, hogy Simicska „ledobja majd az atombombát”. Volt itt minden, a már-már a szánalmasság szintjét súroló, Orbánt egykori III/III-as ügynöki tevékenységgel vádoló diskurzustól egészen a „Putyin zsarolja Orbánt” sugalmazásig.
Emlékezetes, hogy a Simicska Párt elnöke nemcsak a képzelet mozgatásában, hanem – önéletrajzához méltatlan – street art megoldásokban is keltette politikai jóhírnevét. Vele együtt nevetgélt az ellenzéki tehetetlenség, micsoda politikai húzás egy vidéki városban már pubertás fiatalok körében is ciki módon feliratokat fújni a veszprémi hirdetményekre – ezzel delegitimálva a miniszterelnököt. Azt gondolta Simicska, ha ő teszi, akkor az üt. Nem ütött. A politika ugyanis ott kezdődik, hogy a felirat a falon marad, a Simicska-alkotásokat viszont könnyű volt eltüntetni – még ha ez korábban nem tűnt ennyire egyszerűnek.
Hosszú út vezetett a „rezsimdöntő” esélyességtől az esélytelenek nyugalmáig, azaz a „pártelnöki” lemondásig. Pedig még potenciális koalíciós társat is talált magának a néppártosodó Jobbik „személyében”. Nyilvánosságának egy részében az egy négyzetméterre eső Jobbikkal kapcsolatos hírek száma olyan magas volt, amivel egy időben elérte a józsefvárosi, Mátyás téren tíz évvel ezelőtt egy négyzetméterre eső szotyihéjak számát is. Plakáthelyeket adott a Jobbiknak, élesítette a korábban általa is intézményesített szürke zónás pártfinanszírozás eljárásait. Ebben a – felelőtlenségen osztozó és a normatív alapnak híján lévő – Jobbik partner volt.
Ugyanez a Jobbik – érhető módon – most nem azért támadja az ÁSZ-t, mert pártfinanszírozása valóban törvénybe ütköző volt, és ilyen alapon miért nem jártak el hasonló módon korábban a Fidesszel szemben is, hanem mert „autoriter a rendszer”. Erről is lehetne akár beszélni, ahogyan arról is, hogy a személyében sok mindennek, integratív vezérnek azonban nehezen nevezhető Vona Gábor egyszerűen elüzletelte a Jobbiknak azt megelőzően is erősen kétséges tisztakezűségét.
Amit Simicska folytatott az utóbbi években, az politikai cselekvés, politikai aktorként bukott tehát meg a választás eredményeképpen. Minden eszközével azon volt, hogy rezsimet váltson – arról azonban, hogy mi jön azután, fogalma sem volt. Ha azt gondolta, hogy Vona Gábor alkalmas arra, amire egy kormányfőnek illik, akkor nem egy országban élünk.
Okkal feltételezhetjük, hogy gazdasági érdekeltségének átadása – a NER-kompatibilitás szempontjából kétséges státuszú Nyerges Zsoltnak – az előbbi bukásnak a beismerése. Marad ugyan gazdag ember, de immáron nem használja sem önreprezentációját, sem általa tulajdonolt nyilvánosságát, így aztán pénzét sem a rezsimdöntésre. Meg kell jegyezni, harcának politikai szervezettsége és tervszerűsége szintén megkérdőjelezhető volt.
Mert hiszen a kérdés még mindig az – lenne, ha érdekelne még bárkit is –, hogy miként juthatott el oda fejben, hogy visszavonulás helyett Vona Gáborék mögé álljon – alárendelve döntésének saját nyilvánossága egy részét is –, majd politikai kudarca után rögtön el is engedje médiabirodalma kezét. Ezzel nemcsak intézményeket vezetett ki a piacról – Orbánéknak vajmi kevés közük van a Magyar Nemzet megszüntetéséhez, korábbi állami hirdetésekkel való kitöméséhez annál inkább –, hanem karrierek és egzisztenciák kapcsán rántotta meg a felelősségtől mentes vállát.
Simicska politizálásával számos zavart keltett az utóbbi években. Nem állítom, hogy nélküle esélyesebb lett volna az ellenzék, de kapitulációja bizonyítja, hogy a „NER 2.0”
erősebb, mint maga a „NER” volt.
Búcsújával tisztult a (szövetségi) politika, de ettől még az ellenzéknek könnyebb nem lett.