Az Elgin-márványok visszaadását kérte a napokban Theresa Maytől Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök. Hogy kapott-e valamiféle hivatalos választ, arról eddig nem értesítették a nyilvánosságot. Az UNESCO június elején, húsz állam támogatásával mindkét fél számára elfogadható gyors megoldás kidolgozását javasolta az ügyben. Athén 200 éve próbálkozik a Parthenón és az athéni Akropolisz többi épületei ékességeinek visszaszerzésével, jogi és morális érveket bevetve, ám eredménytelenül.
Adjuk vissza Iraknak?
Alekszisz Ciprasz, aki első hivatalos látogatását tette Londonban, azt hangoztatta, hogy a Parthenón frízei, bár valóban a világörökség részei, az Akropolisz természetes tartozékai, így ott a helyük. A tárgyakat visszakövetelő hangokat évtizedek óta rendre elnyomták a politika által felbátorított muzeológusok, akik a jognak nem sok figyelmet szenteltek, inkább arról beszéltek, hogy a frízeket a British Museum biztonságos, és a világ számára látható helyen, szakavatottan őrzi, mindezt pedig Athén nem tudná garantálni.
Nem rendítette meg őket az immár megfelelő körülményeket biztosító új Akropolisz Múzeum 2009-es athéni megnyitása sem. Most, ha Ciprasz hivatalos választ nem is kapott, a British Museum online közzétette álláspontját. Eszerint a múzeum felelősnek érzi magát az emberiség több millió éves kulturális örökségének őrzéséért, és ennek a történetnek nagyon fontos elemeit alkotják a Parthenón frízei. Készek kölcsön adni e becses tárgyakat más országoknak, intézményeknek, de alapelvük, hogy e tárgyak határoktól független közkincsek és jelenleg jó helyen vannak. Amúgy a Parthenónt ékesítő szobrok mintegy fele eltűnt az épület 2500 éves története során, és nem csak a British Museumban, hanem másfelé is érdemes keresgélni, így Vatikánban, a párizsi Louvre-ban és a világ több tekintélyes múzeumában is fellelhetők a márványfaragványok. A Parthenón egy rom, a részleges rekonstrukció során eltávolították róla az eredeti szobrokat, másolatokkal helyettesítve azokat, az eredetiek pedig hazai földön is a múzeumba kerültek – hangsúlyozta a British Museum közleménye.
Az UNESCO javaslatát ugyanakkor a szigetországban is meghallották. A brit munkáspárti vezető, Jeremy Corbyn azt nyilatkozta a görög Ta Nea című lapnak, hogy ha hatalomra kerül, visszaadja az Elgin-márványokat. Corbyn akár népszerűséget is szerezhetett ezzel, hiszen egy tavaly év végi közvélemény-kutatás szerint a britek mintegy 49 százaléka nem ellenzi a repatriálást. A brit lapokban természetesen pillanatok alatt megszólaltak az ellenzők is. A British Museum gyűjteményében, de más tekintélyes múzeumokban is számos hasonló, kivételes értéket őriznek, így például asszír, vagy egyiptomi műkincseket - ezek a népek és országok hajdan ugyancsak ottomán uralom alatt álltak, akár a görögök. Az innen származó értékeket most kinek kellene vissza szolgáltatni, talán Iraknak? – tették fel a kérdést a muzeológusok. Elhangzottak a szokásos érvek: a környezet- és földrengésveszély, a szakszerűtlenség, még az is előkerült, hogy az Akropolisz Múzeum évi másfél millió látogatót vonz, a British Museum viszont több mint hatmilliót.
Szétfűrészelték őket
A Parthenón, vagyis Pallasz Athéné temploma fosztogatásának első fejezetét egy francia diplomata és archeológus, Louis-François-Sébastien Fauvel írta 1788-ban. Ő egy földre hullott (?) táblát vihetett ki a török uralkodó engedélyével az országból (vélhetően egy metopét, azaz a dór templomok párkányait díszítő elemet vitt magával - a szerk.). A tárgyat a Louvre őrzésére bízta, ahol egyébként több hasonló is landolt.
A skót Thomas Bruce, azaz Lord Elgin 1798 végén lett Nagy Britannia rendkívüli nagykövete Konstantinápolyban. Elgin hetedik earlje nem mellesleg ugyancsak archeológus volt, s az ottomán hatalommal kötött üzleti megállapodással megtámogatva 1801-ben látott munkához. Évekig tartott a megbízottja, Giovanni Battista Lusieri, a nápolyi király udvari festője által vezényelt szisztematikus kopasztás az Akropoliszon. A Parthenón díszítőelemeinek mintegy a felét leválasztották, egyes metopéket például szétfűrészeltek, hogy el lehessen szállítani őket. 1802-ben Lusieri az írta Elginnek: „Örömmel jelentem, a nyolcadik metopét is birtokba vettük, a kentaurt nővel, meg kell vallanom, sok nehézséget okozott, kissé barbár voltam, de kényszerűségből.” Az „elginism” szó azóta a „gátlástalan rablás” szinonimája az angolban.
A kincsek előbb Elgin angliai birtokára kerültek, majd 1816-ban, a parlament jóváhagyásával, a brit kormány megvásárolta tőle a kollekciót 35 000 fontért, s a British Museumra bízta örökös őrzésre. Miután Görögország felszabadult a török uralom alól, 1834 és 1842 között többször is kísérletet tett a kincs visszaszerzésére. Sikertelenül, ahogy a későbbi próbálkozások is eredménytelenek voltak. Azt követően, hogy az UNESCO 1982-es mexikói konferenciáján az Egyesült Királyság, Franciaország és Olaszország távollétében a résztvevők döntöttek a kulturális örökség repatriálásáról, 1983 őszén a görögök hivatalos kérelemmel fordultak az angol kormányhoz, hogy azután 1984 tavaszán megkapják az elutasítást. A brit álláspont - mindig is - az volt, hogy a frízek jogszerűen, magánkereskedelmi tranzakció révén kerültek Londonba, míg a görögök azzal érveltek, hogy az adás-vételre a megszálló török hatalom adott engedélyt, így az érvénytelen. Nem törődve a jogi helyzettel a britek előálltak azzal is, hogy a British Museumban jobb helyen vannak, mint a szennyezett levegőjű Athénban.
Hajlíthatatlan britek
Leghangosabban, két alkalommal is, Melina Mercouri lépett fel, előbb 1983-ban, majd tíz évvel később a görögök tulajdoni joga mellett. „Eszem ágában sincs megkopasztani a világ múzeumait, de a Parthenón frízeinek Görögországban van a helyük” - nyilatkozta 1993-ban a világhírű színésznő, akkori görög kulturális miniszter. Miután arról is beszélt, hogy ”a márványszobrok nélkül a világ hét csodájának egyike, a Parthenoón, torz, félkarú, megcsonkított ocsmányság”, az ügy gyors és sikeres lezárására számítottak. Reszkessenek a britek, mert Mercouri megfékezhetetlen és a végsőkig harcolni fog- írta akkor a párizsi Le Figaro. Az angolok másként gondolták, úgy vélekedtek, hogy Melina Mercouri „kulturális fasiszta” és a jelek szerint megközelítésük nem sokat változott az évek során.
De a múzeumok "tisztasága" is megér egy misét. Az utóbbi évtizedek egyik legemlékezetesebb botránya a Getty Villa 2006-os megnyitóján tört ki. Kiderült, hogy az olajmágnás J. Paul Getty hagyatékából létrehozott intézmény tulajdonában legalább 350 olyan tétel lapul, amelyek eredete legalább is kétes. Értéküket 100 millió dollárra tették a szakértők. A 44 000, zömmel görög és olasz eredetű tárgyat őrző intézmény bemutatkozó katalógusában kiemelt 104 mestermű között 35 volt vitatott, olasz és görög állítások szerint illegálisan kicsempészett tárgy. A Getty vásárlásait Marion True irányította, a tárgyakért minden esetben szép summát fizetve, ám, az összeg egy része, ahogy azt később a rendőrség megállapította, egy műkincsfosztogató banda számláján landolt. A kurátornő Itáliában is több kétes üzletet kötött, bíróság elé állították, ám előbb a görögök majd később az olaszok is elálltak a per folytatásától. Athén visszakapta legfontosabb követeléseit, így egy i.e.320-ból származó arany gyászfejdíszt, valamint egy fiatal nőt ábrázoló márványtorzót, amely i.e. 530 körül keletkezett. Olaszország 2006-ban egyezett ki a Getty Alapítvánnyal, 40 antik tárgyat akkor, míg az egyik legértékesebbet, a Morgantinai Vénuszt, a szicíliai kultúra i.e 5. századi emlékét 2011-ben kaptak vissza. Egy másik Getty Villában ragadt érték ügyében tízéves jogi huzavona után, a napokban született ítélet Olaszországban. Eszerint a "Győzedelmes ifjú”, vagy "Getty Bronze" néven ismert antik szoborra jogosan formál igényt Itália. Az időszámításunk előtt 100 és 300 közötti időkre datált férfi szobrot 1964-ben egy adriai kikötőben halászták ki, hogy azután illegálisan kivigyék az országból. 1977-ben Marion True egy angol kereskedőtől 3,95 millió dollárért szerezte meg a Getty számára, túlságosan nem firtatva a tárgy eredetét.
1997-ben újabb kérés elbírálását tagadta meg az angol kormány, a döntési jogot áthárítva a British Museumnak. Az Akropolisz Múzeum avatásának küszöbén, 2009-ben a görög kulturális miniszter, Antonisz Szamarasz kijelentette, végleg semmissé váltak a brit érvek, melyek szerint Athénban nincs megfelelő létesítmény a kincs kiállítására, az új múzeumban elegendő védelmet biztosítanának az időszámításunk előtti V. századi márványtöredékeknek. A 183 millió dolláros beruházással megvalósult, 14 ezer négyzetméteres üvegépületben, csúcstechnológiai megoldások adják a megfelelő klímát és persze a tárgyak védelmét. Az Elgin-márványok számára kialakított hely üresen maradt, pedig brit közéleti személyiségek, köztük a trónörökös is a visszaszolgáltatás mellett foglalt állást. Abban az évben egyébként Svédországból visszakerült Görögországba egy Akropoliszról származó töredék, egy nyugdíjas testnevelő tanárnő jóvoltából, akinek családja egy évszázadon át őrizte a kincset.
Többéves csend után, 2014-ben az korbácsolta fel a görög érzelmeket, hogy a britek kölcsönadtak egy szobrot a fennállásának 250. évfordulóját ünneplő Ermitázsnak. Antonisz Szamarasz - már miniszterelnökként - provokációról beszélt. Később 2015-ben per indítását fontolgatta Athén, jogászcsapatot szerződtetve, amelynek vezetésére Amal Clooney-t, George Clooney feleségét kérték fel.
2016-ban, amikor a British Museum a frízek 200 éves birtokbavételét ünnepelte, Arisztidesz Baltasz, görög kulturális miniszter nemzetközi szövetségeseket keresett. Felmerült, hogy az UNESCO támogatásával az Európai Bíróságon próbálnak jogorvoslatot keresni, ám szembe kellett nézni a valósággal, Athén képtelen a mély gazdasági válsághelyzetben egy ilyen akciót menedzselni. A Brexit bejelentését követően a görög kormány, az Európai Bizottság támogatását kérte a repatriáláshoz, de Brüsszel 2017. novemberében elutasította a szerepvállalást.
Azt pedig két napja derült ki, hogy a jövőre British Museum új helyen, nagyszabású kiállítás keretében fogja bemutatni az Elgin-márványokat. A Sainsbury galériában megnyíló kiállítás az emberi test szépségét állítja a középpontba.
