A korábban esélyesnek tartott Jyrki Katainen volt finn miniszterelnök nem kíván indulni, így megnyílt a lehetőség a vállalkozóbb szellemű néppárti politikusok előtt, hogy beszálljanak az unió legfőbb végrehajtó pozíciójáért, az Európai Bizottság elnöki tisztségéért folyó küzdelembe.
E poszt „előszobájának” azt tekintik – bár ez hivatalosan nincs benne az Európai Unióról szóló alapszerződésben -, ha valakit az európai parlamenti (EP-) választások megnyerésére esélyes pártcsalád a maga csúcsjelöltjévé emel (az uniós zsargonban ezt németül, Spitzenkandidat néven emlegetik). Az első olyan bizottsági elnök, aki így foglalta el a posztot, a jelenleg hivatalban levő, luxembourgi Jean-Claude Juncker volt.
A módszert erős fenntartásokkal fogadták több tagországban – hogy mást ne mondjunk, Orbán Viktor magyar kormányfő is ellenzi –, mondván: ha a választásokon győztes párt előre megnevezett politikusa automatikusan lesz az EB vezetője, az gyakorlatilag kiüresíti a tagállamok első számú vezetőinek az alapszerződésben rögzített jelölési jogát. Ennek ellenére minden jel arra mutat, hogy a csúcsjelölti eljárást a 2019-es EP-választásokhoz kapcsolódó uniós tisztújítás során is alkalmazni kívánják.
A jobbközép, kereszténydemokrata szellemiségű Néppárt a legnagyobb létszámú frakciót adja a mostani összetételű EP-ben, és ha ez a jövő májusi választások nyomán is így marad, akkor a néppárti csúcsjelölt nagy valószínűséggel bizottsági elnökké válik. Juncker előtt a portugál José Manuel Barroso látta el a posztot, és talán ez is indokolja, hogy néppárti berkekben most leginkább északon keresgélik az ideális jelöltet.
A kézenfekvő megoldásnak sokan Jyrki Katainen volt finn miniszterelnököt tekintették, aki most a brüsszeli bizottság egyik alelnöke, igen népszerű európai politikus. Ő azonban nem bizonyult elég ambíciózusnak. Azt mondta, 21 éves kora óta benne van a politikában, és most, 46 esztendős fejjel már valami másban akarja kipróbálni magát. Felesége, Mervi közben bejelentette, hogy indulni kíván a jövő áprilisi finn parlamenti választáson, ami arra utal, hogy Katainenék Helsinkibe készülnek visszaköltözni.
De van egy másik néppárti finn exkormányfő is, az 50 éves Alexander Stubb, aki – miközben barátok Katainennel – személyiségében pontosan az ellentéte. Törekvő, célratörő, sikeres önmenedzselő, állandóan fent lóg a közösségi médiaplatformokon, a Twitteren a bicepszét mutogatja, szenvedélyes triatlonos, az Ironman versenyek rendszeres résztvevője. Jelenleg egyébként az Európai Beruházási Bank alelnöke. Azt mondja, „amíg Jyrki nem döntött”, addig nem gondolkodott el azon, hogy ő maga induljon-e. Most azonban megbeszéli a dolgot európai barátaival, családjával, és leginkább önmagával. Novemberig van ideje töprengeni: akkor tartja az Európai Néppárt csúcsjelöltválasztó kongresszusát – történetesen Helsinkiben.
Bár 1994, Jacques Santer megválasztása óta minden bizottsági elnök korábbi kormányfő volt, ez nem írott szabály, így elvileg szóba jöhet egyebek mellett a belga Marianne Thyssen szociális ügyekért felelős biztos is, aki az utóbbi időben mintha látványosan kampányolna. Juncker székének megszerzéséhez ugyanakkor nem csak a néppárti vezetők támogatását kell megszerezni, de az Európai Parlament többségének szavazatát is. Ám egyáltalán nem biztos, hogy az EP-választásokat a Néppárt fogja megnyerni. A mélyebb európai integrációt ellenző, sőt az eddigi vívmányok kisebb vagy nagyobb részét is visszabontani akaró euroszkeptikusok és nacionalisták az olaszországi fejlemények láttán növekvő önbizalommal készülnek jövő májusra.
De adódnak más kérdőjelek is, így például ma még senki nem tudja, mennyire bizonyulhat sikeresnek, és hova kell majd besorolni az erős európai identitást, megújulást hirdető Emmanuel Macron francia elnök se nem jobb-, se nem baloldali „személyes pártját”. Így aztán most egészen széles az a spektrum, amelyik – biztos, ami biztos – saját „Macron-kompatibilitását” igyekszik bizonyítani.
Bár a baloldali, szociáldemokrata pártoknak kisebb esélyük van megszerezni a többséget az EP-ben, természetesen nekik is szükségük van Spitzenkandidátra. A közép- és kelet-európai szocialista pártok erre a posztra szlovák kormánypárt, a Smer emberét, Maroš Šefčovičot szánják, aki jelenleg a Bizottság energiaunióért felelős alelnöke.
