Miközben Magyarországon olykor bejelenti valaki, hogy nemsokára lesz A-kategóriás mozgóképes rendezvényünk, az ékszerdoboz szépségű Karlovy Vary 1946-ban alapított nemzetközi filmfesztiválja az utóbbi huszonöt évben a régió vezető mustrájaként lett ismert. Az idén ötvenharmadik kiadását ünneplő, ma kezdődő szemle a (legutóbbi) rendszerváltás után a politikától teljesen függetlenítette magát, privát rendezvényként még arra is képes, hogy világsztárokat csábítson Csehországba.
A mustra földrajzi elhelyezkedése nyomán mindig is fontos platformja volt a közép-európai filmművészetnek, azon belül is a magyar alkotásoknak. Ugyanakkor a rendezvény lokációja más törvényszerűségeket is érvényesített: története során számos csúcs- és mélypontot is megélt. Az egyik csúcspont éppen ötven évvel ezelőtt volt: 1968 június 5. és 15. között megrendezett 16. fesztivál Moszkva számára ijesztően „nemzetközi” lett a prágai tavasz és Robert Kennedy meggyilkolása miatt, a helyszínről tudósító külföldi újságírók „felvilágosult” cikkeinek köszönhetően. Ezenfelül a programban ott volt a Van, aki forrón szereti című komédia, melyet Tony Curtis kísért el Karlovy Varyba. További végzetes sértésként élték meg a szovjetek, hogy a fődíjat a Jirí Menzel rendezte Szeszélyes nyár kapta – az orosz kritikusok szerint ez a valóságtól kellemetlenül elszakadó alkotás volt. Nem mellékesen, annak idején Sándor Pál első filmje, a Bohóc a falon a zsűri különdíját kapta. Ezen felül, ahogy Sándor Pál visszaemlékezik, nagyon sok minden akkor nem a filmről szólt.
Ehhez hozzájárult, hogy előtte több fesztiválon végigsöpört az a bizonyos ’68. A párizsi diáklázadások hevében Jean-Luc Godard és társai elérik, hogy a felénél berekesszék a Cannes-i filmfesztivált és a forradalmi hangulat folytatódott a pesarói mustrán. Az 1965-ben alapított fesztivál specifikus rendezvény volt annak idején: kísérleti, politikailag konkrétabb hangvételű műveket mutattak be Európán és a Hollywoodin kívülről. Az akkor forradalminak számító újítás volt a szervezők részéről az aktivizmus bekapcsolása a rendezvénybe: az alkotók és a cinephile-ek hosszú vitákba bonyolódtak, számos szakmai kiadvány és kultúrpolitikai mozgósítás jellemezte a rendezvényt.
A cannes-i események bőven szolgáltattak alkalmat az eszmecserére: Roland Barthes, Milos Forman, Christian Metz és Pier Paolo Pasolini is a vitaindítók között voltak. A pesarói Mostra végül olyan intenzíven sikerült, hogy a városra is kiterjesztett demonstráció résztvevőknek a rendőri brutalitással is szembesülniük kellett. A sorban következő Karlovy Vary-i fesztivál volt, mindenki várta, hogy folytatódjanak az események. Ha nem is olyan intenzitással, mint nyugaton, de volt a cseh városban kulturális aktivizmus. Sándor Pál visszaemlékezése szerint a Nyílt fórumon felszólalt Jancsó Miklós is, akire szintén alkalmazhatóak lettek volna Yurenev vádjai.
„Nem csak a filmekről beszélt. Másrészt olyan dolgokat mondott a politikáról, szabadságról, a változáslehetőségéről, hogy én, megmondom őszintén, behúztam a nyakam, annyira aggódtam, mi az Isten lesz. Iszonyú sikere volt a Mikinek. Messiásként érkezett, és teljesítette azt, amit elvártak tőle. Én magyar filmrendezőt olyan helyzetben, amit Jancsót látva, hallva, érzékelve átéltem se előtte, sem utána nem láttam. Amit mondott, igazából akkor értettem meg, amikor bekövetkezett az a bizonyos malőr a szocializmusban” – emlékezik vissza Sándor Pál arra a bizonyos, szintén 1968-as eseményre, amikor a "testvéri országok" bevonultak Csehszlovákiába.
Ezután a hanyatlás korszaka következett Karlovy Vary történetében, a rendszerváltáskor majdnem meg is szűnt a rendezvény. A válságmenedzser végül a nyolcvanas és kilencvenes évek cseh filmjeinek népszerű sztárja, Jirí Bartoska lett. A színész 1994-ben vette át az igazgatói posztot, és meghívta maga mellé művészeti igazgatónak az akkor már épp a nyugdíjas éveire készülő filmesztétát és szerkesztőt, Eva Zaoralovát. Mára a cseheknek sikerült kinevelniük egy olyan új generációt, amelyet érdekel a kultúra, miközben azt is demonstrálni tudják, hogy nekik van egy olyan filmes nagyrendezvényük, amely nemzetközi színvonalú, és tényleg rájuk irányítja a világ figyelmét. A fesztivál ma már egyébként nem állami intézmény, hanem magántulajdon: Jirí Bartoska igazgató cége rendelkezik a jogokkal. Ma így lehet garantálni, hogy a rendezvény független maradjon a politikai erőktől – ez a paranoia pedig a múlt ismeretében tulajdonképpen érthető. Az állam (a kulturális minisztérium és Karlovy Vary városa) még így is támogatja a rendezvényt, de a büdzsé 75 százaléka piaci alapon érkezik.
Annak érdekében, hogy ez így is maradjon, meg kell tenni a kötelező köröket. Például minden évben fel kell mutatni legalább egy világsztárt: idén ez Tim Robbins, Terry Gilliam, Robert Pattinson és Anna Paquin lesz. Az ő jelenlétük a vörös szőnyegen, illetve az egyéb eseményeken garantálja a sajtó felfokozott figyelmét. Cikkek, fotók születnek, ez pedig boldoggá teszi a szponzorokat, akik így jóval bőkezűbbek, ha a mecenatúráról tárgyalnak. Hogy végül mindenki boldog legyen.
