Nemrégiben jelentek meg a Policy Solutions elemző intézet legutóbbi kutatásáról „A magyar rémálom”-ról szóló tájékoztatók. A tanulmány szerzőitől azt tudhattuk meg, hogy melyek azok az életterületek, amelyek változásától félnek az emberek, mely jelenségek azok, amelyek szorongást, aggodalmat és nyugtalanságot okoznak a felnőtt lakosságnál. (Kórtól és kis nyugdíjaktól fél a magyar, Népszava 2018. június 15.) A kutatásból azt is megismerhettük, hogy a magyar „félelemranglista” negyedik helyén a nyugdíjjal kapcsolatos bizonytalanságok állnak. Vajon miért félnek az emberek a nyugodtnak nevezett idős kortól?
Sok-sok tényező eredőjeként alakulhatott ki a felnőtt lakosságban az a szorongás, melyben az érintettek a nyugdíjas éveiket kiszolgáltatottságuk növekedéseként, és méltóságuk csökkenéseként élik meg. A félelem egy része biológiai természetű, ezen tünetek intenzitását csökkenteni lehet ugyan, de elkerülni nem, azt tudomásul kell venni. Gondolok itt az életkor előrehaladtával az egészségi állapot fokozatos romlására és a társadalmi kapcsolatok lassú beszűkülésére. Mindezek mellett azonban az aggódás jelentős része külső okokból, például a pénzügyi lobbi ijesztgetéseiből és a döntéshozók általi tudatos félrevezetésből táplálkozik.
A hosszú ideje tartó riogatás és ijesztgetés egyik sajnálatos példájának a közelmúltban lehettünk tanúi. A hónap elején söpört végig a média fórumain az a hír, melyben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Tanács (OECD) friss elemzése alapján azt állították: a jövőben 72 évre kellene hazánkban a nyugdíjba vonulás korhatárát emelni. Az alapvetően pénzügyi szempontokat szem előtt tartó nemzetközi szervezet indoklásában a munkaerőhiány csökkentésének és az adóbevételek növelésének igényét említi. Az idősebb munkavállalókat szinte sokkolta a javaslat, mert úgy vélték, hogy a jelenleg folyó nyugdíjba vonulási korhatáremelés nem fog a hatályos törvényi szabályoknak megfelelően a 65 éves korhatárnál megállni. A javaslat abszurditását az is mutatja, hogy az nincs tekintettel az ország valós demográfiai helyzetére. A KSH friss demográfiai évkönyvéből megtudhatjuk ugyanis, hogy a tavalyi évben meghaltak átlagos életkora férfiak esetében 70,1 míg a nők esetében 77,5 év volt. Ha belegondolunk a javaslatban megfogalmazottakba és a jelenlegi tényleges adatokba, akkor közel kerülhetünk a köznyugalom megzavarásának tényállásához is. Mivel kormányzati szintről nem érkezett megnyugtató nyilatkozat az „embertelen” hírekkel összefüggésben, így azok minden társadalmi csoportban joggal növelték a félelmet a nyugdíjakkal kapcsolatban.
Az alaptalan riogatások másik példája a kedvezőtlen demográfiai helyzetből táplálkozik. A közbeszéd egyik hangsúlyos témaköre lett a negatív demográfiai folyamatok sajnálatos alakulása. Kiindulásként le kell szögeznünk, hogy mindannyian kívánatosnak tartanánk, ha megállna országunk népességének csökkenése, és egyre több gyermek jönne világra, elsősorban a szülei örömére. Az üdvösnek tartott növekvő gyermekszületések fontosságát sokan sokféle indokkal magyarázzák. Az érvelések közül az egyik, azon túl, hogy nem a valóságos ok-okozati összefüggésekre épít, nagy mértékben növeli a nyugdíjakkal kapcsolatos félelmeket is. Sajnálatos módon eluralta a nyilvánosság fórumait az a sztereotípia, miszerint a jövőbeni nyugdíjak kifizetésének biztonsága a születendő gyermekek számától függene. Ezen téves érvelés tarthatatlansága könnyen belátható. Közismert tény, hogy az ország teherbíró képességének javulása – köztük a nyugdíjak növekedése, és kifizetésének biztonsága – kizárólag a gazdasági szereplők termelékenységének emelkedésétől, versenyképességük fejlődésétől függ. Statisztikai adatok sokaságával lehet bizonyítani, hogy az ország népességének csökkenése mellett is tudott nőni a nemzeti össztermékünk nagysága. Az elmúlt tíz évben az ország lakossága közel három százalékkal csökkent, míg ugyanezen időszak alatt a GDP nagysága közel tíz százalékkal nőt.
Mindebből látható: az, hogy a nyugdíjakra szánt összeg növekszik-e, elsősorban a termelékenység javulásától, másodsorban a megtermelt javak elosztásától függ. Feleslegesen keltenek az idősek körében indokolatlan frusztrációt, miközben az állítás nem is felel meg a tényeknek. Ugyanakkor az időseknek - a koruk miatt - a gyermekek születésére már nincs közvetlen befolyásuk. A nyugdíjasok egyet tehetnek a gyermekek boldogságának elősegítése érdekében: szeretettel és nagy figyelemmel segítik az unokák fejlődését.
A „félelemranglista” kedvezőtlen helyéről akkor tud jövőben a nyugdíjas kérdés lekerülni, ha az ország termelékenysége növekszik, és a nyugdíjasok érdekérvényesítő képességének javulása révén kedvező irányba változik az idősek anyagi és erkölcsi megbecsülése.
