Sajnálattal állapítom meg, hogy a meghirdetett kultúrharc egy kissé vérszegény. Nyámnyila. Puhány. Csak úgy tessék-lássék folytatják az illetékesek. Nem a miniszterelnökön múlik: ő már az év elején, a V4-ek találkozóján bejelentette a háborút, amelyet a keresztény kultúra védelmében folytatunk Brüsszellel. Muszáj volt a konfliktusainkat kulturális harccá nemesíteni, azt mégsem mondhattuk, hogy azért nem akarunk európai ügyészséget, nehogy leleplezzék a disznóságainkat. Vagy hogy az a fő bajunk Brüsszellel, hogy vissza kell fizetnünk egy csomót az elsíbolt pályázati pénzek miatt. Hősi küzdelem a keresztény kultúra megőrzéséért, az mégis más. A „ne lopj!” nincs benne, kilenc parancsolat éppen elég, más még ennyit sem véd meg. A Terror Házában kerekasztal beszélgetést is rendeztek „Kultúrharc 2018” címmel. G. Fodor, aki már egyszer puszta politikai terméknek nevezte a „polgár” fogalma köré épített ideológiát, most nem hibázott. Jó, a „polgár” politikai termék volt, de a keresztény kultúra nem az! Szinte költői magasságokba emelkedett, jelezvén, hogy ez nem holmi termékbemutató: „Megfognám a kürtöt, megfújnám, mert még csak február van, és azt mondom, vágjunk akkor bele ebbe a kultúrharc 2018-ba!”
Most a tudomány várainak bevétele van soron. A hadüzenet a költségvetés-tervezet formájában érkezett: a Tudományos Akadémia pénzeinek felét eztán az állam osztja el. Háború idején hadigazdálkodás van a tudományban is, világos. Aztán kiderült, hogy az egyetemek kutatási büdzséjével ugyanez a helyzet. Palkovics miniszter először gyenge próbálkozást tett a kedélyek megnyugtatására: ez csak egyszerű koordináció, mondhatni szakmai segítség, senki sem fogja az akadémia önállóságát csorbítani. Szavai hiteléből sokat levont, hogy annak idején ő volt, aki rezzenéstelen arccal közölte: a lex CEU egyáltalán nem az intézmény megsemmisítését célozza. A gyengébb idegzetű akadémikusok, miközben derekasan tiltakoztak, azért időnyerés céljából felvetették, mi volna, ha heti két napot a kormány által javasolt témákban kutatnának, hármat meg továbbra is a saját tudományuknak áldoznának. Briliáns ötlet! A függetlenségükben szintén megtámadott bírák is felajánlhatnák: két napig a hatalom szája íze szerint ítélnek, a hét többi részében meg igazságosan.
De kultúrharcban nincs különbéke. Ezért a mindenre kapható Figyelő újabb listát tett közzé. Fényképpel ellátva (lakcím és telefon, esetleg a családtagok, gyerekek neve sajnos nem volt benne, ami hiba) felsorolta azokat a kutatókat, akik „még mindig nem hajlandók a jelenkor kérdéseit feltenni”, és hülyeségekkel foglalkoznak. Például szociális egyenlőtlenségekkel, kisebbségekkel, migrációval, romákkal, kirekesztéssel, társadalmi felelősségvállalással. Naná, hogy „leginkább a liberális világszemlélet alapján”. És – nem fogják elhinni -, olyan is van köztük, aki a CEU-n végzett, vagy „az ATV-n elemezte a migrációs helyzetet”.
Kolosváry-Borcsa Mihály zúzza be a könyveket 1944-ben
Persze az ilyen listázásban az ég egy világon semmi sincs, háborúban csak kell névsort olvasni. Deutsch Tamás a Facebookon nem ám a tudományok érthetetlen nyelvén, hanem magyarán a képünkbe is vágta (bocsánat): „baszki, ezeknek lassan már egy telefonkönyv vagy egy iskolai osztálynévsor is ’listázás’ lesz!”
A Figyelő jelezte a kutatók által írt hiábavaló, mi több: gyanúsan liberális könyvek kezeletlen problémáját is, amelyek csak a helyet foglalják a polcokon: „Azt gondolnánk, hogy itt a demográfiai krízis megoldására, vagy a gyermekvállalás elősegítésére javaslatot tevő munkák sorakoznak a polcokon”, de nem! Minden józan elmében felmerül a kérdés: minek őrizzük ezt a sok porfogót, amelyekben egy szó sincs a demográfiai krízisről? Persze, a Magyar Narancs máris rémeket lát , ilyenek ezek a hivatásos rettegők: „A CEU elüldözése volt a könyvégetés, az MTA megregulázása a könyvtár elégetése”.
Ami azt illeti, nem is beszélnek butaságot. Egy kis könyvégetés megoldaná a dolgot. Ne tessék megijedni, nem fasisztázom le a kormányt, Goebbels listázása, majd könyvégetése eszembe sem jutott, pedig ahhoz még zenekíséret is volt. (Akármilyen hihetetlen, az SS kórusa és zenekara játszott.) De a módszer nem náci találmány, végigkíséri a történelmet. Kínában Cseng fejedelem idején pl. azonos írásjel fejezte ki a „könyveket égetni” és a „tudósokat temetni” igealakjait, mert a kettő az üldözött konfuciánus tudósok esetében állítólag együtt járt. Praktikus módszer: az inkvizíció során is gyakran egyszerre vetették máglyára a szerzőt és könyvét.
Ehhez képest mára sokat szelídült a dolog, pláne olyan demokratikus helyeken, mint Oroszország. Ők mindenben előttünk járnak: előbb tiltották be a nekik nem tetsző civil szervezeteket, szüntették meg a Soros alapítvány ottani egyetemét. Na és mi történt nemrégiben? A szibériai Vorkutában a kormányzó parancsára elégettek 53 olyan könyvet, amelyet egy az alapítvány által támogatott, azóta persze betiltott civil szervezet adott ki. Egy hivatalnok szerint „idegenek az orosz nép történelem- és kultúrafelfogásától”.
Na tessék, mi meg csak mamlaszkodunk. Egy kis könyvégetést, plíz!
