Merkel kancellár a berlini meghívással túl magas lóra ülteti a magyar miniszterelnököt, ahelyett, hogy ajtót mutatna neki. Ha ugyanis Orbán Viktor politikája eddig nem lett volna világos, akkor a Merkel egykori politikai mentora, Helmut Kohl emlékére (és a mostani kancellár gyalázására) megtartott múlt szombati ünnepség „Budapesti Európa-beszéde” mindent egyértelművé tett.
Ennél álságosabb szónoklatot politikus nem mondott még Európáról. A kormányfő közölte ugyan, hogy a "helyes önismeret" alapján sem Magyarország, sem ő nem vágyik európai politikai szerepre, mert a realitás: „tízmillió állampolgár, 114 milliárd eurónyi GDP, kevesebb mint húszezer katona”. Ám sem a realitás, sem az uniós egyenjogúság nem tartja vissza, hogy az Édenkertet őrző kerubot alakítsa, s mint ilyen, valóságos vezető szerepre törjön. Alapból elutasít minden uniós kezdeményezést a menekültek ügyében, s ezzel Merkel megbuktatására spekulál, hiszen a kancellár Horst Seehofer bajor CSU-vezető, német belügyminiszter politikai terhét nyögi. Ha Orbánnak volna politikusi lelke, furdalhatná, hogy 2015-ben átverte a német kancellárt, amikor elhitette vele: Budapesten humanitárius válság van, mire Merkel megnyitotta a német határt. Orbán e hazardírozástól jutott el oda, hogy a menekültkérdésben nyíltan szervezkedik minden összeurópai megoldás ellen. („Tréfás apróságként” Donald Trump elnökkel telefonon elheherészik azon, mi a különbség a „beautiful wall” és a „beautiful fence” - a mexikói határfal és a szerb határkerítés - között. Zsarolási potenciálként amerikai hátszelet sejtet, amikor Trump éppen az atlanti szövetséget bontja darabokra.)
A miniszterelnök totális frontot nyitott az Unió ellen, amiben csak az egyik fővonal a menekültkérdés. Belerúg Jean-Claude Juncker EB-elnökbe, mert "ő felel a Brexitért", sőt nyíltan zsarolja az Európai Néppártot, mondván, könnyen megtehetné, hogy új menekültellenes, populista pártcsaládot szervez a jövő évi EP-választásra. A Néppárt pedig még mindig nem akarja intézményesen látni, hogy az Orbán által átszabott kereszténydemokrata köntösbe bújtatott illiberalizmus - valójában keresztény fundamentalizmus - már megfertőzte Európát, s a magyar kerub úgy őrzi az Édenkertet, hogy felszántja azt. Úgymond, az EP és Németország "hibásan antipopulista népfrontot hozott létre, a feltörekvő új pártokkal szemben”. Amelyek nemzeti pártok, Orbán potenciális szövetségesei.
Orbán még nem dezertál a Néppártból, inkább önjelölt szellemi vezetőjeként a radikális nacionalizmus felé tolná, hogy Európa megszabadulhasson "szellemi kényszerzubbonyától", amelyet a saját szerepét félreértő Európai Bizottság (értsd: a mélyebb integráció) húzott rá.
Orbán spekulál és kivár. Ha a jövő évi EP-választás után sem sikerül a nemzeti-populista erőknek dominánssá válniuk az Unióban, országát maga után vonszolva otthagyja az Édenkertet, "jöjjön, aminek jönnie kell". Hogy mire jut majd a magyar realitással, annak megítélése saját nemzetére vár. Miről akar itt Merkel tárgyalni, ahelyett, hogy elengedné a magyar kerub kezét?
