kézilabda;Magyarország;Szlovákia;

A 2018-as spanyol válogatott. Fotó: AFP

- Magyarország és Szlovákia rendezi a 2022-es férfi kézi Eb-t

Magyarország és Szlovákia rendezheti 2022-ben a férfi kézilabda Európa-bajnokságot – erről a kontinentális szövetség (EHF) glasgow-i kongresszusán született döntés szerdán.

Az MTI azt írja, az eseményre még a belga, a francia és a spanyol szövetség jelezte szintén közös rendezési szándékát, míg a dán és a svájci szövetség a szavazás előtt visszalépett az ugyancsak együttes pályázatukkal.

A női szakágban már rendeztek Eb-t Magyarországon 2004-ben és 2014-ben is – utóbbit Horvátországgal közösen –, a férfiaknál azonban először kerül majd sor erre. A magyarok és a szlovákok a 2024-es Eb-rendezésre is pályáztak, erről a helyszínről szintén szerdán születik döntés.

A férfiak 15. kontinensbajnokságán – a sportág történetében második alkalommal – már 24 csapat vesz részt. Az Eb-t 2022 januárjában, a tervek szerint hat városban rendezik meg, Magyarországon Budapest, Debrecen, Szeged és Veszprém, míg Szlovákiában Kassa és Pozsony lesz házigazda, a döntőnek a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont.

A magyar együttes még nem jutott be Eb-n a négy közé – a 13 eddigi torna közül 11-en vett részt, csak a 2000-es és a 2002-es viadalra nem jutott ki –, legjobb helyezését 1998-ban érte el, amikor az olaszországi kontinensbajnokság 12 csapata közül a hatodik lett. A válogatott legutóbb – idén januárban – Spanyolország, Dánia és Csehország mögött három vereséggel csoportja utolsó helyén végzett az Eb, így nem jutott a 12 közé. A következő, 2020-as Eb-nek Ausztria, Norvégia és Svédország ad otthont.

Élete egyik legboldogabb napjának nevezte a mait Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott kedden kinevezett új szövetségi kapitánya – írja az MTI.