Bizonyos szempontból igaza van Parragh Lászlónak: tényleg munkára kellene fogni a szépkorúakat. Őket lehetne megbízni a szakoktatással. Amit ma „felnőttoktatásnak” neveznek ugyanis, az csak a pénzről szól. Az állami támogatásról. Az oktatásban eltöltött időről és a semmiféle tudást nem tartalmazó OKJ vizsgáról. Ezért meg kellene teremteni a lehetőségét, hogy az egyes szakmákban gyakorlott, tapasztalatot szerzett szépkorú nyugdíjas mesterek taníthassák a szakmájukat. Hiszen aki azt hiszi, hogy egy szakma megtanulásával lezárulhat egy ember életében a tanulási korszak, az óriásit téved. Változik a technológia, a divat, változnak a szükségletek, és a lehetőségek, és ezekhez alkalmazkodni kell. Tanulni kell. Ismerni kell a nemzetközi trendeket, elvárásokat, lehetőségeket.
A kiadványok olvasásához és megértéséhez nyelvtudás is kell. Mindezek figyelembe vételével hiba azt hinni, hogy szakma tanulásához csak a „futottak még” szakemberek köréből kell válogatni. Nagy hiba volt a világhírű magyar szakképzés felszámolása. A 30 év óta tartó kapkodás, folytonos átszervezés, a szakképzés felszínessé válása létrehozta a „papír” szakmákat. De a „papírral” nem lehet pénzt keresni. A szakképzés újjászervezése központi és állami feladat. Az idő sürget. Azok a szépkorúak, akik még taníthatnák a szakmájukat, lassan kihalnak, ráadásul kimaradt egy generáció a szakmai képzésből, nincsenek középkorú, tanításra alkalmas, gyakorlott mesterek. Csak a hozzám hasonló régi szakoktatók igyekeznek a szakmájukért tenni valamit.
