A tüzes és büszke sziget a negyedik legnagyobb a Földközi-tengeren. Mindent kínál, ami szem-szájnak ingere: búvárhelyeket, sziklákon álló városokat, csodás strandokat, buja növényzetet, eldugott falvakat, pazar túraútvonalakat, káprázatos öblöket, kozmopolita életérzést. Bánatunkra viszont fapados Budapestről még nem repüli. Ehhez Bécsig kell először eljutnunk. Így aztán nem is futni lépten-nyomon magyar turistákba itt.
Amikor azt írtuk, hogy tüzes, nemcsak a hangulatra gondoltunk Napóleon és Kolombusz Kristóf szülőhelyén: gyakoriak a bozóttüzek, tavaly nyáron is, ősszel is több ezer hektár lett a lángok martaléka. Ami azért is gondot jelent, mert a sziget fő bevételi forrása a turizmus. Korzika Franciaország egyik legszegényebb régiója, mely állandóan központi támogatásra szorul.
Pedig a szigeten minden nagyon drága. Sokkal drágább, mint Párizsban vagy a közeli Szardínián. Viszont minden van, minden kategóriában. Homokos, kavicsos, sziklás tengerpart, kristálytiszta víz, mindenféle-fajta szállás, a franciától eltérő, helyi anyagokkal dolgozó konyha - rengeteg kecskesajttal, vaddisznóval, gesztenyével, hihetetlen fantáziával megálmodott lekvárkombókkal. Kár volna kihagyni a gesztenyesört vagy a csokis fügelekvárt.
A 8720 négyzetkilométeres, Franciaországhoz tartozó szigeten kicsivel több, mint negyedmillióan élnek. A főváros Ajaccio, Bonaparte Napóleon szülőhelye. Nyüzsgő kikötőváros, gyönyörű öbölben, a háttérben még nyár elején is havas hegyekkel. A középkori citadella, az óváros szűk utcái élénk, színes piaca vadregényes kulisszát kínálnak a barangoláshoz.
Bonifacio sziklán terül el, a tengerről olyan, mintha a házak a vízre épültek volna. A kikötői séta után a több mint ezeréves utcákon sétálva a tengerésztemetőig is eljuthatunk. Corte Korzika régi, szellők által hűtött fővárosa, 600 éves fellegvárral. Bastia patinás, de ma is nyüzsgő kikötő, Speloncato pedig teljesen kihalt városka, ezeréves házakkal és régi harcok golyónyomaival. Sartène állítólag a legkorzikaibb város, ugyancsak hangulatos, szűk utcákkal.
Korzikát vad, zord, sziklás szigetnek képzelik a legtöbben, pedig valójában zöld: lengedező pálmákkal, illatozó mediterrán fenyőkkel. Legalábbis a parton. A belsejében persze már más a helyzet, ott tényleg olyan vadregényes (majdnem) minden, mint a képzeletünkben. Szűk szerpentinekkel, amelyek a legedzettebb gépkocsivezetők idegeit is alaposan próbára teszik.
A sziget belsejében ritkán találkozunk emberekkel. Az ősi vendetta és a legendás hírű rablólovagok, banditák öröksége ez, a zárkózott élet magát a biztonságot jelentette valaha. A turistáknak azonban semmi félnivalójuk nincs, nagyon ügyelnek rá, hogy civileket soha ne érjen bántódás. Ugyanakkor törvényként tisztelik a babonákat, régi szokásokat. Amikor például egy kisgyerek foga jön, nem ehet bárány- és disznóhúst, nehogy törpe maradjon. Vagy május közepén nem tartanak esküvőt, mert az rossz óment jelent. Mindenki ismeri a híres Bosszúálló Madonna szobrát Calviban, amelyet az egyházi ünnepekre más és más ruhákba szoktak öltöztetni. Az alsóruha mindig a Madonnán marad, úgy tartják, hogy tilos alá nézni. A legenda szerint a Madonna öltöztetőnője egyszer megszegte a szabályt, és abban a pillanatban megvakult.
Ha közelebbről megismerkedünk velük, hamar rájövünk: a korzikaiak kedvesek, temperamentumosak, vérpezsdítően énekelnek és táncolnak, és nem csupán különleges babonáikhoz, hagyományaikhoz és szülőföldjükhöz ragaszkodnak, de vendégeikhez is, ha szívükbe fogadták az utazót.
