- Cecelia Ahern: nem állhatsz a változás útjába

-„Vonz, hogy a veszteségről írjak, olyan karakterekről, akik elbuktak és tehetetlennek érzik magukat az életükben” – emelte ki korábban. Miért vonzódik ezekhez az érzésekhez, úgy véli, ezeknek van a legnagyobb jelentőségük az életünkben?

- Nagyon érdekel az emberi lélek útja. Mindig is lenyűgöztek azok, akik sok mindenen keresztül mennek életük során. Van egy pillanat, amikor úgy érzed, hogy elérted a mélypontot, és egyszerűen nem tudsz túllépni valamin. De mindannyiunk lelke olyan, hogy tudunk küzdeni önmagunkért, túl tudunk jutni a helyzeteken, erősebbé válunk általuk és felkészülünk a következőre. Íróként nagyon izgalmas téma az az időszak, amikor kutatsz és megpróbálod felfedezni, ki vagy te. A szereplők életét gyakran veszteség és sötétség uralja miközben önmagukat keresik, de úgy hiszem, ilyen a való élet is: folyamatos változás, folyamatos utazás és a kihívásokon való túljutás.

- A P.S. I love you című könyvét alig huszonhárom évesen publikálta, és többször hangsúlyozta, hogy saját identitásvesztéstől való félelmében, szomorúságában írta.

- Akkor úgy éreztem, hasonló utat járok, mint a szereplő. Szomorú és mély időszak volt az életemben, azt próbáltam kitalálni, ki vagyok én és hová tartok. Így alkottam meg Hollyt, a főszereplőt, aki elveszítette a férjét, s ezen keresztül önmagát is, az útját, a kérdéseket: mi értelme az életének, és mit is csinál itt, milyen céllal. Ahogy számára a férje levelei mutattak kiutat, úgy számomra a regény írása. S ahogy az ő élete a regény végére teljesen megváltozik, úgy változott meg az enyém is.

- Milyen hatást gyakorolt írói stílusára Írország és az a környezet, amelyben felnőtt?

- Bár a legtöbb regényem Írországban játszódik – de a szereplők gyakran utaznak, és több történet játszódik máshol is –, ez csak azért van így, mert én is ír vagyok, és ismerem az itteni embereket. Ismerem a humorérzékünket és hogy miért vagyunk olyanok, amilyenek. Eleinte vidám, humorral megfűszerezett de némileg szomorú történeteket írtam. Az évek során azonban a humor mértéke változott; sok a szarkasztikus, sötét pont, de ez egyfajta ír sajátosság, nem számít, hogy milyen kilátástalan helyzetben vagy, mindig akad valaki, aki tud valami vicceset mondani.

- Lantmadár című regénye a Könyvhétre jelent meg magyarul. Mi vezette egy olyan különleges történet megírására, amelyben a főszereplő képes a hangja változtatására?

- David Attenborough egyik dokumentumfilmje inspirált, amely a lantmadárról szólt. A madár hangokat utánoz az erdőben, de nem csak madarakét, hanem bármit, telefoncsörgést, kamerakattogást stb. Korábban sosem láttam ilyet, lenyűgöző volt. Megmutattam akkoriban a hatéves lányomnak, és ő is elkezdte utánozni azokat a hangokat, amelyeket a lantmadár adott ki. Ahogy őt hallgattam, jött az ötlet, mi lenne, ha olyan szereplőt alkotnék, aki a lantmadárhoz hasonló. A lány egy madár emberi manifesztációja. A könyv az elszigeteltségről is szól, arról, hogy milyen a természetben élni, minden apró hangot hallani, és mindenhez kapcsolódni valamiképp. Aztán ott a város, ahol mindenki elfoglalt, és nem hallja meg az őt körülvevő világot. Emellett az is szempont volt, hogy ez egy romantikus történet, és a lány olyasvalakihez kötődik, aki szintén különös viszonyban áll a csenddel. Egyszerre mutat rá a mű a világ extrovertált és introvertált megközelítésére, a hírnévre és a népszerűség utáni vágyakozásra.

- A regény a tehetségkutató műsorok világát is érzékletesen ábrázolja. Célja volt a kritika?

- Ez csak megfigyelés, nem próbáltam meg üzeneteket közvetíteni általa. A tehetségkutatókban az eredeti és egyedi tehetségeket átformálják. Annyira alakítják őket, hogy amikor fellépnek, már nem is saját személyiségüket láthatják a nézők, s könnyen elveszítik saját hangjukat (Ahogy Lantmadár a képességét a regényben – a szerk.). Elsősorban a fiatalokra gondolok. Fontosnak tartottam ezt az elemet behozni a történetbe, mert ez különösen jelentős Laura számára, akit ettől a világtól mindvégig óvtak.

- „Változz a változással” – ez a gondolat kiemelt szerepet kap a regényben.

- Hiszek ebben. A regény részei a lantmadár életszakaszait mutatják be, prezentálva amin a karakter is keresztül megy. A madárnak szabadságra, szépségre, természetre van szüksége, és ugyanez kell Laurának is. Ahogy az állatnak gyönyörű tollai és hangja van, és el akar rejtőzni, úgy Laura is erre vágyik. A regény a lantmadár evolúcióját követi végig. Folyamatosan változunk, sosem maradunk ugyanazok, mert az élet új helyzetek elé állít bennünket, amelyekhez alkalmazkodnunk kell és kialakítani önmagunk következő alakját. Úgy hiszem, ha képes vagy alkalmazkodni a változáshoz, azáltal erősebb is leszel. A könyv témája is ez, hogy miként lehet alkalmazkodni a változáshoz a sötét és nehéz időszakokban.

- Gyakran elhangzik, hogy egyre kevesebbet olvasnak az emberek, és az internet átveszi az olvasás szerepét az életükben. Hogy vélekedik erről?

- Tisztában vagyok a közösségi média hatásaival, de azt gondolom, hogy azok, akik szeretnek olvasni, nem hagynak fel ezzel. Az emberek ki vannak éhezve a történetekre, el akarnak kicsit menekülni, és sokszor ezért választják a közösségi médiát, a Netflixet, és hasonlókat. Mindez csak azt jelenti, hogy más módokon kell felkeltenünk az emberek érdeklődését, és odafigyeléssel kell megtalálnunk az olvasóinkat. Nem állhatunk a változás útjába. Látja, az emberek változnak. Az életünk változik.