ÁSZ;szabálytalanságok;szakrendelők;

Illusztráció. Fotó: Facebook/Szent Márton Járóbeteg Központ Pannonhalma

- 110 településen 125 ezer ember egészségügyi ellátása kerülhet veszélybe

110 településen 125 ezer ember egészségügyi ellátása kerülhet veszélybe, miután az Állami Számvevőszék gazdálkodási hibák sorát tárta fel.

Hét, uniós forrásból épült kistérségi szakrendelőt vizsgált az Állami Számvevőszék (ÁSZ), s valamennyit el is marasztalta. A számvevők egyebek mellett arra voltak kíváncsiak, mennyire szabályosan és átláthatóan gazdálkodnak az érintett intézmények. Az egészségügyi szolgáltatások minőségét hangsúlyozottan nem vizsgálták, ám enélkül is találtak épp elég aggasztó problémát.

Az ÁSZ Sellyén, Tabon, Mezőcsáton, Ercsiben, Sarkadon, Abán és Pannonhalmán működő térségi járóbeteg-szolgáltatók 2013 és 2016 közötti gazdálkodását ellenőrizte a több mint egy évig tartó vizsgálat során. Ezek az önkormányzati intézmények összességében 110 település 125 ezer lakosának egészségügyi ellátásáért felelősek.

Az érintett szolgáltatók szinte valamennyi vizsgált paraméterben elbuktak: nem volt biztosítva a vagyonvédelem, fontos szabályzatok nélkül működtették az intézményeket, az elszámolásaik nem feleltek meg az előírásoknak.Többségüknél hiányzott a vagyonleltár, az adatvédelmi szabályzat vagy annak nem volt megnevezett felelőse. Nem készítettek térítési díjszabályzatot, és az is előfordult, hogy magasabb térítési díjat kértek a fizetős szolgáltatásokért a betegektől mint amennyit a jogszabály megenged.

Nagy Imre felügyeleti vezető szerint minden vizsgált egészségügyi szolgáltatónál hiányosságokat tártak fel a tulajdonosi joggyakorlásban, például felügyelő bizottság sem működött egyes társulásoknál vagy azt csak az ellenőrzési időszak végén hozták létre. A vagyongazdálkodást érintő legfőbb szabálytalanságok között a felügyeleti vezető a vagyonnyilvántartás szabályszerűtlenségét emelte ki, illetve nem készült éves leltár sem.

Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke szerint a feltárt szabálytalanságok korrupciós kockázatot is jelentenek. Közölte azt is, hogy ha a súlyos szabálytalanságokat az érintett gazdasági társaságok nem orvosolják, az ÁSZ kezdeményezi a Magyar Államkincstárnál az állami támogatásaik felfüggesztését. A vizsgált intézmények összességében félmilliárd forintos társadalombiztosítási bevételből működnek. Ott ahol ennek az összegnek a folyósítását megszüntetik, szakellátás sem marad. Ezek az intézmények 2009-ben azért épülhettek meg, kaptak uniós forrást, hogy az érintett területen élő lakossága is eljusson szakorvoshoz.

A Népszava az ÁSZ jelentés megállapításaival kapcsolatban több érintett szakrendelő vezetőjét is megkérdezte. Nyilatkozni csak a tabi, Koppány-Völgye KEK Egészségügyi Szolgáltató NKFt ügyvezetője, Szabó János volt hajlandó. Mint mondta, szerinte nem fordulhat elő, hogy határidőre ne készülnének el a számvevők által feltárt hiányosságok pótlásával. Azaz – szerinte – nincs veszélyben a működtetésük. Veszteség nélkül gyógyítanak. Itt az ÁSZ belső szabályzatok frissítését kérte.

Volt olyan szakrendelő-vezető, aki lapunktól értesült arról, hogy befejeződött és elmarasztaló eredménye lett a vizsgálatnak.

Káslernek három héten belül lesz népegészségügyi programja
Három héten belül elkészülnek azok a nemzeti programok, melyeket a legnagyobb halálozási rátát mutató betegségekkel kapcsolatban dolgoznak ki – közölte kedden a kormánypárti TV2 Mokka című műsorában Kásler Miklós.
A miniszter hétfőn az országos egészségügyi intézetek, kedden a Magyar Kórházszövetség vezetőivel, szerdán az Egészségügyi Tudományos Tanács tagjaival találkozott. Kásler ennek kapcsán arról is beszél: az országos egészségügyi intézetek vezetőivel találkozva rendkívüli lelkesedést észlelt, és nem az orvostársadalom ellenében, hanem velük együtt szeretné a változtatásokat keresztülvinni.
Három célt jelölt meg: az alapellását megerősítését, a kórházi fertőzések kérdésének gyors megoldását és a sürgősségi betegellátás átalakítását. Kásler egyebek mellett azt ígérte, három héten belül előáll nemzeti programmal a legnagyobb halálozási rátájú betegségcsoportokra, így a keringési problémákra, a daganatos, a mozgásszervi és pszichés megbetegedések kezelésére. Mindemellett a gyermekgyógyászat területére is nemzeti programot ígért.

Találkozott volna Hódmezővásárhely régi és új polgármestere, de valaki nem jött el megbeszélésre. Lázár János Márki Zay Péterre, a városvezető a fideszes politikusra mutogat.