sztrájk;Franciaország;szakszervezetek;

Francia vasutasok egy május végi megmozdulása. Fotó: Alain Pitton / NurPhoto

- Két hónapja sztrájkolnak a most elfogadott törvénytervezet ellen

A nemzetgyűlés után kedden a szenátus is nagy többséggel elfogadta - első olvasatban - az állami vasúttársaság (SNCF) reformját előíró törvénytervezetet, amely ellen a szakszervezetek több mint két hónapja gördülő sztrájkkal tiltakoznak - írja az MTI.

A parlament felsőházának 348 tagja közül a jelenlévők közül 240-en szavaztak igennel 85 nem ellenében, 18-an tiltakoztak. A nemzetgyűlés által már áprilisban elfogadott reformot némileg módosította a szenátus a vasutasok helyzetének javítására, de a reform lényegén nem változtatott. A két ház által elfogadott szövegekről - azok összefésülése után - az alsó ház fog végleges döntést hozni.

A reform költségcsökkentések mellett a 2020-tól meghirdetendő vasúti privatizációra készítené fel az SNCF-et, amikor a piac fokozatos megnyitása értelmében külföldi vasúttársaságok is működtethetnek vonatokat a francia TGV-k útvonalain. A kormány legfőbb célja, hogy megszüntesse a vasúti dolgozók kivételezett helyzetét, amely a munkahelyek életre szóló szavatolását és az 50 és 55 év közötti nyugdíjba vonulást teszi lehetővé, miközben a franciák többségére a 62 éves nyugdíjkorhatár vonatkozik. Ez a változás 2020-tól lépne életbe a vasúthoz belépő dolgozókra. A szenátus annyiban módosította a nemzetgyűlés által elfogadott szöveget, hogy a liberalizációt követően a konkurens cégekhez átlépő francia vasutasok jelenlegi helyzetét szavatolja, s azok bármikor visszamehetnek a korábbi feltételek alapján az SNCF-hez dolgozni.

"Nem érzem magam kivételezettnek. 4:30-kor kelek például szombaton és vasárnap, hogy aztán 2-ig szünet nélkül dolgozhassak" - nyilatkozta egy vasutas az Euronewsnak. Elmondása szerint sztrájkjuk alatt nem csak otthon ülnek, hanem aktívan kampányolnak a közszféra megmentéséért. Szerinte a vasút privatizációja sem a törvénytervezet elfogadásával fog kezdődni: már rég jelen vannak a piaci szereplők az ágazatban. A nyugdíjba vonuló alkalmazottak helyére sem vesznek fel újakat, tette hozzá, ezzel már jó ideje egyre nehezebb helyzetbe hozva az állami vasúttársaság munkatársait. Annyit szeretnének csak elérni a sztrájkokkal, hogy megadják számukra a munkájuk végzéséhez szükséges alapvető feltételeket - tette hozzá.

A francia kormány május 25-én megerősítette, hogy átvállalja az állami vasúttársaság (SNCF) adósságállományának kétharmadát, valamint növeli a beruházási támogatást, ha felhagynak a sztrájkkal a szakszervezetek. Ettől megtörni látszik a szakszervezeti egység: a CGT és a Sud folytatni kívánja a gördülő sztrájkot a vasúti reform ellen, amely eddig mintegy 400 millió eurós veszteséget okozott, viszont már a második legnagyobb szakszervezet, az UNSA is a megmozdulás befejezését helyezte kilátásba. A munkabeszüntetés júniusban még mindenképpen folytatódik, a vasutasok minden öt napból két napot sztrájkolnak, de abban már csak a dolgozók 15 százaléka vesz részt.

Végleges, harmadik olvasatban is elfogadta az orosz parlament alsóháza kedden azt a törvénymódosítást, amely bírságolhatóvá teszi azokat az üzemeltetőket, akiknek online keresőmotorjai Oroszországban betiltott oldalak hivatkozásait hozzák fel - írja az MTI.