Míg 1980-ban még húsz 65 éves vagy a feletti korú jutott 100 aktív korúra, a következő 35 évre vonatkozó becslés szerint már 53 időskorú jut 100 dolgozó korúra az OECD országokban – írja egy friss tanulmányra hivatkozva a Portfolio.
Ebben a szerzők rámutatnak, hogy ha a foglalkoztatottság, ezen belül is az időskorúak foglalkoztatottsága nem emelkedik, akkor a demográfiai irányok jelentősen visszavethetik a nyugdíjas kori életszínvonalat. A társadalmi kihívásokra a kormányok egy része a nyugdíjkorhatár megemelésével válaszolt, így a szerzők utánajártak, hogy önmagában a nyugdíjkorhatár emelése meg tudja-e oldani a munkaerőhiányt az OECD-s és EU-s gazdaságokban, és ha igen, hány évvel kellene megemelni a határt (referenciaértékként a 65 évet használva), hogy stabil függőségi rátákat lehessen fenntartani a jövőben.
Kiszámolták, hogy 1980 és 2015 között mennyivel kellett volna emelni a nyugdíjkorhatárt ahhoz, hogy az időskori függési rátát annak 1980-as szintjén tartsák meg. Ha a 65 év a kiinduló szint, akkor a szerzők szerint a vizsgált 35 évben az OECD országokban átlagban 3,4 évnyi korhatár-emelésre lett volna szükség. Ugyanebben a vizsgált időszakban a 65. életévtől a várható élettartam 4,4 évvel emelkedett, tehát ennek a háromnegyedével megemelni a nyugdíjkorhatárt már elég lett volna ahhoz, hogy az időskori függési ráta ne emelkedjen. Ezzel ellentétben a teljes függőségi rátát akkor lehetett volna a vizsgált időszakban stabilizálni az 1980-as szinten, ha a nyugdíjkorhatárt 4,5 évvel csökkentik, tehát 2015-re 60,5 év lett volna az OECD országok átlagában.
72 év lehet a korhatár Magyarországon
A szakértők szerint ezek a számok jelentősen változnak majd a következő 35 évben az OECD országokban: a 65. életévtől várható élettartam valamelyest lassabb ütemben nő majd, mint a múltban, így viszont ahhoz, hogy 2015 és 2050 között stabilizálni lehessen az időskori függőségi rátát, már egy 8,4 évnyi nyugdíjkorhatár-emelésre lenne szükség. Ha a fiatalok aktív korúakhoz képesti állandó számával kalkulálunk, akkor valamelyest kisebb, de még így is 6,2 évnyi korhatáremelésre lenne szükség a stabil ráta fenntartásához. Csakhogy az OECD országokban eddig bevezetett korhatáremelések átlagban csak 1,5 éves emelést mutatnak 2050-re, ez pedig nem elég ahhoz, hogy a modell szerinti időkori függőségi rátát állandó szinten lehessen tartani.
Országfüggő, hogy hol mekkora korhatáremelésre lenne szükség ahhoz, hogy az időskori függőségi ráta fenntartható legyen: Finnországban és Svédországban például ehhez 4,5 évvel kellene megemelni a nyugdíjkorhatárt, míg Chilében, Mexikóban vagy Spanyolországban már 11,5 évvel. Az elemzés szerint Magyarországon az alapnak vett 65 éves szintről nagyjából 7 évvel, tehát 72 évre kellene emelni a nyugdíjkorhatárt ahhoz, hogy az időskori függőségi ráta 2015 és 2050 között stabilizálódjon.
Az elemzés szerint viszont önmagában kevés a korhatár-emelés: jelentős változásra van szükség a munkaerőpiacon, például a nők munkaerő-piaci aktivitásának növelésével, különben marad a magasabb nyugdíjjárulék, magasabb adók és egy folyamatosan deficites nyugdíjköltségvetés.
A tanulmányból tehát az derült ki, hogy ha a foglalkoztatottsági ráta nem nő érdemben, nagy lesz a nyomás a nyugdíjbevételeken. Az öregedő társadalmakban ezért kulcskérdés lesz, hogyan tudják növelni a foglalkoztatottságot, ha meg akarják őrizni a nyugdíjak jelenlegi szintjét.
A teljes cikket itt olvashatja
