A Miskolci Bosch gyárba jelentkezett egy borsodi kis faluból öt volt közmunkás, négyüket fel is vették. Sikertörténet – mondhatnánk, ha nem éppen azt az embert utasították volna el, akinek volt autója. Az elzárt faluból ugyanis más módon nem lehet eljutni Miskolcra. Busz csak egy közeli nagyobb településre jár, ahonnan indul ugyan másik járat a megyeszékhelyre, csak éppen a kis faluból nem lehet elérni a csatlakozást. A történetet Komjáthi Imre, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke mesélte el lapunknak annak kapcsán, hogy a Pénzügyminisztérium szerint a közfoglalkoztatottak létszámának csökkenése egyértelműen jelzi: a közmunkások folyamatosan lépnek át a versenyszférába. A nagyobb városokban ez valószínűleg igaz is – véli a szakszervezeti vezető -, a hátrányos helyzetű térségek eldugott falvaiban azonban egyáltalán nem ilyen egyszerű a helyzet. A történet szereplői előtt most két választás van: vagy elmennek feketén valami nyári idénymunkára, vagy – ha szerencséjük van – visszakerülhetnek a közfoglalkoztatásba.
Ez utóbbihoz szükség van a polgármester jóindulatára is, hiszen egyre több helyi vezető kénytelen sakkozni: kinek ad közmunkát és kinek nem. A kormány ugyanis erőteljesen, mintegy 40 milliárd forinttal megvágta a közmunkaprogramokra szánt idei keretet: a tavalyi 266 milliárd forint helyett az idén csak 225 milliárd forintot szánnak rá. A cél, hogy 2020-ra 150 ezer főre csökkenjen a közfoglalkoztatottak száma. Ez már nem is tűnik olyan messzi célnak: a KSH adatai szerint a február-áprilisi időszakban 157 700-an vallották magukat közfoglalkoztatottnak. Ez tavalyhoz képest több mint 46 ezer fős létszámcsökkenést jelent. Komjáthi Imre szerint a csökkenésben szerepet játszik az is, hogy a tavaly ősszel indult programok most érnek véget. Ezek helyett hamarosan újabbak indulnak, igaz kisebb létszámban.
A projekt alapú elszámolás nagy lehetőséget ad az adatok kozmetikázására, hiszen van, hogy egy ember kétszer is megjelenik az éves statisztikában - fogalmazott Komjáthi Imre. Azt mondja: korábban sem volt valójában olyan sok közmunkás, de akkor jól jöttek a magas – 200 ezer feletti – létszámadatok, amikor a kormány azt kívánta kommunikálni: segély helyett munkát ad. Most, hogy a munkaerőhiányt kell megoldani, jól mutat az alacsonyabb létszám.
A szakszervezeti vezetőhöz is érkeznek persze a cégektől kérések, hogy segítsen hadra fogható munkaerőt találni. Egy gyorstalpalón ugyanakkor nem lehet egy munkagép kezelését megtanítani, főképp, hogy ezek az állami képzések inkább elméletiek. Márpedig a közmunkások fele csak általános iskolai végzettséggel rendelkezik, 10 százalékuk még a 8 általánost sem fejezte be. Egy részük ráadásul soha életében nem dolgozott máshol, ezért hiányoznak is a munkavállaláshoz szükséges készségei. Komjáthi Imre szerint alaposan fel kellene mérni a közmunkások képességeit, és ahhoz igazítani a program átalakítását.
Jelentősen veszített értékéből a közfoglalkoztatotti bér a minimálbérhez képest 2011 szeptembere óta. Akkor a bruttó 57 ezer forintos közfoglalkoztatotti bér a minimálbér 73 százalékát tette ki, a jelenlegi bruttó 81 530 forint viszont csak az 59 százalékát. A közfoglalkoztatási garantált bér – amelyet a legalább középfokú végzettségű közmunkásoknak kell adni – még nagyobb értékvesztést mutat a garantált bérminimumhoz képest.
A 2011 szeptemberében bruttó 78 ezer forintos közfoglalkoztatási garantált bér akkor a bérminimum 83 százalékát tette ki, a tavaly január óta bruttó 106 555 forintos összeg ma már csak a garantált bér 59 százalékát teszi ki. A közmunkásbér nettó 55 ezer forintos összege a létminimum 60 százalékát teszi csak ki, azaz nem fedezi az alapvető ruházkodás, élelem és lakhatás költségeit.
A szakszervezet azt is régóta szeretné elérni, hogy a közmunkásoknak is járjon a minimálbér, hiszen sok faluban komoly fizikai munkát végeznek – diót törnek, tököt termesztenek -, amiért az érdekvédők szerint piaci bér járna. Ezt a kezdeményezésüket a kormány lesöpörte az asztalról, és tudatosan nem emeli a közmunkásbért 2017. januárja óta, mondván: a közmunkásoknak így lesz motivációjuk visszatérni az elsődleges munkaerőpiacra.
A visszatérés azonban nem csak a képzettség hiánya miatt nehéz. A mesterségesen felpumpált közfoglalkoztatás mára a települések működésének oly mértékben szerves részévé vált, hogy - mivel a programokra létszám alapján jár a támogatás - a polgármesterek már lényegében a közmunkásaik megtartásában érdekeltek, ráadásul a helyiek szemében is az a jó vezető, aki minél több közmunkát tud szerezni. Vidéki polgármesterek nemrégiben arról panaszkodtak lapunknak: jól működő közmunkaprogramok szakadnak félbe, részben a versenyszféra elszívó hatása miatt, részben pedig azért, mert a közmunkások inkább olyan településen regisztráltatják magukat, ahol könnyebb a munka. Azt is jelezték, hogy a fideszes vezetésű falvak elnagyolt létszámkerettel kapnak támogatást, a kormánynak kedves önkormányzatokat így a közmunkásokon keresztül is megsegítik.
A buszjegy ára és a menetrend ráadásul vizesárokként fogja körbe a hátrányos térségek zsákfalvainak közmunkásait, akik viszont nem szívesen hagyják ott családjukat, és költöznek munkásszállóra. Helyben viszont közmunkán kívül más lehetőség nem nagyon van. Nem véletlen, hogy míg Budapesten mintegy 2 ezer közmunkást tartott nyilván a Belügyminisztérium az idei első negyedévben, addig Borsodban csaknem 29 ezret, Szabolcsban pedig csaknem 27 ezret. A tárca honlapján legfrissebbként elérhető 2016-os nyomonkövetési adatok is azt mutatják: a közmunkaprogramokból kilépő fővárosaik jóval nagyobb arányban tudnak elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon, mint például a keleti megyék közmunkásai. A kilépők közül fél év múlva országosan 14 százaléknyian dolgoztak az elsődleges munkaerőpiacon: az arány a fővárosban csaknem 24 százalékos, míg Borsodban vagy Szabolcsban 10 százalék körüli. A közfoglalkoztatottak létszámcsökkentését tehát célszerű volna nem fűnyíróelv-szerűen végrehajtani.
Hogy milyen elv mentén vágják vissza a létszámot, egyelőre nem látszik, de az ütem rendkívül gyors – véli Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezető elemzője. Szerinte már régóta nyilvánvaló, hogy a politikai célokból felduzzasztott közmunkás létszám nem tartható, arról ugyanakkor nincs adat, mi történik a programból kiesett emberekkel. Kiss Ambrus azt illetően szkeptikus, hogy valóban a versenyszférában tudnának elhelyezkedni ilyen nagy létszámban. A hátrányos térségekben, ahol sok a közmunkás, most sem dübörög a gazdaság, továbbra sem települtek oda munkahelyeket biztosító vállalkozások, és a közlekedési és képzettségi problémák sem oldódtak meg – mutatott rá. Azt mondja: a fő probléma, hogy a munkaügyi központok egy nagy masszaként tekintenek a közmunkásokra, nincsenek egyénre szabott képzések, nem áll rendelkezésre egyéni élethelyzetekben nyújtott segítség, pedig a közmunkások helyzete és lehetősége egyáltalán nem homogén.
Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szintén úgy látja: a kormány úgy zárta el a pénzcsapot egyik pillanatról a másikra, hogy a közfoglalkoztatásból kiesetteknek nem kínált valódi segítséget. El kell fogadni, hogy a közmunkások egy része piaci környezetben soha nem fog tudni elhelyezkedni: számukra továbbra is biztosítani kell a közfoglalkoztatást. Azokat pedig, akik képesek és motiváltak is a munkaerőpiacra történő visszalépésre, célzott programokkal kell segíteni. Kordás László szerint erre az állam nem képes. Nyugat-Európában a civil szervezetek segítik a munkanélkülieket az önéletrajzírásban, az álláskeresésben, a felkészülésben, és ezért állami támogatást kapnak. De csak akkor, ha az általuk mentorált munkanélküli már fél éve dolgozik az adott állásban: ekkor ugyanis már elég nagy a valószínűsége, hogy ott is marad.
