- A magyar közvéleményt legfeljebb akkor érdeklik a gyermekek jogai, ha valahol nagyon szélsőségesen megsértik ezeket, vagy még akkor sem. Kilógunk a nemzetközi sorból?
- Magyarországon nagyon kevés szó esik a gyermeki jogokról, és amikor szóba kerül, akkor is inkább negatív felhanggal. Olyanokat hallani: “inkább a kötelességeiket ismernék a gyerekek”, “a felnőttek eszköztelenek a gyerekekkel szemben, mert annyira védik őket a gyermeki jogok”. Ahogyan az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága többször is megfogalmazta ajánlásaiban, sem a szakembereket, sem a gyerekeket, szülőket, sem a szélesebb közvéleményt nem segítik megfelelően a mindenkori kormányok a gyermeki jogok megismerésében, alkalmazásában. Nem lehet felállítani összehasonlító listát, hogy hol állunk, sokféle szempont van, de az bizonyos, hogy sokat lehetne és kellene tenni azért, hogy mindenki értse és el tudja fogadni, hogy a gyerekek jogainak biztosítása nem sérti senkinek az érdekeit, és arra tanítja a gyerekeket, hogy az ő jogaik elismerése egyben azt is jelenti, nekik is tiszteletben kell tartani másokéit, mindenki értékes és fontos tagja a közösségnek, megérdemli a tisztességes bánásmódot, a jólléte biztosítását minden lehetséges eszközzel.
- Nemrég hozta nyilvánosságra a 2017-es év gyermekjogi jelentését a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány. Azt írják, átlagosan minden tizedik magyar gyereket ér valamilyen erőszak és nem csökken a roma gyerekeket érő iskolai szegregáció sem, sőt az egyházi iskolákban terjed. Néhány napja írtuk meg, hogy Kerecsend csaknem félmilliárd forintos pályázati pénzekről mondott le, mert az ott élők nem kértek a szegregáció felszámolását segítő programokból. Hová vezet ez?
- A szegregáció minden formája gyerek- és közösségellenes, nagyon súlyos következményekkel jár, ha a gyerekek jelentős része esélyt sem kap arra, hogy kibontakoztathassa a képességeit, kiegyenlíthesse a hátrányait. Ennek az egész közösség nagyon súlyos kárát látja. Miközben kampány folyik mind több gyerek születéséért, a megszületett gyerekek negyede súlyosan veszélyeztetett, hogy szegénységben, esélyegyenlőtlenségben nő fel. Ez már olyan mértékű, hogy nemcsak az egyéni boldogulás esélyét és az életminőséget gyengíti, hanem társadalmi szintű károkozás. A szegregáció bármely formája nyilvánvalóan minden egyházi tanítással ellenkezik és sajnálatos, hogy a közvélemény támogatja ezt a szégyenteljes irányt, ami ellentmond minden vallás tanításainak.
- A fizikai, lelki erőszakra miért ad más válaszokat a magyar társadalom, mint egy "normális ország”?
- Ez részben összefügg a közhangulattal, ami a felfokozott ellenségkeresés és “harci készültség” következménye. Ahhoz, hogy a gyerekekkel – és mindenki mással - szembeni lelki, szóbeli és fizikai erőszak elfogadhatatlan legyen, komoly erőfeszítéseket kellene tenni a képzés, tömegtájékoztatás, gyereknevelési és egymás közötti kommunikációs szokások megváltoztatásáért. Ha például az ellenőrök következmények nélkül vegzálhatják a hazai és külföldi utasokat, ahelyett, hogy segítenék őket, ha természetes, hogy a szülő azt kéri az óvónőtől, hogy jól “gyepálja el” a gyereket, ha nem viselkedik jól, ha jogerős bírói ítélet születhet arról, hogy a szülő helyesen teszi, ha veréssel neveli a gyerekét, ha a gyerekek és felnőttek megalázhatók hivatali, igazgatási eljárások során minden következmény nélkül, ha politikai vezetők egymást gyalázhatják, korlátozhatják jogaik gyakorlásában a parlamentben minősíthetetlen stílusban, akkor még messze vagyunk attól, hogy változás történjen.
- Az elmúlt két Orbán-ciklus jogalkotása és gyakorlata ezek szerint rontott a helyzeten?
- Az elmúlt két ciklusban egyértelmű tendencia volt - és sajnos nem látom jeleit a változtatási szándéknak -, hogy nem támogatja jogi szabályozás, szakpolitika, intézkedések sora azokat, akiknek segítségre van szükségük. A támogatás egyértelműen a középosztály megteremtését, megerősítését szolgálja. Ennek világos az üzenete: mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, és ha valaki bármi okból gyengébb érdekérvényesítő, mert mondjuk alacsonyabb iskolai végzettségű, kistelepülésen él, egészségügyi vagy mentális problémával vagy bármi egyéb gonddal küzd, azt a közösség nem akarja segíteni, nem tartja fontosnak, egyenrangúnak. Ennek katasztrofálisak a következményei anyagi és társadalmi szempontból is, ez a szemlélet tovább gyengíti az amúgy is problémás társadalmi, közösségi szolidaritást, és végzetesen rossz hatással lesz a gazdaságra, társadalmi életre is.
- A most megalakult „családbarát” Orbán-kormány szociális terveiről még nem sokat tudni, de azt igen, hogy még mindig nem tervezik emelni a családi pótlékot vagy a nyugdíjminimumot...
- Ezek nélkül pedig elmarad a gyermekvállalás az alacsony jövedelműek körében. Egyre több a leszakadó, esélyvesztett gyerek és felnőtt, akikről nem vesz tudomást a kormányzat. Vagy azt állítják, hogy nincs ilyen probléma, vagy azt, hogy aki akar, az érvényesül, mivel ők bőkezűen támogatnak mindenkit - gondoljunk a közmunkára, adókedvezményre, lakástámogatásra. Az ugyanakkor tény, hogy a családi pótlék, gyes, minimálnyugdíj összege 10 éve nem változik, a házi betegápolás, rokkantellátás csökkent. Ez világos üzenet: akinek ennyije van, az ennyit is ér, ha ebből kellene megélnie, biztosan nem fog, de ők nem is számítanak. A születések számának növelésekor is egyértelmű, hogy a cél a magasabb státusúak elérése. Ezt célozza a teljességgel zűrzavaros és káros intézkedés, ami lehetővé teszi például a gyes és gyed melletti teljes munkaidős munkavállalást, ami nyilván csak a magas jövedelműeket, alkalmazásban állókat segíti aránytalanul, akik gyerekeinek elérhetők a jó színvonalú napközbeni ellátások, szabadidős programok, szünidei táborok. A szegényeket, hátrányos helyzetűeket igyekeznek akadályozni a gyermekvállalásban, tehát nem az a cél, hogy nőjön a születések száma általában, hanem hogy ott szülessenek meg a gyerekek, ahol biztosítottnak látszik a “magyar nemzet” fennmaradása, bármit is jelentsen ez. Ez súlyosan gyerek és társadalomellenes politika.
- Az eddig felsoroltak alapján nehezen lesz sikeres a meghirdetett demográfiai program.
- Ha össztársadalmi érdekként elfogadjuk, hogy több gyerek szülessen, és ők majd képesek legyenek hozzájárulni a nemzetgazdaság boldogulásához is a sajátjukon kívül, az jelentős befektetéseket és politikai elköteleződést jelent. Sokféle számítás, kutatás készült és készül a különféle szolgáltatások, ellátások társadalmi megtérüléséről, az egészségügy, oktatás, munkahely-teremtés, lakhatás területén, és ezek egyértelműen azt bizonyítják, hogy a legjobb befektetés az állam, a közösség részéről az, ha jó minőségű, mindenkit elérő megelőző, korai támogató programokat finanszíroznak, és szükség szerint segítik a fokozottabb ellátást igénylőket, mert ez szolgálja a gazdasági növekedést, a társadalmi kohéziót, szolidaritást és mindenki jóllétét. Ehhez azonban hosszútávú politikai elkötelezettségre van szükség. A jelentős pénzügyi és szakmai befektetés mellett, a közvélemény megnyerésére is szükség lenne tájékoztatással, meggyőzéssel, világos és érthető beszéddel. Ez a jelenlegi puskaporos hangulatban kevéssé vonzó a politikusok és döntéshozók számára, hiszen ezek 10-15 éves megtérülések, nincs gyors siker. Továbbá arra köteleznék a magas jövedelmű, vagyonos rétegeket, hogy nagyobb mértékben járuljanak hozzá a közjó megteremtéséhez, és mindenki fogadja el, hogy nem csak egyéni, családi feladat a gyerekek jó színvonalú gondozása, felnevelése, a betegek és más okból rászorulók átmeneti, vagy tartós segítése. Ezzel sajnos ma nehéz választást nyerni és hatalmon maradni. Pedig ez a megközelítés jelentősen csökkentené a feszültséget, erőszakot, megbetegedéseket, korai halálozást.