- Mikor olvasta utoljára Ray Bradbury regényét?
- Akkor olvastam először, amikor kiderült, hogy szerepelek majd a filmben. Tudom, hogy sokaknak vannak asszociációik a művel kapcsolatosan, de nekem nem Bradbury volt a hősöm, hanem Kurt Vonnegut. De ha életem meghatározó könyvét kell megneveznem, akkor az J. D. Sallinger Kilenc története. Egy időben sokat olvastam Richard Yates-t. Az olyan egyszerűen emberi szerzőket is kedvelem, mint Bukowski, akik nem köntörfalaznak, hanem a lényegre törően fogalmaznak. Nem szeretem az ötszáz soros, lilaködös mondatokban szépelgőket.
- Ha már szóba hozta Bukowskit: fontos-e, hogy a művész milyen ember?
- Értem én az iróniát a kérdésben, hiszen én alakítom tűzőr parancsnokot a Fahrenheitben, aki nagy monológot tart arról, hogy az írók és a művészek gusztustalanok. Civilben nálam nincs kettős mérce: ha jól tudom, Sallinger sem volt az a mintapolgár. A világ legnagyobb művészei zaklatott lelkű emberek. Nem lehet sebek nélkül visszatérni a sötét oldalról.
- Németországban azzal a szlogennel reklámozzák a Fahrenheitet: a könyv ami segít megérteni a Trump-rendszert.
- Hát, én ezt a szlogent nem szívesen tenném magamévá, bár elismerem, találnánk utalásokat a regényben. De nem tartom Donald Trumpot annyira intelligensnek, hogy eszébe jusson olyasmi, hogy a világon az összes könyvet el akarná égetni. Nem hiszem, hogy rettegne bármilyen irodalmi műtől, mert nem tartom elképzelhetőnek, hogy valaha olvasott is egyet. Az viszont fontos, hogy beszéljünk a tudással járó hatalom jelentőségéről, az igazság erejéről.
- Épp erről szól a Fahrenheit: a történelemhamisításról.
- Merem remélni, hogy amit gondolok, azzal a legtöbb ember egyetért: elegem van az álhírekből és az agymosásból. Ami probléma, hogy a legtöbben csak panaszkodnak, de valójában nem tesznek ellene semmit. A filmben Clarisse mondja ki a legfájdalmasabb mondatot: mi akartunk hazug világban élni. Megadtuk magunkat a technológiával szemben is: az értelmiség esett el elsőként. Tudósok és művészek játszanak ostoba játékokat a mobiljukon. De visszatérve az előző kérdéshez: sosem egy ember a bűnös, mindenki felelős. Ha nem tetszik a világ, változtass rajta.
- Segítsen, hol kezdjük?
- Ne hagyjuk, hogy az interneten és a social medián keresztül manipuláljanak minket. Nem tudom, hogy ezzel megoldok-e valami globális problémát, de legalább nincs tele a fejem mindenféle baromsággal.
Nem volt könnyű helyzetben Ramin Bahrani. Ray Bradbury 1953-ben megjelent regénye irodalmi körökben szenzációnak számított, majd a zseniális Francois Truffaut filmváltozata 1966-ban a mozgóképes világban is fogalommá tette a könyvégestést központba helyező disztópiát. 2018-ban nyilván nem lehetett megismételni a regény és a korábbi film fordulatait, tovább kellett gondolni, ha úgy tetszik napjainkra aktualizálni a cselekményt. Például, Bahrani verziójában nincs kötelező családmodell, Montag (Michael B. Jordan) a tűzőr szingli mintapolgár, egészen a kétely felszínre töréséig a rendszerrel kapcsolatban. Beatty tűzőrparancsnok (Michael Shannon) tökéletes agymosó-mester, Clarisse McClellan (Sophie Boutella) pedig felvilágosodás és a szexualitás metaforája. A könyvégetés manapság is kellőképpen ijesztő tett – noha az olvasás ma már nem egészen azt jelenti, mint ötven éve, csakúgy, mint a tévézés sem. Nem szeretnék spoilerezni, így csupán megjegyzem: sikerült továbbgondolni az irodalmi alapanyagot és a netes univerzumot kontextusba helyezni. Azon pedig, hogy ezt egy nagy multinacionális cég gyártotta le (ellenben az 1966-os verzióval, amely európai szerzői film volt), nem győzök csodálkozni.
- Hogy viseli a sztárlétet?
- Nem vagyok sztár. Chicagóban kezdtem a pályát, ingyen vállaltam szerepeket színházakban. Aztán felfigyeltek rám, néhány alkalommal szerencsés voltam. De ez nem változtatott rajtam semmit. Néha elképzelem, mi lenne, ha nem színészkednék. Talán zenélnék – azt is lehet ingyen csinálni.
- Nem túl szerény?
- Nem hiszem. Őszintén mondom.
- Harvey Weinstein utolsó filmjében, a The Current War-ban főszereplő, és most úgy néz ki, ez a mű el is tűnik a zavarosban.
- Rettenetesen csalódott vagyok, hogy a film nem kerül szélesebb közönség elé, mert nagyon releváns történet mesél el. Tudja, a Weinstein Company-nál nem csak barmok dolgoztak. A botrányhoz már nem tudok mit hozzátenni. Talán csak annyit: nagyon jó lenne, ha minden ember tisztelné a másikat, de lássuk be, ez sokaknak nem megy. Illetve, most, hogy nagyon sok emberről lerántják a vizes lepedőt, nem értem, hogy politikusok miért tehetnek meg még mindig bármit bármiféle retorzió nélkül. A #meetoo kampány a Trump korszak legnagyobb paradoxona: őt mikor fogja valaki felelősségre vonni?
- De mégis, az amerikaik több mint negyven százaléka még mindig támogatja.
- Nem akarok senkit sem megsérteni, de az a gyanúm, hogy ezek az emberek nem tartoznak a társadalom legtájékozottabb polgárai közé. Illetve, a másik eset, hogy nem gondolkoznak globálisan a világ dolgairól, hanem csak a saját privát életük érdekli őket. Ez az amerikai álom: az ország sok részén magányosan élnek az emberek, küzdve a munkanélküliséggel. Sajnálom őket, de abban tévednek, hogy a problémákból bármit is megold majd Trump. Nem tudja, de nem is akarja.
Michael Corbett Shannon amerikai színész és zenész. 1974-ben született a Kentucky állambeli Lexingtonban. Színházban kezdte a pályafutását, majd felfigyelt rá Jeff Nichols rendező, akinek az eddig összes filmjében szerepelt: Fegyverek és emberek, Take Shelter, Mud, Midnight Special, Loving. Kétszer jelölték Oscar-díjra a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában: A szabadság útjai és az Éjszakai ragadozók című művekért. A magyar nézők a Boardwalk Empire – Gengszterkorzó című sorozatból is ismerhetik.
Infó: Fahrenheit 451, Bemutatja a HBO és a HBO GO
