DK;gyerekszegénység;

- DK: a gyerekszegénységet csökkenteni kell

A kormány elsődleges feladata a gyerekszegénység mérséklése - hangoztatta Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke gyereknap alkalmából tartott vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A DK politikusa szerint politikai és morális okokból is fel kell hívni a figyelmet a nehéz sorsú gyermekekre. Niedermüller Péter kijelentette: minden statisztika azt mutatja, hogy az elmúlt nyolc évben nem sikerült lényegesen csökkenteni a gyerekszegénységet. A szegény családokban, leszakadó régiókban felnövő gyermekeknek esélyük sincs, hogy felvegyék a versenyt szerencsésebb sorsú társaikkal.

Az ellenzéki politikus szerint az nem érdemi változás, ha pár ezer forinttal nő a legszegényebbek jövedelme, a Központi Statisztikai Hivatal pedig már nem mér bizonyos paramétereket. Ha valóban olyan kiválóak a gazdasági adatok, mint ahogy azt Varga Mihály pénzügyminiszter állítja, akkor azonnal tenni kell a nehéz sorsú családok felemeléséért - mutatott rá a DK alelnöke.

Közölte: a DK követeli, hogy a nyári szünetben is biztosítsanak napi háromszori étkezést a rászorult gyerekeknek.
Megítélése szerint a szociális, társadalmi, mentális problémák egymásra halmozódnak. Van, ahol éhesen mennek iskolába a gyerekek, Észak- és Északkelet-Magyarországon pedig a fiatalok jelentős része ragasztóból, patkányméregből, vegyi anyagokból kotyvasztott tudatmódosítókon él, miközben éppen ezekben a régiókban hiányoznak leginkább a gyerekpszichológusok, mentális programok - mondta Niedermüller Péter. Az nem megoldás, hogy kiemelik a gyerekeket a szegény családokból - tette hozzá.

Niedermüller Péter azt is hangsúlyozta, hogy a gyerekek sérelmére elkövetett erőszak minden formája, minden körülmények között elfogadhatatlan. A törvény teljes szigorával kell lesújtani az iskolákban, sportegyesületekben, egyházi közegben előforduló szexuális erőszakra, de még a rakoncátlan gyerekeken elcsattanó "tasli" sem elfogadható - mondta a DK alelnöke.

Az LMP új elnöksége legfontosabb feladatának a párt vidéki hálózatának megerősítését tartja - jelentette be Keresztes László Lóránt, az LMP szombaton megválasztott társelnöke a párt előrehozott tisztújító kongresszusán vasárnap Székesfehérváron.