Bizonyára sok rendszeres hangverseny-látogatónak feltűnt, hogy az utóbbi években milyen sok ifjú orosz zongoraművész, hegedűs jelenik meg a budapesti hangverseny pódiumokon. Régebben is több csodálatos művészt ismerhettünk meg a hatalmas országból, gondoljunk csak Richterre, Gilelszre, vagy Ojsztrahra. Bár mind gyakrabban szerepelnek – nem csak honfitársaik műsorán – Prokofjev, Sosztakovics alkotásai is, azért még mindig a legismertebb romantikus szerzők, Csajkovszkij, Muszorgszkij művei hangzanak fel legtöbbször.
A 19. században a feladat az oroszok számára is a nemzeti karakterű, ugyanakkor a legmagasabb rendű klasszikus zene megteremtése volt. Jórészt erről az izgalmas világról szólnak az Orosz kerékvágás című kötet összegyűjtött tanulmányai, azokról a komponistákról, akik nem a „német kerékvágásban” – ahogy Glinka írta – szerették volna futtatni az orosz zene szekerét. Papp Mártával és férjével, Bojti Jánossal – aki társa volt a kutatásokban –, beszélgettünk a könyv megjelenése kapcsán. A házaspár felhívta figyelmünket: nem csak az említett zeneszerzők jelentek meg az utóbbi évtizedekben hangsúlyosabban: Rachmaninov zenéjének új élete nálunk Kocsis Zoltánnak köszönhető, aki még a nyolcvanas években lemezre játszotta összes zongoraversenyét, de két éve bemutatta fiatalkori egyfelvonásos operáját, az Alekót is. Rachmaninovot a dallamos, későromantikus stílusa éltetheti, mellette Sosztakovics is valóságos reneszánszát éli a világban. Az ő népszerűségének az is oka, hogy nagyzenekari műveivel Mahler művészetének – mondhatni – folytatója. Prokofjev balettjeit amúgy is rendszeresen játszották, játsszák az operaházak, gondoljunk csak a Rómeó és Júliára. Sosztakovicsról meg kell még jegyezni, ő tán leginkább a par excellence szovjet zeneszerző. A sztálini érában persze csak komoly kompromisszumok árán alkothatott, de ennek ellenére nagyon értékes életművet hozott létre, amely azt a világot hűen fejezi ki. A könyv egyik tanulmánya éppen arról szól, hogy Szolomon Volkov, az Amerikába kivándorolt szovjet zenetörténész Sosztakovics könyve vajon mennyire tekinthető hiteles dokumentumnak, tudtuk meg a zenetudós házaspártól.
A könyv fele Muszorgszkijról szól. Személyes kötődés ez vagy valóban ekkora a súlya kor figurái között? Több mint tíz évig dolgozott a két magyar zenetudós annak a huszonegy éve megjelent kötetnek az összeállításán, amely a zeneszerző levelezését, és a vele kapcsolatos dokumentumokat tartalmazza; már zeneakadémista korunkban kiderült: ő mindkettőjük érdeklődésének középpontjában áll. Körülnéztek a világban, van-e róla jó nagymonográfia. Nem találtak, így kezdték el a saját kutatásaikat, amelynek eredménye a dokumentumkötet és több tanulmány. Ezek néhányát tartalmazza a kötet.
Csajkovszkij viszont nem szerepel önálló tanulmányban az Orosz kerékvágásban. Ő milyen helyet foglal el abban a világban? Ő az a zeneszerző, akit a szakma és a nagyközönség is a leginkább orosznak érez - tudjuk meg. Mellette Muszorgszkij nem szerepel annyira a köztudatban, abban az időben legalább is, amikor kutatták, nem voltak utcák elnevezve róla, még emléktáblája sem volt. Sem a cári, sem a szovjet rendszerben nem találta meg a helyét, nehezen lehet megtalálni a kulcsot zenéjéhez, munkássága kevésbé van feltárva, minta többieké. Ebben szerepe van Borisz Aszafjevnek, aki a szovjet zenetudomány meghatározó alakja volt: az ő ideologikus nézeteivel mindmáig küzdenek a terület tudósai. Az is nehezíti megismerését, hogy Rimszkij-Korszakov szisztematikusan javítgatta, átírta kortársainak a műveit, így az övéit is, megnehezítette azok valódi természetének megismerését. Mindezekről bőven olvashatnak Papp Márta könyvében.
Cikkünk elkészülte után kaptuk a hírt, hogy elhunyt annak egyik megszólalója Papp Márta. Az írást eredeti formájában közöljük.
