Veszprém belvárosa szinte teljesen kiürült pünkösdvasárnap délutánra. A nyarat idéző napsütésben oly’ kellemesen lengedezett a szél, hogy az ember szinte érezte benne a közeli Balaton érintését, így nem meglepő, hogy sokan inkább a város zajától távol töltötték az ünnepnapot.
Azok, akik mégis maradtak, feltűnően egyfelé vették az irányt: már órákkal a párharc kezdetét megelőzően megindultak a – jellemzően csapatuk valamelyik volt vagy jelenlegi mezét viselő – drukkerek a Veszprém Aréna irányába, a hazai szurkolók törzshelye előtti buszmegálló előtt pedig már jóval a kezdés előtt is lengtek a zászlók, szóltak a dalok.
Hiába, nagy meccset rendeztek az arénában – az idény utolsó mérkőzését.
Persze, egy Veszprém–Szeged bárhol, bármelyik sorozatban szuperrangadó, ha férfi kézilabdáról van szó, ezúttal viszont az aranyérem volt a tét. Az áhított sikerhez előzetesen az a Szeged állt közelebb, amelynek az idényéről az ősszel (amikor szinte megmagyarázhatatlan pontvesztések sorát produkálta az együttes) már-már lemondtak, a múlt vasárnapi „odavágón” viszont négygólos előnyt szerzett.
A tétnek megfelelően a feszültség szinte tapintható volt az első labdaérintés előtt. A bemutatásnál elsőként pályára lépő szegediek szemmel láthatóan nagyon koncentrálva várták, hogy a helyi műsorközlő parkettre szólítsa a veszprémieket is, akik egymást és a közönséget hergelve készültek a mindent eldöntő összecsapásra. A hangulatra előzetesen nem lehetett panasz: a kékbe öltözött szektoron kívül pirosba borult az Aréna, mintegy 5000 ember várta, hogy a csapatok eldöntsék, ki a jobb.
Még mielőtt útjára indult volna a labda, egy sportszerű gesztus keretében a pályára szólították Zubai Szabolcsot is, aki bár még a Szeged keretének tagja volt, a következő idénytől a másodosztályba kieső Orosháza csapatát erősíti. A Szegeddel kapcsolatban a közelmúltban nem túl hízelgően nyilatkozó Zubait a veszprémiek nevében Gulyás Péter köszöntötte – mindez azért különösen pikáns, mert a volt válogatott játékos korábban azt mondta, nem számít rá, hogy Szegeden hasonlóban része lesz.
A finálé második mérkőzése aztán szegedi szempontból álomszerűen kezdődött: a meglévő fór előbb Mario Sostaric révén öt, majd Jonas Kallman góljának köszönhetően hatgólosra duzzadt, egy másik sportágból kölcsönzött hasonlattal élve tehát repülőrajtot vett a vendégcsapat. A teljesen ledöbbent házigazda szurkolói a 7. minutumban, 4-1-es szegedi vezetésnél már ébresztőt fújtak, csapatuk azonban nem találta a kékek ellenszerét: a 17. percben 5-11-et mutatott az eredményközlő. „Hol a csapatunk?” – kántálta a közönség.
A kék lelátórészen hangoskodóknak a folytatásban is több öröm jutott. Stas Skube tarthatatlan volt, a vendégek pedig magabiztosan kézilabdázva növelték előnyüket: az első fél óra végén 17-14-re vezetett a Szeged, amely ekkor összesítésben héttel állt jobban. Hazai szempontból a feladat majdnem annyira reménytelennek tűnt, mint akkor, amikor a Veszprém kiesésével végződő márciusi Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágója előtt szintén héttel volt lemaradva a bakonyi együttes.
A térfélcserét követő első pillanatokban Mikler Roland fontos védéssel jelentkezett, majd Dragan Gajic hetesből hozta fel kettőre a Veszprémet. A differencia hamarosan elillant, a 40. percben Blaz Blagotinsek egalizált (először a visszavágón), kettővel később pedig miután Renato Sulic vezetéshez juttatta a házigazdát, a szegedieket felkészítő Juan Carlos Pastor időt kért. A veszprémi lendületet ugyanakkor a szusszanásnyi szünet sem fékezte: Gajic találata után tovább közeledett a Veszprém – a gól pillanatában valami egészen elképesztő hangrobbanástól remegtek meg a sportcsarnok falai.
Támadásban több pontatlanság jellemezte a következő perceket, a találkozó és a szezon utolsó 600 másodpercére 22-21-es veszprémi vezetésnél fordultak a felek. Az egész összecsapásra jellemző felfokozott hangulatban zajló végjáték – az előzményekhez hasonlóan – hősies küzdelmet hozott, alig egy perccel lefújás előtt például hárommal is vezetett a Telekom, mely a legvégén a végső győzelemért támadhatott, újabb fordulatot azonban már nem tartogatott az idény.
Tizenegy év után újra Szegedre került az aranyérem – óriási szegedi ünneplés vette kezdetét a Veszprém Arénában.
