Ha az egyhuzamban eltöltött hivatali időt vesszük önmagában alapul, akkor a most távozó Fazekas Sándor agrárminiszter az elmúlt 150 év egyik legnagyobb formátumú alakja. E szempontból kizárólag Váncsa Jenő, a kései Kádár-kor tárcavezetője előzi meg négy és fél hónappal, a rangsorban viszont mögötte van a mezőgazdaság modernizációját a millenniumi időkben minden eszközzel segítő Darányi Ignác, mintegy négy héttel lemaradva. (A pontosság kedvéért: Darányi összesen 12 évig volt miniszter, második ciklusa négy évig tartott.)
Ha azonban működésének egészét próbáljuk átrostálni abból a szempontból, hogy ennyi hivatali nap után hagy-e valamit örökségül az utódoknak, akkor bizony sokra nem jutunk. A távozó miniszter az orbáni világ tipikus képviselője. Még szinte meleg a zsebében a jogi diploma, amikor politizálni kezd. Belép az akkor alakuló, kezdetben radikálisan liberális Fideszbe, és az ország legfiatalabb polgármesterévé választják meg szülővárosában, Karcagon. Idővel országgyűlési képviselővé is válik, bekerül a megyei elnökségbe és simulékonyan alkalmazkodik a párt éppen aktuális politikai kanyarulataihoz. Szorgalmas végrehajtóként teszi mindenkori dolgát és alighanem emiatt figyel fel rá a jelenlegi kormánypárthoz 2010-ben még ezer szállal kötődő üzleti érdekkör. Jelesül Nyerges Zsolt Közgép-résztulajdonos - a legenda szerint az ő meleg ajánlásával kérte fel Fazekast Orbán Viktor földművelésügyi miniszternek. Ez a szakmában némi csodálkozást keltett, mert az új tárcavezető addig legfeljebb fogyasztóként vett részt az élelmiszer-ágazatban.
Ám mindezekkel együtt 2010-ben a komoly társadalmi támogatást kapott Fidesz nagyon korrekt és ma is vállalható agrárprogramot készített. Kezdve az alapvető viszonyokat kedvezőtlenül befolyásoló, erősen féloldalas gabona-hús egyensúly helyreállításánál, az élelmiszer-biztonság szerepének erősítésén keresztül, a fejlesztésre alapozó támogatás-politikán át egészen az átlátható és a spekulánsokat kiszűrő birtokpolitikáig. A program tartalmazta a hazai termelés fokozottabb importvédelmét, valamint a helyi kistermelői értékesítés erősítését is. Némelyek szerint kissé túlzó volt a tervezet „nemzeti jellege”, de a választott eszközök tisztességéhez és gazdaságilag is igazolható céljaihoz kétség sem férhetett.
Aztán nagyon rövid időn belül kiderült, hogy a gyakorlatban ez az egész, úgy ahogy van, igazából felesleges. A kormányzat megszorongatta ugyan az élelmiszer-kereskedő multikat, de ettől az ágazaton az importnyomás cseppet sem enyhült, sőt kis mértékben növekedett is. (Jelenleg optimista becslés szerint is 30 százalék körül van.) Az állatállomány bővítése is szép álom maradt egyelőre, noha a miniszterelnök személyesen ígérte 2020-ra például a sertésállomány megduplázását. Arról nem is beszélve, hogy mindezt milyen suta szakmaisággal próbálták a közvélemény elé vinni - "egy porta-egy koca" szlogennel.
Ha azonban a miniszter valóban komolyan vette volna mindazt, ami saját programjában áll, s azt netán a jó erkölcs szemüvegén keresztül is vizsgálta volna, akkor csak működése első ciklusában három ok miatt is le kellett volna mondania. Ezek közül legsúlyosabb az állami földértékesítés kialakított gyakorlata. Nagyon gyorsan kiderült, hogy a félmillió eladott állami hektár egyáltalán nem a kis- és közepes gazdaságok birtokába került, hanem elsősorban a kormánypárt üzleti holdudvarának vagyonát gyarapította, elképesztően kedvező befektetésként. Az eljárás során mindenféle szakmai és erkölcsi szempont háttérbe szorult, így sikerült például kihúzni a földet Közép-Európa legjobban működő, piaci méretekben is termelni képes ökogazdasága alól Kishantoson. "Nem ezt ígértük!" – fakadt ki jogos felháborodásában a tárca Orbán által is többször professzor úrként emlegetett államtitkára, Ángyán József, aki a történtekből levonta a következtetéseket és távozott hivatalából. A másik nagyon kínos történet az volt, mikor kiderült, hogy a tárca bizonyos felső utasításokra pénzt helyezett el egy olyan brókercégnél, ami később összeomlott – csak a közvetlen anyagi kár megközelítette a félmilliárd forintot, mégis minden érintett vezető a helyén maradhatott. A harmadik kellemetlen szituáció (amiből Fazekas szintén angolnaként tudott kisiklani) a karcagi "bróker Marcsi" ügye volt, amiről a miniszter következetesen azt állította, hogy semmit sem tudott az egészről, ám polgármesteri idejéből előkerült egy előterjesztés, amelyben a hölgyet barátsággal és bizalommal ajánlja a városi közgyűlés figyelmébe. Az, hogy miniszteri működésének utolsó heteiben olyan blődséget tudott állítani, hogy a migránsok miatt majd tücsköt-bogarat kell ennünk, már szinte fel sem tűnt.
Mindeközben tétlenül nézte, hogy tárcájától alapvető jogköröket vonnak el, a vidékfejlesztés sok ezer milliárdos ügyeit Lázár János mindenügyi miniszter ölelhette keblére és szinte a semmiből kiépült egy olyan agrárkamara, amelyben egyes szakmai vélemények szerint átgondoltabb és koncepciózusabb munka folyik, mint a minisztériumban. Ráadásul a kamara, illetve a kormánnyal stratégiai megállapodást kötő gazdaköri szervezet vezetése volt olyan bölcs (amire Fazekas nem volt képes), hogy az ágazati, netán hivatali-hatásköri vitákat ne vigye ki akár csak egy félreérthető mondattal is a szélesebb nyilvánosság elé - rákényszerítve akár a miniszterelnököt is, hogy kellemetlen kérdésekben személyesen nyilvánuljon meg. Így aztán Fazekas végképp sok vizet nem zavaró háttéremberré vált. S ebben a miniszter személyes döntései is szerepet játszottak. Legalább részben.
Soha nem fogjuk megtudni, hogy Fazekas mikor és miért váltott át kiránduló üzemmódba, vajon saját elhatározása volt-e, vagy mondták neki, hogy mostantól inkább csak tekintsen meg felújított falusi vizesblokkokat, és kóstolgasson mindenféle falunapokon, de agrárius dolgokról ne nagyon beszéljen. Az utolsó három éve gyakorlatilag ebből is állt. Távozásával nem hagy űrt maga után. Az űr ő maga volt.
