A legendás hajós ember, a kétszeres olimpikon Gyuró, azaz Holovits György, hetvenkét év után hajónemet váltott. Most nem utolsó hajóján, a kecses cirkálón, a Carrerán szeli a Balaton habjait, hanem Kharon ladikján kel át a Styx folyón, hogy immár végtelen útját megkezdje. A vitorlás ember hasonlatos a lovas emberhez. Mindkettőjüket a mélységes alázat jellemzi. A lovas ember lovain keresztül a végtelen természetet tiszteli, a vitorlázó a kiszámíthatatlan vizeket. Minél tehetségesebb egy vitorlázó, annál nagyobb benne az alázat. No meg a tisztelet. Ezekkel a tulajdonságokkal kizárólag erős emberek, jól felépített személyiségek bírnak.
Gyuró nagy ember volt. Erős ember. Nagysága nem csak a vízen mutatkozott meg. Nem úgy van az, hogy valaki a vitorlázásban kiemelkedő, az életben meg átlagos. Ha így lenne, akkor valami nem stimmelne. De nála minden stimmelt. Ha beléptél a vitorlás boltjába, szeméből a Balaton fénye, méltósága sugárzott rád. Nála te is méltónak érezted magad. Talán még igazságosnak is. Nem is vásárolni jártam hozzá, hanem pancserként a vitorlázók szabad, de nagyon fegyelmezett világához dörgölőzni. Meg tanulni. Nem csak a vitorlás dolgokat, hanem emberséget, tisztességet és őszinteséget. A legfontosabbakat.
Szokás ilyenkor mondani, nagy űrt hagy az eltávozó maga után. Ő semmiféle űrt nem hagy. Tovább él három fiában, a feleségében, tekintete ott van mindahányuk tekintetében. És ott él a barátai lelkében, akik tőle tanultak vitorlázást és emberséget. Barátai megszámlálhatatlanok. Egykori miniszterelnöktől kezdve, a már szintén égi vizeken vitorlázó Bujtor Pistáig, végtelen a sor.
Kedves Gyuró, nem szomorkodunk. Sőt ígéretet teszünk arra, hogy a Tőled tanultakat betartjuk. Már csak azért is, ha lepillantasz ránk, örömöd leljed a világunk és a mi látványunkban. Isten Veled.