A 70 éves Izrael egyre inkább önállósul, néha úgy érezzük, elszakad a diaszpóra zsidó közösségeitől, Közép-Európától, ahol a cionizmus született. A magyar zsidóság, Izrael bölcsője kulturális híd lehet az ünnepelt ország és a mi régiónk között.
Most vasárnap 35 fát ültetett a Szent István Parkban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Izrael állam megalakulásának 70. évfordulóját köszöntve. Azért 35-öt, mert a másik 35-öt Izraelben, Jeruzsálem mellett már elültettük pár hete. A magyar zsidók nem csak Izrael 70 éves fennállását ünneplik most, hanem Magyarország és Izrael több szálon összekapcsolódó történetét is. A fák túlélnek minket, ők a közös történelem tanúi.
Egy református prédikátor, Farkas András már a XVI. században a magyar és a zsidó nép történelmének rokon vonásairól szólt. Később, a XIX. században pedig Pesten született meg a politikai cionizmus két talán legfontosabb alakja, Max Nordau (Nordau Miksa) és Herzl Tivadar. A cionizmus bölcsőjét nálunk ringatták, ott, ahol ma is Közép-Kelet Európa legnagyobb zsidó közössége él. Erről a Mazsihisz székházában, Herzl szülőhelyét meglátogatva maga Benjamin Netanjahu is beszélt.
Az izraeli politika Teddy Kolleket, Jeruzsálem legendás polgármesterét is Magyarországnak köszönheti. Izrael Efrájim Kishontól, a pesti zsidó humortól tanult meg nevetni, és szomorú elsőség, de a zsidómentő, nácikkal kényszerűségből tárgyaló cionista újságíró, Kasztner Rezső lett az első politikai gyilkosság áldozata az újjáéledt államban. A jelenlegi Izrael talán legfontosabb ellenzéki politikusa Jair Lapid, a legendás Tommy Lapid fia szintén magyar származású, és többször is tanújelét adta már, mennyire fontosak számára magyar gyökerei.
Sokan mentek ki 1945 és 1956 után abba az Izraelbe, amellyel 1967-től már nem volt diplomáciai kapcsolata az akkori szovjet tömbnek, így Magyarországnak sem. A magyarországi Izrael-ellenesség erős politikai irányként erősen korlátozta a zsidó közösség mozgásterét, bár a szovjet vagy a lengyel változathoz képest enyhébbnek volt mondható. Történelmileg így alakult. Mi, akik Izrael dacos, elszánt szeretetében nőttünk fel, akik a néphadsereg katonájaként szurkoltunk az akkor „imperialista agresszornak” mondott Izraelért a ’73-as, jomkipuri háború során, jól emlékszünk minderre.
Izrael egyik szent városában, az északi Cfáton, ahol a kora újkor kabbalistái éltek, áll a Magyar Zsidóság Múzeuma, amely ezeket a mindinkább történelmi emlékké váló kapcsolatokat megőrzi, hiszen az új nemzedékek már egyre inkább izraeliek lesznek, s kevésbé őrzik a magyar nagyszülők múltját: Izrael népe velük érkezik igazán haza ősei földjére. Történelmi pillanat a 70. évforduló: Izraelben az eleven zsidó múlt lassan az ország távoli történelme lesz. A múlt már nem lesz elég mostantól: újra ki kell találni a magyar zsidóság és Izrael, Magyarország és Izrael kapcsolatait.
Izrael politikailag távolodik az Európai Unió „magjától”, miközben az EU keleti tagállamaival, hazánkkal is egyre mélyül politikai szövetsége. A százezres magyarországi zsidóság a kultúra révén közvetíthetne Magyarország, Közép-Európa és Izrael között, lehetne híd Kelet és Nyugat között, mint régen, Herzl és Nordau idején. A gondolat, amelyből Izrael született, Pesten fogant meg, közöttünk. Lehet még szerepünk nekünk, magyar zsidóknak Izrael és Magyarország közös életében - ennek kellene lennie a jövőben a Mazsihisz egyik fontos „külpolitikai”, kultúrdiplomáciai célkitűzésének. Ezért ültettünk el kétszer 35 fát itt és ott, Pesten és Izraelben. Mert a fák túlélnek bennünket és a jövőnek üzenünk velük.