Irán;Izrael;Szíria;atomalku;

Az izraeli Iron Dome (Vaskupola) rakétavédelmi rendszer egy állása a szír határnál. Illusztráció: JALAA MAREY / AFP

- Az atomalku felmondása után azonnal lőtt Izrael

Izrael elismerte szerdán, hogy előző nap este hadserege csapást mért egy szíriai légi támaszpontra - írja az MTI. Az iráni atomalku Trump általi felmondását követően indult támadásban hivatalosan senki, sajtóértesülések szerint 9 ember halt meg. Iráni hadi eszközök lehettek a célpont.

Jiszráel Kac hírszerzési és közlekedési miniszter a Jediót Ahronót című újság honlapján, a yneten jelentette be, hogy az izraeli légierő hajtotta végre a légicsapást "Az irániak támadással fenyegettek, és mi ezt meghiúsítottuk"- közölte Kac néhány órával a Damaszkusztól délre történt támadás után. Kac szerint Izrael azt szeretné elérni, hogy az irániak kivonuljanak Szíriából. Ennek érdekében hétfőn már az Aszad-rezsim megdöntése is felmerült, mint lehetséges eszköz.

A Damaszkusz által azonnal Izraelnek tulajdonított légicsapásban kilenc Iránhoz köthető fegyveres is életét vesztette, számol be a Times of Israel. Kilenc halottról adott hírt a szíriai harcokat nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) is. A szír hatóságok szerint viszont a támaszponton csak anyagi károk keletkeztek.

A támadás néhány órával azután történt, hogy Donald Trump, amerikai elnök bejelentette, felmondja az iráni atomalkut - írja az Euronews. Trump közlése után az izraeli hadsereg óvóhelyek megnyitására adott utasítást a Golán-fennsíkon, és légvédelmi egységeket telepített az északi határvidékre, miután szokatlan iráni csapatmozgásokat észleltek Szíriában.

Megkezdte az egyeztetéseket az Irán elleni szankciókról a vállalatokkal Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter kedden, a kora esti órákban - írja az MTI. Augusztusban a minisztérium minden engedélyt visszavon, amely amerikai vállalatoknak lehetővé tette, hogy üzleti tárgyalásokat folytassanak az országgal.