A háború előtti iskolákban, akárcsak a rendszerváltás előtt a keresztény családokban szokás volt, hogy a tanév elején a templomban segítségül hívták a Szentlelket (Veni Sancte), a bizonyítványosztás után pedig hálát adtak a kapott támogatásért (Te Deum). Ez a parlament alakuló ülésnapját a T. Házban istentisztelettel kezdő Fidesz-frakció tagjai közül bizonyára sokaknak újdonság, mivelhogy anno még a másik – pártállami, ateista – oldalon küzdöttek egy jobb világért. De legalább értsék, hogy mit csinálnak, ha már nem adatott meg nekik, hogy otthonról hozhassák magukkal a mintát.
Ide kívánkozik Süli János Fidesz-képviselő válasza is arra a kérdésre, milyen is lesz az Orbán Viktor által beígért kereszténydemokrata kormányzás: „nem tudom, még nem beszéltünk róla a képviselőcsoportban”. Kedves Süli úr (és a többiek), az a helyzet, hogy mind a kereszténység, mind pedig a demokrácia története évezredekben mérhető, és a kereszténydemokráciáé sem tegnap kezdődött – ha majd egy frakcióülésen kívánnak megismerkedni vele, azt én egy kicsit megkésettnek érzem.
Ami pedig a parlamenti istentiszteletet illeti: van önöknek egy úgynevezett alaptörvényük – maguk írták saját maguknak, így talán okkal remélhetem, hogy azt legalább ismerik –, amiben ez áll: „Az állam és a vallási közösségek különváltan működnek”. Magyarország legfelsőbb államhatalmi szerve az országgyűlés – ha valahol ennek a különvált működésnek szimbolikus jelentősége van, hát a Parlamentben biztosan. A szóban forgó alaptörvény, Európa felvilágosult alkotmányaihoz hasonlóan, a vallást a lelkiismeret (és így a magánügyek) szférájába utalja. Önök viszont az ország házába nem a magánügyeiket intézni, hanem dolgozni járnak – hasznos lenne, ha legalább ebben egyetértenénk, mielőtt megkezdik ezt az új ciklust a három harmad (a nép) szolgálatában.
