Tudomány;Mars;robotgeológus;

- Robotgeológus indul ma a Marsra

Új szondát indít az űrbe a NASA, az InSightot a tervek szerint szombaton lövik fel. Az egymilliárd dolláros amerikai-európai misszió elsőként készül a bolygó belsejének vizsgálatára.

VIZSGÁLAT

Hat évvel a legutóbbi marsi landolás után robotgeológust küld a NASA a vörös bolygóra, hogy az minden eddiginél mélyebbre ásson, és megmérje a planéta hőmérsékletét. Az InSight lesz az első, amely a "Mars-rengések" nyomába ered, valamint a bolygó "reflexeit", vagyis tengelye körüli imbolygását is megvizsgálja, hogy a csillagászok jobban megismerhessék a belső mag méretét és összetételét – közölte Bruce Banerdt, a NASA bolygókutató laboratóriumának vezető tudósa.

Az egymilliárd dolláros (262 milliárd forintos) amerikai-európai misszió elsőként készül a Mars belsejének kutatására, hogy pontosabb képet kapjon a tudomány arról, hogy keletkezett 4,5 milliárd éve a Mars és a Naprendszer többi sziklás bolygója, köztük a Föld is. A Mars a Földnél kisebb és földtanilag kevésbé aktív, eredeti felépítését kevésbé rejtik el a gyakori lemezmozgások és más folyamatok, Banerdt szerint ezért a legkorábbi időszakok "ujjlenyomatait" is magán viseli.

Az űrszonda helyi idő szerint szombat hajnali 4.05-kor (magyar idő szerint 13.05-kor) startol a kaliforniai Vanderberg légi bázisról. Az InSighttal együtt két pénztárcaméretű műhold is indul, ezek a felszállás után különválnak, és hat héten át kísérik az űrszondát a vörös bolygóig tartó útján. A két műhold azért készül az űrbe, hogy kipróbálják, lehet-e rajtuk keresztül kommunikálni az InSighttal.

Mars-misszió indítására csak kétévente, egy néhány hetes időszakban alkalmas a bolygók állása. Az InSight indulását eredetileg 2016 tavaszára tervezték, ám ezt a szeizmométer műszaki hibája miatt el kellett halasztani. A szondát és kísérőit már a kilövés helyére szállították, az utolsó simításokat végzik a beállításokon.

Az InSight a tervek szerint november 26-án landol a vörös bolygón. A tudósok kétévnyi munkát terveznek a vörös bolygón, ami egyetlen marsi évnek felel meg.

Nem foglalkozunk a légzéssel, megelégszünk azzal, hogy életben tart, pedig, ahogy nagyanyáink mondogatták: ha nagy levegőt veszünk, minden jobb lesz. Már a megfigyelése és a tudatosítása is hatalmas változásokat eredményez, fizikailag, lelkileg és energetikailag is.