Hadházy Ákos - szándékai ellenére - igazolta a ma már csak nevében közszolgálati média politikai koncepcióját. Az LMP leköszönt társelnöke előbb az M1 műsorában, majd a Kossuth Rádió 180 perc című adásában használta ki a lehetőséget, hogy egyáltalán behívták. Ezért főleg arról beszélt, amit ő fontosnak tartott, függetlenül a kérdésektől. Így jogot formálhat a közmédia réme címre. Ha ugyan ez dicsőség.
Mindenesetre példát szolgáltatott arra, hogy az ellenzékiekkel csak a baj van. Össze-vissza hablatyolnak, hajtogatják a magukét, ahelyett, hogy hálásak lennének a megszólalási lehetőségért. Bezzeg a kormánypártiak. Tőlük nyugodtan lehet kérdezni (pontosabban: alákérdezni), velük egyet lehet érteni, és egységben szidni a másik oldalt. Mennyivel egyszerűbb.
Nem mintha Hadházynak ne lett volna igaza abban, amit elmondott. Hogy csak Budapesten lehet hallgatni valódi híreket adó rádiókat is, vidéken pedig kizárólag a Kossuth agitációs propagandája fogható. Sulykolják a hazugságokat az ellenzékről, a migránsokról, vagy éppen a szövetséges államokról. S persze joggal említette a burjánzó korrupciót, meg azt, hogy erről a kormányzati csatornákon nem hallani.
Csakhogy így akkor sem lehet viselkedni, ha az ember - a politikus - tisztában van vele, először és egyben utoljára van alkalma kifejteni nézeteit a közmédiában. Meghallgatva a rádiós interjút, nagyon szórakoztató, ahogy a riporter próbálkozik közbevetésekkel, de hiába. Az sem kevésbé, hogy a tévés interjúból kiderül, a kérdező alapvető tényekkel sincs tisztában. De: Vitray Tamástól - aki persze sosem került olyan helyzetbe, mint a mai rádiósok és tévések Hadházyval - tanítványai azt is megtanulhatták, hogy aki felülkerekedik, az alulmarad. Vagyis a diadal csak látszólagos.
És ez az alapigazság nemcsak a riporterekre, hanem a riportalanyokra is érvényes.
