Az istenért, meg ne mondják a miniszterelnöknek, hány éves vagyok! Ha megtudja: már nem kismama, hanem nagymama vagyok, talán nem is szerződik velem. Bár azt ígérte, úgy általában a magyar nőkkel fog megállapodást kötni, zusammen, ahányan csak vagyunk. Méghozzá átfogó demográfiait, 20-30 évre szólót. Nem kell aggódnia, részemről igyekszem elélni addig, és örömmel hallom, hogy ő sem kívánja elhagyni posztját. Ha már így összeszoktunk. Szóval nagyon remélem, nem vagyok kizárva a megállapodásból. A nemzetből már voltam néhányszor, de a női nemből még nem.
Majd összeszedem magam, ha már - mint elhangzott - „a demográfia a nőkön múlik”. Hát rajtam ne múljék: ha mással nem, egy hosszú élet tapasztalataival biztosan szolgálhatok. Például azzal az eddig homályban maradt adalékkal, hogy a nők egyedül nem tudnak, mondjuk így: demografizálni, még a nemzet érdekében sem. Lehet, hogy a megállapodás lendíthet a dolgon. de annyit nem, hogy az apákat nélkülözni lehessen. A humorista(nő) Smuzewitz Ilona is arra figyelmeztet a Hócipőben, hogy a kisbabák születéséhez vezető megoldásoknak csak „a második leghatékonyabb módja a szerződés”. A hatékonyság növelésére ő még a végső fegyver: a nemzeti konzultáció bevetését is javasolja („Akarja-e, hogy Brüsszel mondja meg, ki és mikor szülhet?”). Én azért idáig nem mennék. A nemzeti konzultációba a férfiak is bekapcsolódhatnak, és amíg kormányszinten el nem dől, van-e közük az egészhez, ez nem volna helyes.
A férfiak apai képességeinek megítélése még vita tárgya. A kerületi lap pl. Vajda Zoltán ellenzéki képviselőjelölttel kapcsolatban felvetette: a szerencsétlen pusztán kompenzációt keres a közéletben arra, hogy ebből a szempontból nem kielégítően teljesít, hiszen csak három lánya van, szemben a fiúkat nemző fideszes riválisával. (Ez kicsit összezavart, most akkor Vajda lányaival fivéri gyámolítás híján is lehet majd átfogó megállapodást kötni, vagy azért a nők jogainak is vannak határai?) A politika és a demográfia ilyetén összefüggése új perspektívát nyitott meg a kormánypárti sajtó számára: a Pesti Srácok felfedezte a szombati tüntetések résztvevőinek igazi baját: „ijesztően feszültnek és kielégítetlennek tűnnek… Valaki szólhatna nekik, hogy a szex sokkal jobb.”
Rám ne számítsanak, én biztos nem szólok, ilyen feliratú táblát pláne nem viszek, mert a fiatalok félreértenék. Ebben az élemedett korban pedig nem szívesen lennék köznevetség tárgya. De két dologban osztom miniszterelnök úr álláspontját. Egyrészt abban, hogy a kisbabák születése nagy boldogság, minden támogatást megérdemel, másrészt, hogy mi, magyarok tényleg aggasztóan fogyunk. Végképp nem akarom a kormány szemére hányni, mert ez sokkal több mindenen múlik, de történetesen az egyik legrosszabb év 2017-ben volt, amikor 40100-zal kevesebb kicsi született, mint ahány társunkat elvesztettük. Közismert, hogy ma már minden 6. gyerek a külföldre vándorolt családokban, odakint születik, illetve ennyit anyakönyveztetnek nálunk, a valóságos szám nagyobb. A kitelepülés bizonytalanságai ellenére ott arányosan nagyobb a magyar fiatalok gyerekvállalási kedve, mint itthon.
Gond tehát valóban van. Az Orbán-kormány nem is először vállalkozik megoldásukra. Matolcsy még miniszterként írt 2012-ben koncepciót „Új baby boom, a középosztály gyermekvállalási forradalma” címmel. Révész Máriusz vezetésével 2013-ban demográfiai munkacsoport alakult. 2017-ben maga Orbán jelentette be a kormány akciótervét. Németh Szilárd igazi stréberként rákontrázott a világ, illetőleg a Kárpát-medence teleszülésének projektjével. A forradalom, valamint a teleszülés elmaradt, annak ellenére, hogy a korábbi és a mostani tervek között számos hasznos is akadt, amely egyes rétegeknek komoly segítséget jelentett.
Marosán György Népszava-cikkének megfogalmazása szerint persze nem működhet, ha a nőket „önreprodukáló automatának” tekintik, amelybe felül be kell dobni a pénzt, és alul kijön a gyerek. De ezeknek a demográfiai programoknak ezen felül is van két súlyos születési hibájuk, ezért maradnak torzók. Egyrészt – ahogy Matolcsy büszkén vállalta - csak a középosztály szülési kedvét élesztgetik, és durván érzéketlenek a szegény családok már megszületett gyerekeinek sorsa iránt. Akik maradhatnak éhesek, kerülhetnek az oktatás zsákutcáiba - az állam számára nem ők a kívánatos szaporulat. A kormány által álmodott gyerekgyárban ők a selejt. Márpedig önmagában a középosztályt hiába ösztönözték, a legkevesebb gyerek a jobb módú Közép- és Nyugat-Magyarországon születik, a legtöbb a szegény északkeleti régiókban. Másrészt a demográfiai folyamatnak csak az egyik végére, a születésszám növelésére koncentrálnak, a másik végén sorra halhatunk. Az elkerülhető halálozások számában az EU gyászos „éllovasai” közé tartozunk. Azok közé, ahol hosszú évek óta a legkevésbé növekszik a várható élettartam, viszont szaporodnak az egészségügy bajai.
Ez már jócskán az én korosztályomat érinti. Mondom én, hogy velem is kellene megállapodást kötnie a miniszterelnök úrnak! Csak, hogy ne csúfítsam el a demográfiai mutatókat.
