Számítások szerint az Uránusz és a Neptunusz tömegének több mint 60 százaléka víz, azonban a vastag légkörük alatt uralkodó nagy nyomás és hőmérsékletviszonyok miatt a molekulák a földitől nagyon eltérő szerkezetbe tömörödnek össze. Ionikus állapotban a közöttük lévő kötések felszakadnak, és egy hidrogén- és oxigénionokból álló elegyet képeznek. Szuperionikus állapotban az oxigén kikristályosodik és a szabad hidrogénionok körbefolyják az oxigén rácsát. Az így keletkező szuperionikus víz, illetve jég egyszerre rendelkezik a szilárd és a folyékony anyagokra is jellemző tulajdonságokkal. A rácsba rendeződött oxigénatomok megosztják az elektronjaikat, miközben a szabad hidrogénionok folyadékként viselkednek, legalábbis az eddigi elméleti számítások erre engedtek következtetni – olvasható a Csillagászat.hu cikkében.
A kaliforniai Lawrence Livermore National Laboratory kutatócsapatának első alkalommal sikerült előállítania ezt az állapotot. A kísérlet kezdetén huszonötszörös légköri nyomáson „préselték össze” a jeget, ami így hatvanszor sűrűbb lett, mint a víz. Az így kapott anyagot két gyémánt közé fogták be, amit nagyon erős lézerimpulzusokkal bombáztak, ami a másodperc törtrészéig több ezer fokosra hevítette a környezetet és milliószorosára emelte a helyi nyomásviszonyokat. „A kísérlet annyira gyors, hogy akkor sem láthattuk volna a változást, ha a céltárgy belsejében lettünk volna.” – mondta Marius Milot kutatásvezető. Az anyag vezetőképessége azonban még ilyen körülmények között is gyorsan mérhető. Megfigyelték, hogy ez 2000 és 5000 C° között megemelkedett, ami bizonyította az elméletet. Azaz a kísérletben nemcsak a jégóriások belsejére érvényes körülményeket sikerült előállítani, hanem méréssel is megerősítettek egy eddig csak elméletben létező anyagtípus jelenlétét. Valamint az a tény, hogy a két jégóriás, a Jupiterrel és a Szaturnusszal együtt erős mágneses terű, további kutatásoknak szolgálhat alapjául, ugyanis jó eséllyel összefüggés lehet az óriásokban működő mágneses dinamók és az újonnan megerősített anyagtípus működése között.