A mondás szerint Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki - vagyis: lengyel, magyar, két jó barát, együtt harcol, együtt issza borát -, ám csütörtök estére úgy két és fél óra erejéig felfüggesztetett a nagy cimboraság – a szurkolók, mondjuk a tétel második részének megfeleltek, csak éppen a bort sörre cserélték… – , hiszen a budapesti divízió 1/A csoportos jégkorong-világbajnokságon sorsdöntő mérkőzés várt a két csapatra. Az első három kör eredményei ugyanis úgy alakultak, hogy hiába állt egyaránt egy győzelemmel és két verséggel mindkét válogatott, a nap egyetlen derbijének győztese továbbra is álmodozhatott az A-csoportba jutásról, míg a vesztes nagyon nehéz helyzetbe került, s megérintette a kiesés szele.
Utóbbiról persze a sportarénában senki sem akart beszélni, a hangulatfelelősök is csak a szépre tudtak gondolni, így meglehetősen sokszor előkerült a három évvel ezelőtti krakkói vb zárónapja, amikor is éppen a lengyelek legyőzésével jutott fel a legjobbak közé a magyar csapat. Más kérdés, hogy azóta tétmeccsen kétszer is – a hazai olimpiai selejtezőn, illetve a tavalyi vébén – vereséget szenvedtek legjobbjaink az északi jóbarátoktól.
Akik ugyanazokkal a problémákkal küzdöttek az első három fordulóban, mint a mieink: képtelenek voltak a mérkőzések elejétől a végéig jól játszani – ahogy a magyar csapat a kazahoktól, úgy a lengyel a britektől könyvelhetett el egy 0-3-as utolsó harmadot… Azt sejteni lehetett, ekkora hendikep ezúttal nem fér bele a finn Jarmo Tolvanen irányította magyar csapat meccsébe, mint ahogy a lelátón és a szakemberek között abban is nagy egyetértés mutatkozott, hogy az eladott korongok számát feltétlenül csökkenteni, az értékesített gólhelyzetekét pedig mindenképpen növelni kell, hogy a britek ellen ne a kiesés ellen kelljen jégre lépnie a nemzeti csapatnak.
A nagyobb hatékonyság kedvéért Tolvanen komolyan belenyúlt a sorokba, a másodikbban csak Galló Vilmos, a harmadikban pedig Nagy Gergő maradt a helyén, a többiek fel-le lifteztek a kapitányi idea alapján, Sofron István pedig könyöksérülés miatt maradt ki. A hangulatra viszont továbbra sem lehetett panasz, főleg, hogy 64 másodperc elteltével már vezettek is a kedvencek: Sebők Balázs váltott gólra egy emberelőnyt – a vb öt magyar találatából három a finn elitligás KalPa csatárának nevéhez fűződött ezzel.
A megfelelő kezdés tehát végre összejött, s ez láthatóan megfogta a lengyeleket, hiszen az első öt percben nem jutottak el lövésig sem, igaz, utána a sokkból ocsúdva 13 szekundum alatt háromszor is megkínálták a Sebők mellett mindhárom meccsen dicséretes teljesítményt nyújtó Vay Ádámot. Az ellen kapujában viszont Przemyslaw Odrobny jóval bizonytalanabbnak tűnt, a harmad felénél csúnyán kijött róla Magosi Bálint lövése, Benk András pedig élt a lehetőséggel, s megduplázta az előnyt. Melynek birtokában egyre felszabadultabban és ennek megfelelően tetszetősen és veszélyesen játszott a hazai csapat, amit a harmadvégi 15-7-es lövési arány is jelzett.
Értelemszerűen egy harciasabb lengyel válogatott jött ki a középső játékrészre, amit hét gyors lövés is jelzett, igaz, ebből csak négy találta el a kaput. Gólt mégis a mieink szerezhettek volna, egy remek kontra végén Sebők és Hári János is közel járt, hogy Odrobny mögé jutassa a pakkot. Ami nekik nem jött össze, az sikerült Filip Komorskinak, aki kihasználva a hazai védők – a vébén alatt sajnos megszokott – bizonytalanságát, Vay mögé kotort egy kipattanó korongot – lehetett izgulni megint… Főként, mert a mieink játéka egyre inkább szlovénok elleni első két harmadot idézte. S jött is az ellenfél kékvonalán menetrendszerűen eladott korong, belőle pedig a 3 a 2 elleni lengyel attak, melyet Aron Chmielewski annak rendje és módja szerint be is vert, lerombolva, amit a magyar csapat az első harmadban oly reményteli módon felépített. Az egyenlítéssel persze jött a kisebb pánik, s vele az újabb hibák, melyek velejárója az emberhátrány, ám Nagy Krisztián büntetését okosan kibekkelték a társak, hogy valami jó is történjen a harmad végén.
Ennél is jobban indult az utolsó játékrész, hiszen Hári lövése már az első percben úgy pattant meg a kapu előtt tömörülőkön, hogy a lengyel kapus nem tudta követni az útját, így ismét vezetést szereztünk. Derűre borúként Pozsgai Tamást küldték ki a bírók, a többiek azonban ismét helytálltak, majd jött egy magyar emberfór, szintén az eredménytelen kategóriából. A következő lehet, jobban sikerült volna, ám fél perc után Pozsgai ismét kiállíttatta magát, s hogy megmaradjon a hazai előny, ahhoz Vay eszméletlen spárgázása kellett. Varga Arnold büntetése miatt ismét gyakorolni kellett az emberhátrányos védekezést, s többek között Vas János önfeláldozó vetődésének hála, megint elmaradt az egyenlítés. Melyért a rivális mindent megtett az utolsó percekben, a végén még kapusát is levitte egy mezőnyemberért cserébe kapitányuk, de sikerült kivédekezni minden attakot, így második győzelmét is begyűjtötte a magyar válogatott.
Ami azt jelentette, az egymás elleni összevetésben bizton jobb a lengyeleknél a Tolvanen-gárda, más kérdés, hogy a körbeverések miatt ettől még előttünk végezhet a meccs végén a hazai közönség által is éltetett jóbarát. A hazai sikerrel ráadásul megmaradt a remény az A-csoportra – igaz, ehhez is komoly, s számunkra kedvező körbeverés szükséges. No és persze alapként: szombaton este le kell győzni a briteket!
Divízió 1/a világbajnokság, Budapest:
Magyarország-Lengyelország 3-2 (2-0, 0-2, 1-0)
Gól: Sebők (Hári, Galló, 2.), Benk (Magosi, 10.), Hári (41.), illetve Komorski (Dronia, 26.), Chmielewski (Rompkowski, 33.)
Kiállítás: 8, illetve 8 perc.
