Lánchíd;

- Lánchíd-tippmix

Játékra hívom a kedves olvasót. Emlékeznek még – nem volt olyan régen -, hogy mennyibe került a 2017-es vizes vébé? Eredetileg 25 milliárdról indult, de hogy azóta veri-e a 200-at, az csak azért nem biztos, mert rendre újabb tételek adódnak még hozzá, közel egy évvel a verseny után is.

A Puskás stadiont 190 milliárdra taksálták, de máris jócskán megduplázódott, pedig messze még a kezdőrúgás a fűtött gyepen. Vajon mennyi lesz a végeredmény? (Mármint nem a nyitómeccsé, hanem a költekezésé.)

Annak idején a Margit híd felújítása 5 milliárdról indult. Emlékeznek mennyi lett a vége? (36.)

Mindez arról jutott eszembe, hogy megkezdődik a Lánchíd rekonstrukciója. Három évig tart majd, de azt senki ne gondolja, hogy az Alagút ugyancsak esedékes felújításával egy időben végzik. Így a környék legalább öt évre a feje tetejére áll. Vitézy Dávid írta a Facebookján, hogy a Lánchíd és az Alagút felújítását korábban egy beruházásként készítették elő - a kellemetlenségek csökkentése érdekében -, azonban ezeket „forráshiány” miatt szétválasztották. A tervekben eredetileg az is szerepelt, hogy a Széchenyi téren a forgalmat mindkét irányban a tér déli részére helyezik át. Így az MTA felé eső részén nagy gyalogos felület jönne létre, és a tér közepe is megközelíthetővé válna. Viszont „forráshiány” nélkül újabb mélygarázs épül majd az MTA alá.

Így sikerül konzerválni az állapotot, hogy Magyarország egyik legfontosabb jelképéről, a Lánchídról a turisták ma csak úgy tudnak fotót készíteni, ha életveszélyben cikáznak az autók között, a tér közepén.

Lapunk kérdése: vajon a trendek ismeretében 16 milliárd helyett mennyibe fog kerülni a Lánchíd, mire a választás előtt felavatják? Bónusz: nyer-e Mészáros Lőrinc (EU-s) tendert, hogy az „eredeti tervek szerint” esőben betolhassák a hidat az Alagútba?